2010. szeptember 2., csütörtök

Meghívó Soós Nóra "A tapasztalás dalai" című kiállításának megnyitójára.



   Soós Nóra a fiatal festőgeneráció egyik legkoherensebb alkotója. A magyar művészettörténetben NEO POP néven ismerté vált irányzat kiemelkedő képviselője. Az elmúlt tíz évben számos jelentős szakmai sikert elért, többek között Strabag és Prima Primissima Junior díjas képzőművész, aki a festészet iránt érdeklődő közönség körében is komoly népszerűségre tett szert, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy munkái számos elismert hazai illetve külföldi magán és közgyűjteményben megtalálhatók. Képi nyelvezete, transzparens gondolati rétegei, élénk színvilága, unikális ábrázolás módszere, egyszerre nyújtanak izgalmas kalandot a kortárs festészeti chenában jártas és az azt megismerni vágyó befogadó számára.
 „A TAPASZTALÁS DALAI” című kiállításon, a művész által az elmúlt évtizedben készült alkotói periódusokból mutatunk be összefoglaló igényű válogatást, melynek gerincét olyan már közvetlen megszületésük után magángyűjteménybe került munkák alkotják, melyek a nagyközönség számára eddig szinte teljesen ismeretlenek maradtak. Emellett friss, az elmúlt évben készült Soós Nóra képeket is megtekinthetnek az érdeklődők.
  A kiállítás kísérő programjaként sor kerül a művésznő által az elmúlt tíz évben alkotott jelentősebb műveit egybegyűjtő album bemutatására. A könyv az Aura kiadó gondozásában jelenik meg, mintegy 120 oldalon, 4 nyelven, professzionális reprodukciókkal, igényes szakmai elemzésekkel, lehetőséget teremtve Soós Nóra festészeti világának alaposabb megismeréséhez.
Minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várunk a B55 Galériába! 
Megnyitó: 2010.09.02. 19 óra, B55 Kortárs Galéria / 1055 Budapest, Balaton u. 4.
Könyvbemutató a Falk Art Fórum programjának részeként:
2010.09.18. 19:30, B55 Kortárs Galéria / 1055 Budapest, Balaton u. 4.
A kiállítás megtekinthető: 2010.09.03 - 10.02.
Nyitvatartás: H zárva
                      K-P 12-18
                      Szo 10-13
                      V zárva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...