Csak idén van vége
Egy hajnalig tartó beszélgetés után szusszantunk egy-két órát, hogy nyolctól szerkesztőnk, Kinga thai-chi edzésével induljon el a nap. Persze, a várt huszonegykét emberből mindössze hét bátor jelentkező akadt e – fesztiválviszonylatokat tekintve – korai órán, s eme igencsak megcsappant létszámhoz csatlakozott egy-két elvetemült néző is (jómagam s egy fotóskollega személyében). Hangulatnak mindenképpen egyedülálló, ahogyan az alig alvó fiatalok egy ilyen programnak előbb ugranak neki, mint egy nagy krigli kávénak. Néhány sátorbontót kivéve észre sem lehet venni, hogy már az utolsó napon járunk. De ez csak a látszat. Valójában ott van minden percben, hogy sorra érnek véget azok a programok, amikért itt vagyunk; melyek mindannyiunk szíve csücskei, s melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy nagyon klassz fesztivál kerekedjen ki a dologból. Túl vagyunk több száz kérdőíven: felmértük az igényeket, szabad véleményezést biztosítva helyieknek és fesztivállátogatóknak, szervezőknek és koncerten tombolóknak, sátrazóknak és a Pécsről mindennap leautózóknak is. Kíváncsiak voltunk kíváncsiságuk eredőjére. Nemegyszer többet beszélgettünk velük, mint egymással. Utána együtt énekeltünk a koncerteken, segítettük az információáramlást, CD-t írtunk, fordítottunk, fényképeztünk, ha kérték.
Ez persze így már nem csak huszonnégy óra hangulatjelentése; az utolsó nap egyfajta összegzést is elbír, azt hiszem. Vasárnap van, a sajtóbuszban is több már a tömött hátizsák, mint a monitorral szemező buzgó fesztiválblogger, noha szerencsére maradnak, akik semmi pénzért nem hagynák ki az esti Firewater koncertet, és mindenképp szeretnének Kisharsányban is ropni még egy utolsót a helyiekkel. A Romungró Fiúk ötödik napja fáradhatatlanul játszanak, csak a hangjukon hallani, hogy ők sem ma kezdték.
Móniék ugyanúgy a telefonon lógnak, mint eddig és az Infopultos helyi kollegák is a megszokott hangulatban kürtölik világgá (de minimum faluvá), ha busz indul Palkonyára. Szóval zajlik az élet. Végehangulat csak hajnalban lesz, mikor egy új napra kelvén nemcsak egy-két ember bontja sátrát, hanem megannyi szomorú helyezi vissza székhelyét valami saját mókuskerékbe eme aprócska helyről, mely öt napig a világ közepét jelentette számára. Számunkra. De folytatása következik.
Szabó Julcsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése