Gryllus
Dániel és barátai
- szerzői est két részben
október 2.
(vasárnap), 19:30, Művészetek Palotája
Első
rész:
Pál apostol
– dalok Pál levelei szerint
/könyv- és CD-bemutató koncert/
Közreműködik:
Gryllus Dániel – ének és citera,
Halmos
Béla – brácsa, Ferenczi György
és a Rackajam
Az este első
részében a Cartaphilus Könyvkiadó és a Gryllus Kiadó gondozásában
szeptember végén megjelenő Pál apostol
– Utazás téren, időn és hangokon
át című kötethez tartozó CD-t mutatják be, amely a két évtizede
kiadott Pál apostol – dalok Pál levelei szerint című lemez
újrahangszerelt változata.
A Sumonyi Zoltán
verseire íródott anyagot először 1991-ben rögzítette Gryllus Dániel,
Halmos Béla és Sárközy Gergely közreműködésével. Ferenczi György
és a Rackajam két éve kapcsolódott be az előadásba, amely
ebben a formában 2008 szeptemberében hangzott el először. Az új
hangszerelés új lendületet adott az előadásnak, a kétezer éves
gondolatok a majd húsz éve megfogalmazott dalokban a 21. század hangján
szólalnak meg, Gryllus és Halmos mellett a fiatalabb generációt
képviselő Ferencziék tolmácsolásában.
A könyvet
Süveges Gergő szerkesztette, valamint ő készítette az interjúkat
olyan szakértő és hiteles személyiségekkel, mint Baán László,
Fabiny Tamás, Cseri Kálmán, Pál Ferenc, Zlinszky János, Jelenits
István, Fröhlich Ida, Gryllus Dániel, Gryllus Dorka, Jankovics Marcel,
Köves Slomó, Mizsei Zoltán. De megszólalnak azok is, akik részesei
voltak a dalsorozat létrejöttének, terjedésének, újragondolásának.
Az interjúk Pál apostol korát, életét és személyiségét járják
körül különféle nézőpontokból. Megannyi kérdés, kíváncsiság,
megannyi látásmód és választípus, melyek együtt visznek közelebb
a megismeréshez és a megértéshez.
Az albumot
a koncert után dedikálják az alkotók.
Második
rész:
Weöres Sándor:
A teljesség felé
Közreműködik:
Gryllus Dániel – ének, citera, furulyák, Sebestyén Márta, Sebő
Ferenc, Palya
Bea,
Szalóki Ági, Bognár Szilvi, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György, Both Miklós
– ének, Pálhegyi Máté – fuvola, Bacsó Kristóf – klarinét, szaxofon, Bizják
Gábor – kürt, Frankie Látó – hegedű, Kovács
Ferenc – hegedű, mrdanga, Halmos Béla – brácsa, hegedű, Kovács Zoltán – nagybőgő, Balogh Kálmán – cimbalom, Bolya Mátyás
– citera, brácsa, Tömösközi László – ütőhangszerek,
valamint Seress Zoltán színművész.
Vezényel:
Gryllus Samu
Weöres Sándor
32 évesen adta ki A teljesség felé című metafizikai kötetét,
amit Hamvas Bélának ajánlott. Az akkor harmincas éveiben járó
Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején komponált rá először
zenét, de a lemez kiadása 1988-ig váratott magára, a zeneszerző
végül a költő 75. születésnapjára kezébe adhatta feldolgozását.
A művet előadták színpadon is, ennek dramaturgiáját Kőváry Katalin
rendező, a zeneszerző felesége állította össze. Apja hatvanadik
születésnapjára a szintén zenei pályára lépett, harmincas éveiben
járó Gryllus Samu új hangszerelést készített a műből, ennek
előadására több generáció kiválóságait kérték fel, Sebestyén
Mártától Frankie Látón át Kovács Ferencig és Palya Beáig. A
Weöres-mű részleteit Gryllus Samu vezényletével és Gryllus Dániel
közreműködésével nyolc énekes és tíz hangszeres szólaltatja
meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése