JÁTSZÓTÉRen
a Visegrádi négyek színészhallgatói
A Visegrádi
Alap támogatásával nemzetközi fesztivált rendez a Gárdonyi Géza
Színház. A megújult egri társulat találkozóra hívta a visegrádi
országok színművészeti egyetemeit augusztus 25 és 28. között.
Dér András,
a fesztivál szervezője szerint a fiatal művészek számára különösen
fontos, hogy időről-időre meg tudják mutatni magukat, hogy lemérjék
szakmai előrehaladásukat. Erre egy nemzetközi fesztivál kitűnő
lehetőség – mondja a rendező.
A programsorozat
Esztergomban indul, majd két nap után Egerben folytatódik. Látható
a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Ωlympos High
School - odüsszeia vizsgaelőadása, valamint a brnoi Leoš Janáček
Zenei és Előadóművészeti Akadémia Erben & Větrovec: KYTICE,
illetve a pozsonyi VSMU Jozef Gregor Tajovsky: ANYA
című produkciója. A helyi színházakban a hallgatók vizsgafilmjeit
vetítik, augusztus 28-án 21 órától pedig az előadásokról szakmai
beszélgetést tartanak az egri színház stúdiószínpadán.
Műsor/Programme
2011. augusztus 25. 19 óra,
Esztergom, Zsinagóga
Ωlympos
High School- odüsszeia egy részben – munkabemutató/work-in-progress
A Színház-és
Filmművészeti Egyetem előadása, Budapest
Performed by
University College of Theatre and Film arts, Budapest
2011. augusztus
26. 16 óra, Esztergom, Széchenyi tér
Erben & Větrovec: KYTICEA Leoš Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadémia előadása, Brno
Performed by
JAMU, Brno
2011. augusztus
26. 20 óra, Esztergom, Zsinagóga
Jozef Gregor Tajovsky:
ANYAA VSMU előadása, Pozsony
Performed by VSMU, Bratislava
2011. augusztus 27. 16 óra, Uránia mozi, Eger
A VSMU, Pozsony és az SZFE, Budapest hallgatóinak vizsgafilmjei
2011. augusztus 27. 20 óra, Eger, Gárdonyi Géza Színház, Stúdió
Ωlympos
High School- odüsszeia egy részben – munkabemutató/work-in-progress
A Színház-és
Filmművészeti Egyetem előadása, Budapest
Performed by
University College of Theatre and Film arts, Budapest
2011. augusztus 28. 16 óra,
Eger, Dobó térErben & Větrovec: KYTICE
A Leoš Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadmia előadása, Brno
Performed by
JAMU, Brno
2011. augusztus 28. 19 óra,
Eger, Gárdonyi Géza Színház, StúdióJozef Gregor Tajovsky: ANYA
A VSMU előadása, Pozsony
Performed by VSMU, Bratislava
2011. augusztus 28. 21 óra, Eger, Gárdonyi Géza Színház, Stúdió
Szakmai Kerekasztal beszélgetés az előadásokról
Roundtable discussion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése