Megújult nézőtér, beszélgetés Kövesy Károllyal, a Radnóti Színház műszaki vezetőjével

Megújult nézőtér,
beszélgetés Kövesy Károly, műszaki vezetővel
A nézőtér felújítása kapcsán Kövesy Károly, a Radnóti Színház műszaki vezetője mesélt magáról és a színházról.
Mióta vagy a színháznál és hogy kerültél ide?

1997 óta vagyok a Radnóti Színház műszaki vezetője, de már 1989 óta dolgozom különböző színházaknál. Huszonkét éve kerültem a Szabad Tér Színházhoz mint műszaki vezető. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad, a Városmajori Szabadtéri Színpad, a Budai Parkszínpad és a Hilton tartozott hozzám. Egy este 7200 ember szórakoztatását kellett műszaki szempontból biztosítanom. Ott voltam három évet. 1992-ben bemutattunk a Kiscelli Romtemplomban egy előadást, A mechanikus narancsot, a Budapesti Kamaraszínház vendégjátékában. Azóta már rengeteg színházi előadás született ott, de ez volt az első. Mi kezdtük. A produkció készítése során ismerkedtem meg Szűts Miklóssal, a Kamaraszínház igazgatójával, aki elégedett volt a munkámmal, pont műszaki vezetőt keresett, úgyhogy megpróbált átcsábítani a saját színházába. Amikor megkérdeztem tőle, hogy milyen az a színház, ahova hív, azt mondta, hogy van egy 80 m²-es kis ékszerdoboz, az Asbóth utcai stúdió, menjek el és nézzem meg. Mondtam neki, hogy ha 80 m², akkor nem kell megnéznem, én látatlanul is benne vagyok. A Margit-szigeten csak a zenekari árok 120.

Aztán, amikor 1994-ben az Új Színház megalakult, átmentem oda. 1996-ban összezörrentem az egyik ott dolgozóval, inkább eljöttem. Visszahívott Koltay Gábor a Szabad Térhez; éppen akkor kezdte készíteni a Honfoglalás c. filmet. A forgatás eltartott őszig, aztán egy évig szabadúszó voltam, és 1997-ben jöttem a Radnótiba.  

Sehol nem maradtál néhány évnél tovább. Mi tart itt ilyen régóta?

Azt szoktam mondani, hogy 3-4 évnél többet nem szabad egy helyen tölteni, mert betokosodik az ember. Frissülni kell, új kihívások kellenek, és én mindig is ficánkolós voltam. Közben meg már annyi időt töltöttem itt, mint a megelőző három munkahelyemen együtt. Valahogy itt ragadtam. Itt tart a családias légkör. De ez nem jelenti azt, hogy olyan nyugodt lenne itt az élet. Mindenki azt hiszi, hogy a kis színház kisebb fordulaton pörög, pedig ugyanazokkal a problémákkal szembesülök én is, mint a Nemzeti Színház műszaki vezetője, csak kicsiben.

Vannak a Radnóti színpadának sajátos kihívásai?

A színpad itt tokkal-vonóval, zenekari árokkal, a hátsó terekkel együtt durván 100 m². Nincs teljesen annyi, de majdnem. A kis térből a díszlettervezők próbálják a maximumot kihozni. Egy nagy színpadra gyakran betesznek összesen három díszletfalat meg egy ágyat, és az a díszlet. Itt meg másfél-két teherautóval is fordulunk egy-egy előadásra. A díszlettervezők ezt a kicsi teret annyira be akarják lakni, hogy sokszor nagyszínpadokat megszégyenítő díszleteket pakolunk be. Emellett a Radnóti Színház sajátja még a nézők közelsége. Az első sorban ülők szuszogását érezni lehet a színpadról. Aranyos kis tér, ami most megszépült.

Hogy zajlott a felújítás?

Az volt a központi elképzelés, hogy a Thália és az Operettszínház után a Radnóti rekonstrukciója következik a színház-felújítási program keretében. Sorba álltak a színházak, utánunk következett még a József Attila, a Pesti, azok még mindig várnak. Megvalósult az Operett, megvalósult a Thália felújítása, aztán elfogyott vagy a pénz, vagy az akarat. De azért amióta itt vagyok, minden évben próbálunk valamit javítani-újítani. Hol a színpadot, hol a közönség-mosdót, hol az öltözőket. Minden évben igyekszünk kihasználni a kéthónapos nyári szünetet, és amennyire az anyagi keretek engedik, szépítünk valamit. A mostani felújításhoz segítséget kaptunk a közönségtől is: Komáromi György ötlete alapján a színház székörökbefogadási-programot hirdetett, és a 224 támlás szék mintegy fele már örökbefogadóra is talált.  

A mostani alkalmat megelőzően mikor újították föl utoljára a színház nézőterét?

1976-ban volt egy nagy színház-rekonstrukció, ami mindent érintett, beleértve a nézőteret is. Azután 2003-ban történt egy kis kozmetikázás, de korántsem olyan jelentős, mint az idei felújítás.

Most mi változott?

Az alapkoncepció megmaradt. A nézőtér méretét nem lehetett változtatni, a székek számát és méretét nem lehetett növelni. De a felújításba beletartozott a székcsere, a nézőtér világítása és új borítást kapott a falfelület. A mennyezetre is kerültek lámpák, és kuriózum, hogy úgynevezett falmosó fényvilágítást építettünk be, ami azt jelenti, hogy az erkélyen és a földszinten a színskála szinte minden árnyalatát kikeverhető színre tudjuk festeni az oldalfalat, a fénypultról vezérelhetően. Ha kell, másodpercenként is tud változni. Lehet akár az egész fal sárga, de akár csíkonként a sárga különböző árnyalataira is tudjuk színezni a falat. 

Előadások közben is fogják ezt használni?

Nem, ez inkább fogadófény, szüneti fény. Megadja az előadás hangulatát. De idővel biztos majd a rendezők is fognak vele játszani.

Kinek az ötlete volt?

Baumgartner Sándor fővilágosítóé. Azt hiszem, külföldön látott ilyet, de én nem tudok róla, hogy Magyarországon lenne ilyen máshol is. Sanyi elmondta az ötletét a belsőépítészeknek, akik a felújítást tervezték, és mindenkinek tetszett.  

Milyen burkolatot kapott a fal?

Úgynevezett cembrit borítást. Ennek esztétikai és akusztikai okai is vannak. Még 2005-ben Mátrai Péter koncepciója alapján felújítottuk az előcsarnokot. Most Péter nem ért rá, de két tanítványát ajánlotta maga helyett: Déry Juditot és Zorván Lászlót.. Ők ezt – teljes joggal - úgy hálálták meg neki, hogy az előcsarnok hangulatát hozták be egészen a színpadig. Más anyagot használtak, de ugyanaz a szürke árnyalatú, bemart motívumos borítás van a nézőtéri falon, mint az előcsarnokban.

A székeknél mik voltak a szempontok?

A legfontosabb az volt, hogy nem változhatott a mérete. Pótszékekkel együtt összesen 251 szék van, annak be kell férnie. És persze kényelmes kellett, hogy legyen. Mintaszékeket kértünk a kivitelezőtől, és csak azután kezdhette meg a sorozatgyártást, hogy elfogadtuk a mintát. A hatodikat fogadtuk el. Az első egészen ijesztő volt, aztán szép lassan, mintáról mintára finomodott a modell. Mindenki, aki arra járt, beleült mindegyik mintadarabba, és véleményt nyilvánított. Ezeket csokorba gyűjtöttük, elküldtük a kivitelezőknek, akiket –gondolom – már a gutaütés környékezett. De az a cél vezérelt minket, hogy kényelmes legyen. Mindenki lobbizott valamiért. Bálint András a deréktámaszért, Komáromi Györgynek a színe, a karfa íve, nekem meg a méret volt a legfontosabb. És mivel csekély a nézőtér lejtése, az utolsó négy sort egy kicsit megemeltük, hogy jobban lehessen látni.

Mi történt a régi székekkel?

Eladtuk őket, csak azokat tartottuk meg, amik az erkélyen voltak, hátha díszletként felhasználhatjuk majd őket, egy olyan előadáshoz, ami moziban vagy színházban játszódik. 

Minden terv szerint haladt?

Voltak meglepetések. Amikor a fal borításához a régi burkolatot elbontották, előkerült két elfalazott légcsatorna, ami a klíma része volt valamikor. Elkezdtük feltárni. A srácok mint Monte Cristo vésegettek, hordogatták vödörben a törmeléket. Úgyhogy most már ezeket is tudjuk használni. Jön rajtuk a levegő. 

Elégedett vagy az eredménnyel?

Maximálisan. Persze megvolt a hangulata a régi nézőtérnek is. Amikor gyerek voltam, vasárnaponként anyámék adtak két forintot, és elmentünk 10-től matinéra. És emlékszem a moziban terjengő fruttiszagra, stollwerckszagra, a lekopottságra – erre emlékeztetett engem a régi nézőtér. A bontás alatt sokat fotóztam, búcsúképeket csináltam, hogy megörökítsem a fájdalmas pillanatokat. De azért örülök, mert az új nézőtér nagyon szép lett.