"Nincs megfelelési kényszerünk”
- interjú Kiss Tibivel
Quimby, Braindogs, Budapest Bár – az Ördögkatlan díszvendégeként Kiss Tibi számos produkcióban részt vesz, de arra is marad ideje, hogy a nagyharsányi Faluházat örördögökkel és angyalokkal fesse tele. Zenéről és a képzőművészetről beszélgettünk vele a kiállítás-megnyitó után.
Horváth Dóra: A fesztivál egyik díszvendégeként több napot is eltöltesz itt. Hogy érzed magad az Ördögkatlanban?
Kiss Tibi: Ez egy nagyon kedves fesztivál, és a szívemhez közel áll. Nincs bungee jumping, és itt tényleg az értékteremtés a cél, izgalmas, érdekes programok vannak. Abszolút természetes módon érezhetik jól magukat az emberek, akár családdal, gyerekekkel is.
H.D. Te is a családoddal érkeztél.
Kiss Tibi: Igen, mármint lejött a bátyám meg az apukám, aki szerepelt is itt. Nagyon sok barátommal is találkoztam, úgyhogy kicsit olyan, mintha együtt elmentünk volna nyaralni.
H. D.: Nemcsak a Quimby-vel adtatok koncertet, de több más produkcióban is részt veszel itt az Ördögkatlanban, ráadásul képzőművészként is bemutatkozol. Milyen szerepet játszanak ezek az életedben?
Kiss Tibi: Nekem van egy egyszemélyes főszerepem, hogy képzőművész vagyok. Ez persze nem annyira ismert, és nem is vagyok annyira tevékeny ebben. A Quimby már más, ott elsősorban „karmesteri” feladataim vannak. Azokban a produkciókban, amikben részt szoktam venni vendégként, már csak egy alkatrész, egy mellékszereplő vagyok.
H. D: Ezek szerint a képzőművészet ugyanolyan fontos szerepet játszik az életedben, mint a zene?
Kiss Tibi: Én azt is nagyon szeretem, bár jelen pillanatban elég kevés idő jut rá. De valahogy így működik az agyam, talán ezért metaforikusabb vagy szimbolikusabb a zenénk is. Sok benne a szín, ami általában a képzőművészetre jellemző.
H. D.: Mennyiben más a jelenlegi Quimby a kezdetekhez képest?
Kiss Tibi: Igazából a díszletek változtak, meg a csomagolás. Az évekkel mi is jobban megtanuljuk magunkat, ez pedig a zenében is leszűrődik.
H.D. Azok a számok, amik most népszerűek, a rádiók is játszák őket, tudatosabban lettek emészthetőbbek, könnyebben befogadhatók?
Kiss Tibi: Nem, dehogy. Sosem volt olyan, hogy leültünk volna a srácokkal, hogy na most csináljuk valami könnyedebb dolgot. Az a belső igény, hogy a dalok jók legyenek, már nagyon régen kialakult, de fokozatosan jöttünk bele. Régebben is kerültek ki a kezünk alól jó nóták, legfeljebb nem tudtuk úgy eljátszani, vagy nem volt jó a hangszerelés… De nincs megfelelési kényszerünk sem a közönség felé, sem más felé. Viszont ahogy öregszünk, egyre inkább csak olyan dolgokhoz van kedvünk, amit nagyon szeretünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése