Kocogj, bajazzo!
Fut az Operaház
Kocogj,
bajazzo! – így buzdítja sportolásra operaénekes kollégáit és barátait
Váradi Zita szopránénekesnő egy közösségi portálon.
Az
Operaház október 2-án nem kocog, hanem egyenesen versenyt fut: két
csapatot indít a 26. Spar Budapest Nemzetközi Maraton és Váltó
Futóversenyen.
A szervezők külön megmérettetést hirdettek a színházak és színházi szakemberekből, vagy művészekből
verbuválódott csapatok számára, így az Operaház két váltócsapata ebben a versenyben is indul majd.
Az
ez évi verseny szabályzatának értelmében a színházak csapatai nevezési
díjukat a Piros Orr Bohócdoktor Alapítvány számlájára utalják, de ettől
függetlenül
teljes jogú résztvevői az ekiden váltó futóversenynek.
Az
Operaház egyik csapatában Miklósa Erika, világhírű énekesnőnk 12,5
kilométeres távot fut, Nagy Csaba, az Operaház zenekarának
trombitaművésze
10 kilométert, Mozsár István, a dalszínház ügyvezető
igazgatója 6,1, Váradi Zita 4,6, Dr. Főző Virág, vezető jogtanácsos
pedig 9 kilométeres távot teljesít. A másik csapatban a gazdasági
igazgatóság és a szervezési
osztály képviselteti magát a színház színeiben, a színház
projektkoordinátora, egy zenekari művész és a díszletasztalos műhely
egyik tagja mellett.
Az Operaház szurkolói csapatot is kiállít, amely az Ybl-palota Andrássy úti nagyteraszán,
Héja Domonkos főzeneigazgató vezényletével és Ókovács
Szilveszter kormánybiztos közreműködésével rézfúvós- és kórusmuzsikával
biztatja az úttesten elhaladó futókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése