2010. október 17., vasárnap

Állatmesék sok csodával és mókával

Állatmesék sok csodával és mókával
Nagyon szeretem a meséket és a gyerekeket – árulja el Barta Dóra. A tánctagozat vezetője talán ezért is készített most előadást a gyerekeknek: La Fontaine: Állatmesék című táncjátékát vitte színre.
A jó  és rossz közötti összefüggésekről, egy-egy probléma körbejárásáról is elgondolkodtat a mű. Mi ezt színes, izgalmas képi világgal visszük színpadra, pl. a díszlet egy vidámpark lesz, tele csodával és mókával. Minden szereplő egy-egy állat, emberi tulajdonságokkal felruházva - mondja. 


 Az előadásnak nagy sikere volt az Állatok Világnapja alkalmából Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban tartott előbemutatón. Az egri közönség október 13-tól láthatja.


 
La Fontaine-ről azt mondták: az állatokról éppúgy tud beszélni, mint az emberekről. Talán ez is a titka annak, hogy állatmeséi ma is aktuálisak, rólunk szólnak, rávilágítanak hibáinkra, gyarlóságainkra, tévedéseinkre. A gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló táncjátékban a sok apró meséből egy nagyívű történet kerekedik, mely a hatalmától elvakult Oroszlán és a ravasz Róka  már-már Shakespeare-t idéző játszmáját meséli el, miközben a „birodalom” összes lakóját megismerjük: mind önálló személyiség, egy-egy ismerős embertípus állat-mása. A népszerű, mindenki által ismert meséken (A holló és a róka, A róka meg a gólya,  A tücsök és a hangya stb.) kívül számos, ritkán idézett fabula is megelevenedik. Színes-zenés kavalkád, prózai és dalbetétek, és természetesen mozgásszínház komplex, látványos formájában elevenedik meg La Fontaine humora, iróniája, bölcsessége. 



Fotók: Dömölky Dániel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...