Kiállítás – műhelybeszélgetés - workshop
Mi sül ki egy tucat tervező szakos hallgató, a Medence Csoport és a Kultúrgorilla közös gondolkodásából? Hogyan lesz mindebből nyolc nap alatt installáció?
A kiállítás célja az upcycling, mint filozófia bemutatása, amely hangsúlyozza a minden lépésben magasabb minőséget képviselő fejlődést. Ez a fejlődés nemcsak az Octopoly – Design okosan! workshop keretében elkészült tárgyakat foglalja magába, de az azokat megálmodó hazai és kolozsvári egyetemekről érkező tervező szakos hallgatókat is, akik közösen, csapatként gondolkodva készítettek köztéri installációkat a 2011-es Sziget Fesztiválra.
A kiállítás érdekessége, hogy a látogatók játékosan követhetik végig a csapatépítés-tervezés- kivitelezés közben történt fejlődést, miközben az upcycling tevékeny részeseivé válnak.
A műhelybeszélgetés során a közösségi alkotófolyamatokról szerzett tanulságokat a meghívottak a közönség bevonásával vitatják majd meg azzal a céllal, hogy olyan fő irányvonalakat és kritériumokat határozzanak meg, amelyek jövőbeni workshopok sikerességének zálogai lehetnek.
Házigazda: Gross András (Medence Csoport)
Moderátor: Bakos Maxim (MOME Line)
A beszélgetés résztvevői:
Barcza Dániel - okl. tájépítészmérnök, intézetigazgató (MOME)
Bánáti Gábor - formatervező-művész, főtanácsadó (NyME AMI)
Fehér Katalin - újmédia-kutató, tudományos főmunkatárs (BGF)
Martinkó József - építészeti kritikus, szakújságíró
Pozsár Péter - okl. építész (Újirány csoport)
“Az Octopoly lényege, hogy társasjáték-szerűen, lépésről-lépésre beavassuk a résztvevőket az alkotás kézzelfogható, eleven körforgásába és lehetőséget adjunk bemutatni az elkészült műveket a széles közönségnek.” - mondta el a kiállításról Gross András építész-tervezőművész, a Medence Csoport tagja.
A kiállítást záró workshop során az érdeklődők az installációkból készíthetnek újrahasznosított tárgyakat, melyek az upcycling filozófiáját követve új funkcióval kelnek életre.
Octopoly kiállítás
Megnyitó: 2011. október 4. 19 órakor, megnyitja: Bodóczky Antal
A megnyitón mástészta design-falatok!
A kiállítás megtekinthető: 2011. október 5-21. h-p.: 12-18 óráig
Műhelybeszélgetés
2011. október 6. 18 óra
Záró workshop
2011. október 22., 10-16 óráig
cím: MakettLabor 1093 Budapest, Pipa utca 4. t/f.: 0613034881
http://www.facebook.com/
Medence Csoport
„Medence az, ami formát ad a benne levő anyagnak”
A Medence Csoport fizikai és szellemi alkotóműhely, melyben a környezettervezés és a művészetek szerteágazó területei – az építészet, bútor- és tárgytervezés, képzőművészet szobrászat, installációk, média- és vizuális művészet, előadó-művészet ágai – ötvöződnek.
www.medencecsoport.hu , www.facebook.com/
Kultúrgorilla
A Kultúrgorilla kortárs művészeti projektek sikeres megvalósulását és közvetítését segíti.
www.facebook.com/kulturgorilla
Design Hét Budapest
A 2004-ben útjára indított Design Hét Budapest alapvető célja a design értékeinek, gazdasági és társadalmi szerepének tudatosítása, a design iránti bizalom növelése, valamint a design szereplői (tervező-gyártó-fogyasztó) közötti kommunikáció erősítése. A Design Hét Budapest mára országos jelentőségű, évről-évre 60.000 látogatót vonzó eseménnyé vált, amelynek keretében 190 együttműködő partner közreműködésével közel 120 különböző program valósul meg.
A Magyar Formatervezési Tanács védnökségével, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával, a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál közös szervezésében, idén nyolcadik alkalommal kerül sor a Design Hét Budapest fesztiválra. A hazai és a nemzetközi design szakma és a nagyközönség körében egyaránt nagy népszerűségnek örvendő programsorozat 2011. szeptember 30. és október 9. között zajlik a főváros egész területén.
www.designhet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése