2011. augusztus 30., kedd

Újra egri színpadon A fejedelem

Újra egri színpadon A fejedelem

 
A történelmi musical a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulójára emlékezve kíséri végig Rákóczi Ferenc életét a szabadságharc alatt, amellyel méltánytalanul keveset foglalkozik a magyar színházirodalom. Bemutatja a nagyhatalmak kegyetlen és kérlelhetetlen taktikázását, akik egy nemzet sorsával játszottak, hideg fejjel, kíméletlenül, saját érdekük szerint.
Az előadás címszerepében Kelemen Csabát láthatjuk olyan partnerek mellett, mint Sasvári Sándor, Dévényi Ildikó, Beleznay Endre, Herczeg Flóra és az egri társulat tagjai: Dimanopulu Afrodité, Fehér István, Horváth Ferenc, Káli Gergely, Pálfi Zoltán, Rácz János, Szívós Győző, Tóth Levente, Tunyogi Péter, Várhelyi Dénes, valamint Vókó János. Koreográfus: Halmi Zoltán, a jelmezek Molnár Gabriella, a díszlet Bényei Miklós tervei alapján készültek.
A Moravetz Levente rendezte előadást idén nyáron nagy sikerrel mutatták be az egri várban, majd Sárospatakon. A Gárdonyi Géza Színházban szeptember 16-17-én este 7 órától kerül színpadra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...