Viva Italia!
- Kortárs Világirodalmunk: olasz est a Nyitott Műhelyben 2011. 01.26-án -
Kortárs irodalmi estet rendezett immár második alkalommal Bán Magda, az est házigazdája a Nyitott Műhelyben. Vendégei és egyben beszélgetőpartnerei Lukácsi Margit műfordító; Szkárosi Endre költő, műfordító, a szegedi JATE tanára valamint Barna Imre, műfordító és egyben az Európa Kiadó igazgatója voltak. A tavaly decemberi sorozatnyitó orosz est után idén januárban folytatódott a modern mai irodalmunk bemutatóinak sora, ezúttal az olasz írókat „idéztük meg” ezen a hideg, hózáporos januári estén. Bár az időjárás semmivel sem volt zordabb a decemberinél, ezúttal valamiért mégis kevesebb érdeklődőt vonzott a program, mint az előző alkalom.
Legelőbb is Magda azt kérte vendégeitől, meséljenek arról, ki mikor s hogyan találkozott először az olasz nyelvvel, mi indította el őket ezen a pályán. Barna Imre és Szkárosi Endre esetében elsősorban az ’50-es, ’60-as években nagy népszerűségnek örvendő olasz slágerek, filmek illetve maga a „divat az olaszság” jelensége voltak első élmények. Ez az irány folytatódott aztán a gimnáziumi évek alatt is. Lukácsi Margit viszont előbb tett egy kitérőt az orosz nyelv irányába, de csak azért, hogy a leningrádi egyetemen kissé alternatív módon végül olaszt kezdjen tanulni orosz-olasz szakos kollégiumi szobatársaitól, majd hazatérése után „átcsábuljon” az akkor még egészen családias légkörű, összesen alig 25 fős olasz szakra a szegedi egyetemen.
Ezek után rátértek az est központi témájára, vagyis arra, hogy milyen is az olasz irodalom napjainkban; milyen a hangulata, szövete; milyenek a tendenciák és, hogy kik is azok az írók, akikre leginkább érdemes lenne odafigyelnünk. Az utolsó ponttal kezdve: sok író került megemlítésre, közülük is kiemelték Moravia-t, Calvino-t, Italo Svevo-t, Buzzatti-t és természetesen Umberto Eco-t, valamint Luigi Pirandello-t is, mint a 20. század ikonikus figuráit. Külön említésre került Tabucchi neve, aki Olaszországban neves és elismert író, Nobel-díjra is jelölték már, Magyarországon azonban mindezek ellenére sajnos még csak nagyon kevesen ismerik.
Ami az irodalmi tendenciákat illeti, említésre került Olaszország tagoltsága, mely nem csak földrajzi-gazdasági megosztottságot jelent (elsősorban észak és dél között), hanem nyelvit is. Olaszországban gyakorlatilag minden körzetnek, nagyobb városnak megvan a maga „nyelvjárása”. Már-már különböző nyelvekről beszélhetünk, oly nagyok is lehetnek a helyi dialektusok közti eltérések. Ilyen nyelvjárás például a Velence környéki friuli, a firenzei toszkán (mely az olasz irodalmi nyelv alapja is egyébként), vagy a Róma környéki romanesco. Ez a nyelvi megosztottság rányomja bélyegét Olaszország irodalmi illetve egész kulturális életére is, ugyanis minden régió megpróbálja kialakítani a maga irodalmát, folyóiratait, fesztiváljait. Lukácsi Margit véleménye szerint emiatt az elsőkönyves olasz íróknak könnyebb eljutni első írásuk kiadásáig, mint magyar kollégáiknak. Példaként Paolo Strega-t és Federico Moccia-t hozta fel. Barna Imre azonban azon a véleményen volt, hogy egyáltalán nem könnyebb az ismeretlen olasz írók helyzete, csak másmilyen. Itthon egy író megjelentetheti írásait az irodalmi folyóiratokban, amiknek van olvasóközönsége és elismertsége, s ez hozzásegítheti őt ahhoz, hogy később kiadót találjon művéhez. Olaszországban ezzel szemben nem sokan olvasnak irodalmi folyóiratokat, így ott ez a lehetőség jóformán kiesik, ami marad, az a kilincselés kisebb kiadóknál. Ez érdekes tendenciát hozott létre, mert az első sikeres „felfedezések” következtében ma már a nagyobb kiadók is lehetőséget adnak fiatal (vagy kevésbé fiatal) elsőkönyveseknek, sőt, egymásra licitálnak, hogy melyikük talál nagyobb „csiszolatlan gyémántot”. Abban azonban mindkét szakember egyetértett, hogy az olaszoknál nagyobb a ráhatása egy-egy irodalmi díjnak az illető pályájára és abban is, hogy sajnos mind Olaszországban, mind Magyarországon túlságosan csekély számú az olvasóközönség.
Azt is megtudhattuk, hogy egy új divatirányzat van kialakulóban az olasz irodalomban: egyes írók (például Andrea Camilleri) az irodalmi nyelv mellett beleszövik műveikbe a dialektusok kifejezéseit is, kibővítve még saját maguk által újonnan kitalált szavakkal, szófordulatokkal is, melyek hasonlítanak ugyan az adott dialektusra, de mégsem létező elemei annak.
Az est záróakkordjaként készülő fordításából olvasott fel Barna Imre és Lukácsi Margit, egy-egy Eco illetve Silvia Avalone műből. A következő alkalom, melyen az osztrák kortárs irodalommal ismerkedhetünk meg, februárban lesz. (A pontos időpontról a Nyitott Műhely honlapjáról lehet tájékozódni.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése