2010. augusztus 17., kedd

Hé, fiúk - Interjú Vedres Ágival a Mai Manó Házban zajló kiállítása kapcsán


A következő anyag a Magyar Fotográfusok Házával koprodukcióban jött létre




 Új rovattal bővült a Kísérleti Adás, a Magyar Fotográfusok Házával koprodukcióban törekszünk bemutatkozási lehetőséget biztosítani fiatal, tehetséges fotográfusoknak. Elsőként egy Vedres Ágival készült interjú olvasható, aminek az aktualitását az adja, hogy jelenleg is látható a kiállítása a Mai Manó Ház-ban.


Egyiptomi herceg
Az egyiptomi herceg a belváros sűrűjében lakott, méltósággal viselte jelenlegi helyzetét. Mozdulatai nemesen elegánsak voltak, ahogy a csészét a szájához emelte, ahogy elmosogatott.

Fiú a réten
Leült a földre, körötte virágos rét. Egy könyvet olvasott. Maga mellé tette. Rágyújtott egy cigarettára, napszemüvegében egy kezdő amerikai rockzenész látomásai tükröződtek.

 
Garamvári Gábor: Milyen érzés a Magyar Fotográfusok Házában kiállítani?

Vedres Ági: Rendkívüli módon megtisztelő és meglehetősen izgalmakkal teli érzés, egy 1894-től működő fényképész-műteremházban a Mai Manó Házban, most 2010-ben a „nagy fotográfus elődöket“ követően bemutatkozni a „hé, fiúk“ című új önálló kiállítási anyaggal, miközben az ismerős szakma értő szemekkel és a számomra ismeretlen nézőközönség kíváncsian és érdeklődően nézi-érzi-értelmezi és megéli a látottakat.

G.G.: Egy pályázaton nyerted el a lehetőséget a kiállításra. Hogy is volt ez?

Vedres Ági: A tavalyi évben „Minden, ami nem város“ címmel országos fotópályázatot hirdetett a Fotófalu Alapítvány, melyben a Mai Manó Ház is együttműködő partner volt. A pályázat célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a természetre, a vidéki életre, olyan fotográfiákat keresett és várt a zsűri, amelyek a vidék mai állapotát fejezik ki, az urbanizációval összefüggésben, egyúttal természetközeli jelenségeket mutatnak be a pályázók.
A „Falusi épületek“ című sorozatommal nyertem meg a pályázat fődíját, 165 pályázó közel 1600 képe közül.
A kiállítási anyagot a Millenáris Parkban mutatták be tavaly október 6-tól november 23-ig.
Örültem annak is, hogy egy projektleírást is kellett készítenem a fotósorozathoz, mindazért, hogy a zsűri necsak a fotográfiák alapján dönthessen, hanem a fotográfus személyes érzéseit is megismerhesse, most ebből idézek:

„ A vidéki élet szeretnivaló. Miért? Azért, mert a maga sajátos módján üzen a városnak. A high-tech-et ösztönesen újra természetszerűvé alakítja vissza, egyszerűen természetessé teszi, a fényesből rozsdást, az értelmetlen kusza formákból, sima, egyszerű formákká alakít kénye-kedvére,“a nemes mesteremberek világa“ ez. Ügyes, kétkezi, találékony, élelmes és ezermester embereké.
A képeim egyikén ott látható egy kapu, amelyre egy tehén körvonalait applikálták vékony fémlemezből, majd a kapura ráforrasztották, A bő legelőre nyitnak a tehénnek ajtót. Ez igazán egyértelmű, vidám és lírai is egyben.
Szeretem azokat az épületek, építményeket, amelyek feliratukkal is a régit mentik, de az újnak is helyet adnak, de csak annyira, amennyire azt a vidéki ember látni szeretné. Így készül egy kimustrált vasúti kocsiból méhkaptár, színes festékkel felfestve, hogy „Vigyázat! Méhek!“, teleaggatva különféle veszélyre felhívó közlekedési jelzőtáblákkal. Vagy ahogyan egy dinnyeárus is felhasználja a régi vasúti étkezőkocsit „Hevesi MÉZÉDES“ felirattal, vagy ott van a galaktikus-futurista élelmiszerüzlet, melyet „UFO Diszkont“-nak neveztek el költői módon, és a lángossütő bódé, melyet egy katonai utánfutóból alakítottak át és a vidéki ház, melynek falára az ismert magyar rajzfigurát Vuk-ot, a kisrókát festették. És persze ilyenkor eszembejut a „Kis Herceg“ is, merthát ott is van a kis rókának szerepe és nem is kevés, aki a szeretetet jelképezi.“
Ez mind szép.


 Kreátor
A világ nem elég széles számára. Igazi felfedező, megújító. Kreátor. Nincs olyan, amiben ne látná meg az eredendő újat.

G.G.: Egyébként a pályázatok díjazása plusz motivációt jelent az alkotásban?

Vedres Ági: Akkor, amikor egy pályázatra készülök, nem az foglalkoztat, hogy mi a pályadíj, inkább azon töröm a fejem, hogy számomra mit jelent a kiírás, hogyan tudom a legkézenfekvőbben vagy inkább bonyolultan megoldani. Ezalatt azt értem, hogy mindig „belebonyolódom“, aztán letisztul, kitisztul az egész, „elvonulnak a felhők és látom a tiszta kék eget“, vagyis a megoldást.
De a vihar az mindig megelőzi a megoldást, és ez helyén is való, így kell ennek lennie mindazért, hogy aztán láthatóvá váljon minden.
Az alkotást nem a pénz mozdítja előbbre, mert nálam az adott, minden nap fotózom és írok is, verset, novellát, dalszövegeket, ez tizenéves korom óta párhuzamosan egymás mellett fut. Megszoktam, ahogy azt is, hogy reggel felkelek, aztán valamikor lefekszem. Az én motivációm az a belső hang vagy erő, ami állandóan belülről hajt és nem hagyja, hogy ne vigyek magammal egyszerre több gépet, najó, ma akkor beteszem a táskámba a Voigtlander-t, de akkor már szeretne jönni velem a Pentax is, és persze a box gép is, és ez így megy. Egyezkedem. A papír vagy a kis jegyzetfüzet mellé kiválasztom az aznapi tollat vagy ceruzát.

G.G.: Miért pont a fotográfia az alkotóeszközöd?

Vedres Ági: Az egy misztikum. Tizenéves voltam, amikor építészmérnök nagybátyám – aki kíválóan fotózott és ezermester volt – egy családi „ibolyamegfigyelő“ tavaszi kirándulás után, egyszercsak azt mondta: „Na, most megnézzük, hogy mit fényképeztünk.“ A fürdőszobában, egy helyi laboratóriumot állított fel, előhívtuk a negatívokat, lenagyítottuk a képeket. Ott történt valami, ahogy a képek lassan és sejtelmesen előbukkantak a hívóban, megértettem az időt, láthatóvá vált a múlt, és ott is ragadt, akár egy „időlenyomat“. Ott akkor, valami történt. Nem tudom megmondani, hogy pontosan mi volt az. Egy felismerés, a lehetetlen és a megfoghatatlan láthatóvá való leképezése. Maga a halhatatlanság misztériuma.
És ez volt az, ami soha el-nem-múlóan azóta is magávalragad és nem enged el.

Latin szerető
Úgy ölelte magához gitárját, akár szerelmét egy spanyol szerető. Ritkán nézett mások szemébe, ha mégis megtette, perzselő hőség lett.
Mélybúvár
 A nők elől csak nehezen tudta megvédeni magát, védőfelszerelésként suspenzort viselt. Éjszakánként elmerült a fürdőkád lágy vízében, mélybúvár volt, akkor bukkant a felszínre, ha már biztonságban érezte magát.


G.G.: Témaválasztásodban mi a döntő?

Vedres Ági: Minden érdekel, ami körülvesz az életben, minden, ami izgalommal tölt el, ami valamit megmozdít bennem, akaratlanul is. Vannak időszakok, amikor néha egy-egy téma erőteljesebben foglalkoztat, és sorozatokat is készítek párhuzamosan a napi megfigyeléseimmel. Egyszerre többféle kép, képpár, kiállításra és megörökítésre váró látvány van a fejemben.

G.G.: És a kiállított anyagnál?

Vedres Ági: A „hé, fiúk“ című kiállítást már jócskán megelőzte a gondolat, régen foglalkoztatott az, hogy úgy mutassam be a fiúkat, ahogy azt csak ritkán teszik. Saját életterükben, közegükben, napi tevékenységüket megmutatva, úgy, hogy a fotográfus jelenléte ne legyen érezhető, olyan legyen a látvány, mintha nem tudnának arról, hogy valaki éppen látja, hogy ők abban a pillanatban mit tesznek. Nem valamiféle voyeurizmus perspektívájából nézve, inkább természetes közelségben, meghitt, ismerős és szerethető szemszögből.
A fiúk nagyrészét nem ismertem, utcán, metrón, buszon, villamoson, szórakozóhelyeken érintett meg a személyiségük. Kérdezték többen is, hogy miért pont őket választottam? Nem tudom. Erre logikus, értelmes és kézzelfogható választ nem tudok adni. Inkább megérzés.
A fotózás során pedig kiderült, hogy nagyon erős karakter mindegyikük, mondjuk úgy, hogy karizmatikusak. Valószínűleg ez az, amit megérezhettem, ahogy a nagyvárosi „dzsungelban“ rohangáltak.
A tárlaton 13 fiú került bemutatásra, de a „Kismanó“ Galéria befogadóképessége, a fotografált közel 40 fiú bemutatására nem volt elegendő. Volt, aki nehezen viselte, hogy nem fért be a kiállítási anyagba.

A képek alá szövegeket írtam, némelyik rövid novella, némelyik pedig versszerű. A látványon túl, a szövegek párt alkotnak a képekkel, amelyek néha egymagukban állnak, máshol csoportokba rendeződnek. Azokra az időkre reflektálnak, amelyeket a fiúkkal töltöttem el a fotózáskor, ahogyan én láttam őket, ahogy engedték magukat láttatni. Egy párbeszéd.

Engem mindegyikük egyformán érdekel:

2010-ben Magyarországon tudatosan, tudattalanul élő, létező, lötyögő, lézengő, komoly, vad vagy szelíd, macsó és feminin, élvhajhász és egyenes utat járó, hétpróbás és anyám-asszony-katonája, izmos és csontropi, tetovált és sima bőrű, hip-hop és deszkás, rapper és lisztferi, függő és tiszta, csajozós és otthon ülős, könyvmoly és analfabéta, tehetős és lyukas zsebű, kreatív és ötlettelen fiúk.

 Rajzoló
Úgy rajzolta meg erőtől duzzadó harcosait, ahogy álmai Fantáziaországában látta. Az íjjal és nyilakkal felvértezett hősök az ablak túlsó feléről figyelték, ahogy emlékezetének ceruzahegye rávetíti őket a fényes papírlapra.

G.G.: Visszajelzést kaptál már róla?

Vedres Ági: Szinte azonnal, akik eljöttek a megnyitóra, akkor szembesülhettek „önmagukkal“, azzal, ahogy én láttam őket. Nagyon jól fogadták, szinkronban érezték magukat a képekkel és a szövegekkel
Voltak, akik e-mailt írtak, akikkel nem találkoztam, azok a vendégkönyvbe jegyezték fel gondolataikat. A külföldi tárlatlátogatók ugyanolyan érzésekkel viseltetnek a látottakkal kapcsolatban, akár az itthoniak. Mamák a fiaikról, lányok a szerelmeikről, nők a férjükről és kapcsolataikról beszéltek nekem, és olyan történetek is a felszínre bukkantak, amelyekben elvesztett szeretteik jutottak eszükbe.

G.G.: Új téma? Mi foglalkoztat most?

Vedres Ági: A kiállítást vidékre is továbbvinnék, fontos számomra, hogy a nagyvárosokba és más településekre is eljuthassanak a képek.

Hetente, néha naponta lehet követni, hogy mi jár a fejemben, és mi az, ami foglalkoztat, vagy azt, hogy hol jártam az elmúlt időszakban és mit fotóztam a blogomon: http://www.vedresagi.blogspot.com, szeretem, mert szívesen szólnak hozzá és én is válaszolok.

Hogy mi lenne az új téma?
Mindezek után, nem lenne kérdéses, hogy a „lányok következnek“, dehát ahogy magamat ismerem valami biztosan „beelőz“.
Talán köztünk jár a Megváltó. Észre sem vesszük, mert fehér pólóban, szakadt farmerban, bőrdzsekiben és edzőcipőben lófrál a városban. Mondjuk, a körúton, talán a Deákon, lehet, hogy a szigeten, de az is lehet, hogy éppen metrót vált a 2-esről a kisföldalattira, a Szimplában, a Gödörben, koncerten, fesztiválon, sörözőben, a legsütibb a helyeken vagy a legismeretlenebb talponállóban. Csak sokan nem ismerik fel.

Megváltó 2
 Hátat fordított az időnek, letette a tányért. Ma nincs vacsora. „A fiúkkal nem törődik senki.“

 .

2 megjegyzés:

  1. a férfi, a fiú, a srác, a tag, az arc, a skac, a forma, az alak, a csávó, a csóka, a faszi, a hapsi, a legény, a pali, a hím, az ürge és az ember

    VálaszTörlés
  2. meg a pasi, a pasas, a manus,meg az embör... ők is szeretve vannak

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...