kiállítás drMáriás legújabb festményeiből a Tudósok zenekar 25. születésnapja alkalmából
A38 Kiállítóhely, Petőfi híd budai hídfő
Megnyitó: 2011. április 23. 19 óra
A kiállítást Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója nyitja meg
Megtekinthető: 2011. április 23 - május 15-ig vasárnap kivételével minden nap 11-18 óráig
Látogatás előtt egyeztetés szükséges a következő telefonszámon: +36 1 464 39 40!
A kiállítás nyitóeseménye a Tudósok 25 éves fennállása alkalmából megrendezendő egész estés fesztiválnak, amelyen fellép a zenekar ősi felállását idéző formáció szerb és magyar zenészekkel, valamint a régebbi zenekari tagokat és barátokat szerepeltető különböző formációk számos vendéggel, köztük feLugossy Lászlóval, efZámbó Istvánnal, Pándi Balázzsal, az örmény Gaya és Karen Arutyunjannal és másokkal.
Az esten bemutatásra kerül drMáriás Nem élhetek Milošević nélkül című önéletrajzi regénye a Noran kiadó gondozásában, a Tudósok Kelet-európai zombi című új lemeze a Playground Records és az Alexandra gondozásában, valamint Czabán György a zenekarról készített dokumentumfilmje.
„Kelet-európai lévén mindkét világot a magaménak tartom. A kapitalizmus nagy sztahanovistái, a nyugati művészettörténészek és gyűjtők által működtetett modern művészettörténet szépségeit egyrészt, másrészt a kelet-európai történelmet meghatározó alakok arcvonásai, a közösségünkből kikerült történelmi csúcsegyedeink pecsétjeit, mint kényszerűen talált, belénk sulykolt, szeretett vagy gyűlölt, képi világunk legérzékenyebb elemeit, amelyek identitásunkról, korunkról, szépről és szörnyűről alkotott fogalmunk elkerülhetetlen velejárói.
Számomra mindkettő egyformán fontos. Az előbbi az elérhetetlen szép autonóm, zárt módon működő utópiájaként, az utóbbi a megélt idő, korunk népművészeti mintáiként.
Éppen ezért igyekszem a kettőt összehozni. A nyugati esztétikumba a keleti arcokat belopni, gyógyulás céljából a háttértartalmuktól megfosztani, megszépíteni, esztétikussá, nyugativá tenni. Így, ha Enzo Cucchi képi világába ágyazva látom Szlobodán Milosevicet, akkor már nem is vált ki belőlem félelmet, mint akkor, amikor hazámból miatta elmenekülni kényszerültem, hanem megnyugvást, szeretetet, hisz szimpatikussá vált az olasz mester mediterrán hangulatú túlvilági tüzében, ahogy magányosan rám vár, hogy egy szép napon együtt focizzunk.
Hasonlóképpen a többi festmény is egy-egy arcot mutat be, akikkel valamilyen viszonyom volt. Legyen az Tőkés László, akit a brüsszeli Magritte-ház látogatását követően a Brüsszel-Budapest járaton ülve láttam, vagy az ugyancsak a Vajdaságból elszármazott Rákosi, akit az a panelház előtt láttatok, amelyben édesanyám él Pesten, jobb híján egy tornatanár szemszögéből láttatva, lévén a Rákosi-korban nem lehetett külföldre utazni, nyugati mesterek műveivel találkozni. Vagy Szanyi Tibor, akit a műtermem környékén olykor látok, pillanatokkal azután, hogy Basquiat-ról írtam esszét, vagy Deutsch Tamás, aki egykor a Tudósok együttes honorját fizette nekem, két koncert összegét annak ellenére, hogy az első hallatán a másikra már nem tartott igényt.
Mint nyugati barátaim, én is szeretem a szépet. De úgy érzem az a számomra más. A kelet-európai identitásból, történelemből, helyzetből, viszonyokból fakadóan nagyon, de nagyon más, amelyet talán csak mi kelet-európaiak tudunk megérteni, ha egyáltalán.
Éppen ezért nagyon remélem, hogy ez a néhány kép azt a célt szolgálhatja, hogy azokat látva előbb megrökönyödünk, majd feloldódunk, miközben legalább valamennyire velük azonosulunk.”
(drMáriás)
