2010. augusztus 21., szombat

Rabszolgavallásosságom vetülete, avagy Béki István golgotája 1990.


A mai rohanó világban ritkán tekintünk visszafelé. Többnyire se idő, se mód nem nyílik rá. Történelem könyvekbe illő események még úgy-ahogy előkerülnek, de hogy mondjuk 1990-ben mi számított kultúrának, arra már nem sokan tudnánk választ adni. Néha talán mégis érdemes felidézni az akkori kor szellemét. Bozsaky Dávid anyaga a Kísérleti Adás számára.




Rabszolgavallásosságom vetülete, avagy Béki István golgotája 1990.

Béki István jelenleg az egyik legjelentősebb aktív performansz művész Magyarországon. Átütő erejű performanszainak katarzisa a résztvevőkben örök nyomot hagy, hiszen bemutatóin nem lehetünk passzív nézők. Jelenlétünkkel az önmagán elkövettetett áldozathozatal részesévé válunk. Cinkossá, bűntárssá avat minket, a saját kárára, amíg ő saját testét áldozza a világ bűneiért. Hamarosan megjelenő performanszkötetének apropóján ajánlom a Kísérleti adás olvasóinak figyelmébe első performaszának leírását és az ez alkalommal készített fotósorozatomat.

1990-et írunk és a Miskolc szívében található Ady Endre Művelődési Központ hatalmas színházterme csordultig megtelt nézőkkel. Mindenki az illegalitás homályából kilépő, ünnepelt VHK együttes koncertjére volt kíváncsi. De egy néhány perces akció még a rákövetkező koncertet is súlytalan cirkuszi parádévá alacsonyította.
Jómagam egy kölcsön Zenittel várakoztam a színpad mellett, amíg Béki Istvánt a performert a színfalak mögött segédje, Medve Zoltán alias Dócens tetőtől talpig fehérre mázolta. A porond két oldalán egy-egy mosógép állt, amibe berakták a ruháit őt magát pedig kopaszon, anyaszült meztelenül egyetlen ágyékkötőben a két masina közé feszítették láncra. Ekkor bejött Emília, a hosszú lábú, fekete hajú amazon. Aktatáskájából egy kétméteres bőrkorbácsot vett elő és a tömeg megdöbbenésére teljes erőből ütni kezdte Békit. Majd ha azt gondolnánk, hogy ezt nem lehet tovább fokozni, bejött a performer másik segédje, Zemlényi Attila, aki átvette a korbácsot és a maga tagbaszakadt termetével minden erejét latba vetve kezdett Békin muzsikálni. Tizennyolc súlyos ütést állt szilárdan a performer, míg a vérveszteségtől és a pokoli fájdalomtól végül eszméletlenül zuhant össze. Láncainak kulcsát a színpadra tették, így a nézők kezébe helyezték további sorsát. Néhány perc döbbent csend után végül a kemény magból néhány remegő térdű punk rocker keltette életre Békit.
Mindamellett, hogy a résztvevőkben örök nyomot hagyott a performansz katarzisa, olyan transzcendentális hullámokat gerjesztett, hogy ugyanazokban a percekben az utcán, a benti történésekről mit sem sejtő szkinhedek garmadája a művelődési házzal szembeni roma foglalt lakások ablakain beugrálva kezdtek tömegverekedésbe. Azt hiszem, csak ezért történhetett meg, hogy másnap a helyi sajtó címoldalon hozta az eseményt. Béki performanszának leírását még azóta sem tette közzé senki. Versesköteteinek, performanszainak, valamint a munkásságával kapcsolatos publikációk listáját a Wikipédián találhatjátok: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9ki_Istv%C3%A1n





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...