2011. szeptember 2., péntek

BEMELEGÍT A TEMESVÁRI MAGYAR TÁRSULAT, INDULHAT AZ ÉVAD!

BEMELEGÍT A TEMESVÁRI MAGYAR TÁRSULAT, INDULHAT AZ ÉVAD!
NYÍLVÁNOS GÁLÁVAL ÉS SPORTNAPPAL ÉR VÉGET A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ MOZGÁSMŰVÉSZETI MESTERKURZUSA 
      Nyílvános gálával ér véget a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idei, immáron negyedik mozgásművészeti mesterkurzusa. Az eseményre szombaton, szeptember 3-án 14:00 órától a színház Nagytermében kerül sor. A gálán a résztvevő temesvári magyar társulat tagjai, valamint a különböző erdélyi-, illetve külföldi városokból érkezők bemutatják, amit az egyhetes Mozgás és/vagy szöveg című mesterkurzus alatt tanultak. Az idei workshop Sipos Vera irányítása alatt zajlik, aki a Horváth Csaba vezette Forte Danse társulat tagja.
      A hagyományokhoz híven a workshop sportnappal végződik, melyet a színház idéntől a Bartók Béla Elméleti Líceummal közösen szervez a magyar tanintézmény felújított sportpályáján. A sporteseményre vasárnap, szeptember 4-én kerül sor, déli 12:00 órai kezdettel. Az esemény fővédnöke Dudás József, sportújságíró.
      A már hagyományos kosárlabda- és asztalitesziszbajnokság mellett idéntől lábteniszmérkőzésre is sor kerül, a nap fénypontja pedig minden valószínűség szerint a focikupa, melyre idén a színház és a színház barátainak csapata mellett a Bartók Béla Elméleti Líceum tanári csapata is benevezett. 
Sportnap – 2011. szeptember 4. –  Tervezett program:
    12:00, sportterem: asztalitenisz – egyéni, páros: férfi, női
    13:30, sportpálya: fotball
    15:00, hátsó  sportpálya: kosárlabda – férfi, női
    16:30, hátsó  sportpálya: lábtenisz – férfi 
      Mindkét eseményre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...