2011. január 31., hétfő

Szondy Melinda: Viva Italia! (olasz est a Nyitott Műhelyben)

Viva Italia!


- Kortárs Világirodalmunk: olasz est a Nyitott Műhelyben 2011. 01.26-án -


Kortárs irodalmi estet rendezett immár második alkalommal Bán Magda, az est házigazdája a Nyitott Műhelyben. Vendégei és egyben beszélgetőpartnerei Lukácsi Margit műfordító; Szkárosi Endre költő, műfordító, a szegedi JATE tanára valamint Barna Imre, műfordító és egyben az Európa Kiadó igazgatója voltak. A tavaly decemberi sorozatnyitó orosz est után idén januárban folytatódott a modern mai irodalmunk bemutatóinak sora, ezúttal az olasz írókat „idéztük meg” ezen a hideg, hózáporos januári estén. Bár az időjárás semmivel sem volt zordabb a decemberinél, ezúttal valamiért mégis kevesebb érdeklődőt vonzott a program, mint az előző alkalom.
Legelőbb is Magda azt kérte vendégeitől, meséljenek arról, ki mikor s hogyan találkozott először az olasz nyelvvel, mi indította el őket ezen a pályán. Barna Imre és Szkárosi Endre esetében elsősorban az ’50-es, ’60-as években nagy népszerűségnek örvendő olasz slágerek, filmek illetve maga a „divat az olaszság” jelensége voltak első élmények. Ez az irány folytatódott aztán a gimnáziumi évek alatt is. Lukácsi Margit viszont előbb tett egy kitérőt az orosz nyelv irányába, de csak azért, hogy a leningrádi egyetemen kissé alternatív módon végül olaszt kezdjen tanulni orosz-olasz szakos kollégiumi szobatársaitól, majd hazatérése után „átcsábuljon” az akkor még egészen családias légkörű, összesen alig 25 fős olasz szakra a szegedi egyetemen.
Ezek után rátértek az est központi témájára, vagyis arra, hogy milyen is az olasz irodalom napjainkban; milyen a hangulata, szövete; milyenek a tendenciák és, hogy kik is azok az írók, akikre leginkább érdemes lenne odafigyelnünk. Az utolsó ponttal kezdve: sok író került megemlítésre, közülük is kiemelték Moravia-t, Calvino-t, Italo Svevo-t, Buzzatti-t és természetesen Umberto Eco-t, valamint Luigi Pirandello-t is, mint a 20. század ikonikus figuráit. Külön említésre került Tabucchi neve, aki Olaszországban neves és elismert író, Nobel-díjra is jelölték már, Magyarországon azonban mindezek ellenére sajnos még csak nagyon kevesen ismerik.
Ami az irodalmi tendenciákat illeti, említésre került Olaszország tagoltsága, mely nem csak földrajzi-gazdasági megosztottságot jelent (elsősorban észak és dél között), hanem nyelvit is. Olaszországban gyakorlatilag minden körzetnek, nagyobb városnak megvan a maga „nyelvjárása”. Már-már különböző nyelvekről beszélhetünk, oly nagyok is lehetnek a helyi dialektusok közti eltérések. Ilyen nyelvjárás például a Velence környéki friuli, a firenzei toszkán (mely az olasz irodalmi nyelv alapja is egyébként), vagy a Róma környéki romanesco. Ez a nyelvi megosztottság rányomja bélyegét Olaszország irodalmi illetve egész kulturális életére is, ugyanis minden régió megpróbálja kialakítani a maga irodalmát, folyóiratait, fesztiváljait. Lukácsi Margit véleménye szerint emiatt az elsőkönyves olasz íróknak könnyebb eljutni első írásuk kiadásáig, mint magyar kollégáiknak. Példaként Paolo Strega-t és Federico Moccia-t hozta fel. Barna Imre azonban azon a véleményen volt, hogy egyáltalán nem könnyebb az ismeretlen olasz írók helyzete, csak másmilyen. Itthon egy író megjelentetheti írásait az irodalmi folyóiratokban, amiknek van olvasóközönsége és elismertsége, s ez hozzásegítheti őt ahhoz, hogy később kiadót találjon művéhez. Olaszországban ezzel szemben nem sokan olvasnak irodalmi folyóiratokat, így ott ez a lehetőség jóformán kiesik, ami marad, az a kilincselés kisebb kiadóknál. Ez érdekes tendenciát hozott létre, mert az első sikeres „felfedezések” következtében ma már a nagyobb kiadók is lehetőséget adnak fiatal (vagy kevésbé fiatal) elsőkönyveseknek, sőt, egymásra licitálnak, hogy melyikük talál nagyobb „csiszolatlan gyémántot”. Abban azonban mindkét szakember egyetértett, hogy az olaszoknál nagyobb a ráhatása egy-egy irodalmi díjnak az illető pályájára és abban is, hogy sajnos mind Olaszországban, mind Magyarországon túlságosan csekély számú az olvasóközönség.
Azt is megtudhattuk, hogy egy új divatirányzat van kialakulóban az olasz irodalomban: egyes írók (például Andrea Camilleri) az irodalmi nyelv mellett beleszövik műveikbe a dialektusok kifejezéseit is, kibővítve még saját maguk által újonnan kitalált szavakkal, szófordulatokkal is, melyek hasonlítanak ugyan az adott dialektusra, de mégsem létező elemei annak.
Az est záróakkordjaként készülő fordításából olvasott fel Barna Imre és Lukácsi Margit, egy-egy Eco illetve Silvia Avalone műből. A következő alkalom, melyen az osztrák kortárs irodalommal ismerkedhetünk meg, februárban lesz. (A pontos időpontról a Nyitott Műhely honlapjáról lehet tájékozódni.)

"Figyelem"

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója új tagjainak kiállítása

"Figyelem"
Megnyitja a kiállítás kurátora: Pettendi Szabó Péter fotóművész
Megnyitó: 2011. február 1. 19:00
Megtekinthető: 2011. március 10-ig
Nyitvatartás: K., Sz., Cs. 15:00 -19:00 
Artbázis
Budapest, VIII. Horánszky utca 25.


Alpern Bernadett, Bakonyi Bence, Bankó József, Fátyol Viola, Floszmann Attila,
Halász Dániel, Horváth Árpád, Kaulics Viola, Lázár Alexandra, Mag Krisztina,
Molnár Ágnes Éva, Németh Hanna, Páczai Tamás, Rapi Mariann, Réthey-Prikkel Tamás,
Sardi Krisztina, Sprenc Balázs, Szentpéteri Szandra, Szesztay Csanád, Szilágyi Fanni,
Szűr Renáta, Vágó Csaba, Vágó-Lévai Katalin, Vedres Ágnes    

Presidance Company Transit – Határtalan Táncok

Presidance Company
Transit – Határtalan Táncok (felújított változat)
február 5. (szombat), 19:30, Stefánia Palota 


A Presidance Company 2008-ban alakult azért, hogy a páratlan magyar kultúrkincset újszerűen felhasználva – ám értékét megtartva – olyan 21. századi táncprodukciókat hozzon létre, mely minősége és különlegessége révén minden korosztály tetszését és elismerését elnyeri.
2010. őszén mutatták be legújabb, Transit című produkciójukat. Február 5-én egy a premierhez képest már felújított, magyar néptánc és amerikai hip-hop elemekkel kiegészített előadás kerül színpadra a Stefánia Palotában – korábban ugyanis a tv2-n futó Megasztár táncjeleneteiben a társulat tagjai szerepeltek, így nem jutott idő az eredetileg tervezett produkció összes koreográfiájának begyakorlására.
A két felvonásos előadás – a Transit nevéből adódóan – egy repülőtéri váróteremben játszódik. A társulat színes, izgalmas világgá varázsolja a kényszerű várakozás helyszínét és óráit. Ki gondolná, hogy mennyi minden történhet a „földhöz ragadt” légi utasokkal a személytelen, szürke várócsarnokban!
Vári Bertalan, a Presidance Airlines kapitánya - a társulat művészeti vezetője, Harangozó-díjas táncos koreográfus - olyan produkciót álmodott színpadra, amely a társaság járatán akkor is körberöpít a világban, ha légtérzár miatt egyhelyben toporgunk.
A táncosok és zenészek egymás után fűzik sorba a tranzitban várakozó nemzetközi társaság táncait, zenéit, s bár a gép nem száll fel, az idő repül. A kezdő ritmust megadó Taiko doboktól a bouzouki, az ír furulya, a djembe, a spanyol gitár, a szaxofon és más hangszerek veszik át a szót, egzotikus hangzásvilágú zenei aláfestést adva a táncokhoz, történetekhez.
Gondolán  érkezik a velencei karneválba a szívtipró hajós, tanúi lehetünk egy tradicionális zsidó esküvői ceremóniának, lakodalomnak. A spanyol flamenco, az ír sztepptánc, a görög szirtaki sodró lendületét időnként lírai, romantikus, játékos jelenetek, énekszólók ellenpontozzák, hogy a végén vérpezsdítő, mulatós cigánytáncban érje el csúcspontját a hangulat.  
Zenészek:
Dob, mandolin, spanyol gitár: Kerényi Ákos
Basszus gitár, klarinét, szaxofon, ír furulya: Soós Tamás
Hegedű: Hegedűs Máté
Gitár, Tangó Harmónika, Saz: Árkosi Szabolcs

2011. január 30., vasárnap

Gül baba: Álommese a színpadon

Gül baba: Álommese a színpadon  
A Huszka Jenő  életművének csúcsát jelentő Gül baba című operett bemutatóját mutatta be január 28-án este a Gárdonyi Géza Színház. 

Hüse Csaba, Szabó Emília

„Mesés álmot”, vagy „álommesét” próbálunk színpadra varázsolni – mondja Szegvári Menyhért, rendező. A daljáték megőriz valamit a századvég, s általában a millenniumi időszak történelmi érdeklődéséből: a török hódoltság korát idézi meg. A mű szereplői magyarok, törökök, cigányok. Ezek kényszerű együttélését „zavarja meg” a mindent felülíró szerelem. Nekem nagyon tetszenek azok a városképek, ahol egymás mellett van a félhold és a kereszt - teszi hozzá a rendező. - Azt szimbolizálják, hogy különböző hitű, nemzetiségű, kultúrájú emberek képesek a békés együttélésre, sőt a különböző kultúrák még gazdagíthatják is egymást. Ezt tudta Bartók és Kodály, és ezt tudta Huszka Jenő is.  
A közönség  Egerben Szabó Emíliával, Hüse Csabával, Kaszás Gergővel és Nádasy Erikával a fő-, valamint Tunyogi Péterrel a címszerepben láthatja az előadást. A jelmez Húros Annamária, a díszlet Gróf Gyula munkája. Koreográfiát Túri Lajos készít az előadáshoz. A zenei vezető Nagy Zoltán.      
Fotók: Dömölky Dániel
Szabó Emília, Tunyogi Péter


New York Photo Festival: HumanKind: A nyertes pályázatok


HumanKind - Winning Entries from New York Photo Festival on Vimeo.

2011. január 29., szombat

Kamra: Nádas Péter: Szirénének

Kamra: Nádas Péter: Szirénének 

Hat Ruhr-vidéki városi színház 2007-ben felkért hat (angol, lengyel, magyar, német, osztrák és török) szerzőt, hogy ‘Európa Odüsszeiája’ cím alatt írják újra az Odüsszeia témáit. A feldolgozásra szánt epizód kiválasztását azonban nem engedték át a szerzőknek, hanem a hat színház dramaturgjai közös megbeszéléseiken mintegy az általuk kiválasztott szerzőkre és az egyes színházak szellemi elképzeléseire szabták a témát. Nádas Péter  a csábosan éneklő szirének és Odüsszeusz tévelygéseinek témáját kapta. A szerzők sem menet közben, sem a bemutatók előtt nem ismerhették meg egymás munkáit.  Megkötötték a szöveg terjedelmét is, az előadás nem tarthat két óránál tovább. Minden más kérdésben szabad kezet kaptak a szerzők. Nádas Péter darabjának Szirénének lett a címe, a műfaja pedig szatírjáték.
      A művet a Színházi Dramaturgok Céhe 2010. legjobb magyar drámájának választotta.
      „Nádas szövege finom idegzetű, mélyen filozofikus kórusszöveg, mely meglepő választ ad arra a kérdésre, mit énekeltek vajon egykor a szirének, amivel oly sikeresen csábították el a férfiakat. A válasz: betekintést engedtek nekik saját történetük vagy lelkük mélyére. És ez ezerszer magával ragadóbb, mint bármely női csábítás.” (Peter Mihalczik: A felvilágosodás vége, a harcosok átka. Frankfurter Rundschau [D], 2010. március 1.) 
      Nádas Péter Szirénének című darabját, Magyarországon először, 2011. január 29-én mutatjuk be a Kamrában, Dömötör András rendezésében.
      Színészeink közül Dankó István, Pálmai Anna, Hajduk Károly, Pelsőczy Réka, Kovács Lehel, Szirtes Ági, Kun Vilmos, Lengyel Ferenc, Rajkai Zoltán és Szacsvay László vesznek részt az előadásban, vendégként fellép Herczegh Adrienn és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.
Fotók: Kothencz Attila





















Zajok a szomszédból – Új osztrák zenék: Fennesz (A), Hautzinger-Pándi-Sőrés-Tóth Quartet, Tigrics

Zajok a szomszédból  – Új osztrák zenék: Fennesz (A), Hautzinger-Pándi-Sőrés-Tóth Quartet, Tigrics
2011. február 3., csütörtök 20h
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Elővétel: 1500 Ft, aznap: 2000 Ft.
A koncertet az Osztrák Kulturális Fórum támogatja. 
Az A38 Hajó új osztrák zenéket bemutató sorozatában ezúttal Christian Fennesz, az elektronikuszenei színtér egyik nagy újítója érkezik. A gitáros-zeneszerző-producer, és mindenek előtt igazi szónikus varázsló Fennesz elegánsan egyensúlyozik a szélsőséges kísérletezés, a zajzene és a hallgatóbarát popzene határán. Ryuichi Sakamotótól Mike Pattonig számtalan kortárs művésszel dolgozott együtt, többek között az est másik külföldi vendégével, a nagyszerű trombitásként ismert Franz Hautzingerrel, aki magyar zenésztérsakkal lép fel. 



Christian Fennesz a kortárs európai elektronikus avantgárd egyik legkiemelkedőbb képviselője. Gitárosként, zeneszerzőként és kütyüvarázslóként is komoly karriert futott be, emellett számtalan együttmáködésben, filmzenében és egyéb produkcióban vett részt. Fennesz számára igazából nem láteznek műfaji határok és megkötések: sokoldalúságára jellemző, hogy a hagyományos dzsessz világától a bécsi techno-szcénán át az Ars Electronica művészeti világáig mindenütt otthonosan mozog. 
Fennesz pályája a nyolcvanas évek végén kezdődött a bécsi underground egyik fontos zenekarában, a Maische-ben. Érdeklődése ez után fordult az elektronikus tanczene felé, és jelentős szereplője lett a kilencvenes évek eleji bécsi dance-szcénának. A kísérletezés első önálló lemezeivel kezdődött, és a kritikusok egybehangzó állítása szerint a 2001-es Endless Summerrel jutott el a csúcsra. Klasszikus zenei és zeneelméleti képzettség, magabiztos gitártechnika és az elektronika lehetőségeinek ismerete és tágítása – ezek voltak az alapok, amire Fennesz lerakta a kortárs avantgárd egyik legnagyobb szabású életművét. Zajzenéből, zörejekből, áradó ambientből, finom dallamokból és dallamtöredékekből összeálló kompozíciói egészen egyedi világról és gondolkodásmódról tanúskodnak. De nagyra tartott lemezei ellenére Fennesz igazi közege mégis csak az élő fellépés, amikor a szemünk előtt és a fülünk hallatára születnek meg a gitáros-komponista összetéveszthetetlen zenei textúrái. 
Lemezek
Hotel Paral.lel, 1997
Plus Forty Seven Degrees, Minus Sixteen Degrees, 1999
Endless Summer, 2001
Venice, 2004
Cloud (Keith Rowe-val, Toshimaru Nakamurával és Oren Ambarchival), 2005
Cendre (Ryuichi Sakamotóval), 2007
Black Sea, 2008
In the Fishtank 15 (a Sparklehorse-zal), 2009 
www.fennesz.com
www.myspace.com/fennesz 
Az est másik osztrák fellépője, a speciális technikájú Franz Hautzinger nem szólóban, hanem magyar zenésztársakkal lép fel. Hautzinger a hangszer nagy újítója, speciális készítésű negyedes trombitáját folyamatosan újrafelfedezi, ismeretlen megszólaltatási formulák és egy teljesen új, kliséktől mentes zenei nyelvezet után kutat. Ezért van az, hogy hangszere csak a legritkább esetben szólal meg úgy, ahogy azt egy trombitától várnánk. Hautzinger inkább belesziszeg, belemotyog, beleberreg, fújja, szívja - ezáltal mindig kizárólag a legszélsőségesebb hangokat csalja elő instrumentumából.

A dobos Pándi Balázs a legfiatalabb zenészgeneráció képviselője, aki a metáltól a noise-ig otthonosan mozog minden műfajban, a Merzbow tagjaként a világ legkomolyabb koncerttermeit járja rendszeresen, hogy csak az egyik projektjét említsük.


Sőrés Zsolt, zenei művésznevén Ahab a szabad-improvizációs zene nagy hazai klasszikusa, aki a Szünetjel fesztiválokon is a nemzetközi élvonal nagyjaival játszott együtt, emellett folyamatosan dolgozik együtt tánc- és kísérleti színházakkal, hangköltőkkel (például Szkárosi Endrével vagy Ladik Katalinnal, emellett fáradhatatlan kultúraszervező (például a Láthatatlan Filmek Klubját működtette a Ludwig Múzeumban), illetve zenei tárgyú könyvek szerkesztője. Tóth László basszusgitáros számos kortárs formációban aktív, legismertebb talán a Pándi-Halmos-Prell-Tóth zajzenei kvartett.
 
www.franzhautzinger.com
fucktothemusic.blog.hu
ahadmaster.blogspot.com
ahad.bandcamp.com 
Az estét záró Tigrics, azaz Bereznyei Róbert a kilencvenes évek közepe óta foglalkozik zenével. Már első, Márton Péterrel (Prell) és Mezei Marcival alkotott ambient triója, a Rianás kijelölte számára a tömegzenei trendekre és aktuális underground divatokra fittyet hányó örök ellenzéki szerepét. Tigrics meg nem alkuvó, csak magának megfelelni akaró művész benyomását kelti, ugyanakkor ha mai zenéjét a Rianás felől nézzük, az a széles közönség számára befogadhatóbb; spleenes, s egyre inkább ritmusorientált; játékos, ugyanakkor véresen komoly is. 
soundcloud.com/tigrics 
A program támogatója az Osztrák Kulturális Fórum.

2011. január 28., péntek

Édes fiaim a Vörösmarty Színházban

VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ – PELIKÁN TEREM
Bemutató: január 28. (péntek), 19:00
Arthur Miller:
Édes fiaim
dráma

        Joe Keller    Tűzkő Sándor
        Kate Keller    Závodszky Noémi
        Chris Keller    Hernádi Szabolcs
        Anne Deever     Bábinszki Ágnes
        George Deever    Fehérvári Péter
        Dr. Jim Bayliss    Kelemen István
        Sue Bayliss     Bakonyi Csilla
        Frank Lubey     Keller János
        Lydia Lubey     Tenczler Tímea
        Bert      Aranyosi Bálint, Kovács Richárd  
Jelmeztervező  - Kárpáti Enikő
Díszlettervező - Bátonyi György
Produkciós asszisztens - Bischof Ildikó
RENDEZŐ  - HARGITAI IVÁN

Fel tudja-e dolgozni a háború alatt repülőalkatrészekkel kereskedő  Joe Keller felesége a felismerést, hogy gyermeke a háború áldozatává  vált? Kibírja-e az apa-fiú kapcsolat, ha a családfőről alkotott ideál szertefoszlik? Apák és fiúk, anyák és gyermekek, kegyes hazugságok és felszínre bukó, elhallgatott igazságok. Fordulatos, örök erkölcsi, lelkiismereti kérdéseket boncolgató történet.
Fotók: Mayer András




Katona József Színház: Molière: A mizantróp

Katona József Színház: Molière: A mizantróp



A mizantrópot ötvenévente újra kellene írni”
Diderot 
      A darab több mint hússzor került műsorra a magyar színpadokon az elmúlt negyven évben. A Katona is újkori történetében először, 25 éven belül másodszor mutatja be Molière művét. Az 1988-as bemutató Székely Gábor – a Katona akkori igazgatójának –, utolsó rendezése volt, most Zsámbéki Gábor állítja színpadra, akinek több mint húsz éves igazgatói mandátuma január 31-én jár le. Máté Gábor, aki február 1-től követi Zsámbékit az igazgatói pozícióban, mindkét előadásban fontos szerepet játszott, játszik. Az előbbiben Alceste jóbarátját, Philintet alakította, a mostani bemutató alkalmával pedig Oronte-ot.
      A 2011. január 28-i bemutató címszerepében Fekete Ernőt, a főbb szerepben Ónodi Esztert, Fullajtár Andreát, Kocsis Gergelyt, Tenki Rékát, Takátsy Pétert és Elek Ferencet láthatják majd. Az előadás díszletét Bagossy Levente, a jelmezeket Szakács Györgyi, a világítást pedig Bányai Tamás tervezte.
      „Ez a látszólag objektív darab ugyanakkor Molière legszemélyesebb műve. Alceste Molière helyett választ. Molière tudta, hogy egy színházigazgató nem menekülhet el a vadonba. Ismerte Philinte valamennyi érvét, de az bizonyos, hogy Alceste szerepét írta meg első személyben. Molière őt saját vereségének tudatával is megajándékozta.” (Jan Kott)
Fotók: Kothencz Attila 



















Kasza Gábor: Y - Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház

Y
Kasza Gábor
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
2011. január 21. - március 20.  


Kasza Gábor legfrissebb sorozata korunk egyik legégetőbb kérdését, a fenntartható  környezet problematikáját elemzi. A fotográfus, aki a tánc és a fizikai színház inspirálta fényképezés gyakorlatából érkezett el a megrendezett fotográfia területére, egyike azoknak a művészeknek, akik gyakorta változtatnak látásmódjukon, hogy sorozataikban a módszeres művészeti kutatás során saját nézőpontjuk is a vizsgálódás tárgyává váljon.
Kasza színre vitt fotográfiái szürrealista, negatív víziókra emlékeztetnek, az esztétikum és a koncept egymásba szövődésével működnek. Szorgalmazzák az abszurd és a megszokott ütköztetését, s igyekeznek kibillenteni rögzült észlelési habitusunkat. Képi nyelvének szimbolikája és a fényképek realista-voltának találkozásából és ezek egyidejű elválásából létrejött hatás a művész munkájának eszmei gyújtópontja. Az Y címe és formája is egyfajta kényszerű állásfoglalás jelképe, amely mindannyiunk számára felszólítás, hiszen az egész emberiség a Kasza által is megfogalmazott kikerülhetetlen „válaszút” előtt áll.
Az Y sorozat azon túl, hogy a felelősségre és egy tudatosan választható útra, életfelfogásra hívja fel a figyelmünket, egyszerre identitáskutatás és társadalomkritikus (ön)reflexió is. Olyan fotografikus látvány színre vitele, amelyben a környezetét folyamatosan formáló, alakító ember feltételezett álmaival és félelmeivel együtt jelenik meg. Kontextusának alakítója és elszenvedője egyszerre, ő a reprezentáló és a reprezentált – önmagának megszemélyesített szimbóluma.
A fotográfus a következő szavakkal írja le szándékait: “Célom olyan képek létrehozása, amik kifejezik a ma élő európai ember szellemi – lelki mozgását és a láthatatlannak mondott pszichés életfolyamatokat. Rávilágítanak a fogyasztó-termelő társadalom problémáira és a benne élő ember válságára. Érdekel a személy önmagához és a természethez való, valamint az emberek egymáshoz való viszonya... Mindezt olyan terekbe helyezem, amik valósak ugyan, de díszletszerűen hatnak és abszurdabbá teszik a  látványt.”
A kiállítás a CIB Alapítvány támogatásával jött létre. Az alapítvány 2008-ban kortárs fotóművészek képeiből kiállítást szervezett, ahol a látogatók szavazataikkal Kasza Gábort választották ki arra, hogy az alapítvány támogatásával egy későbbi, önálló kiállítást rendezhessen.  
A kiállítás kurátora: Stenczer Sári
A kiállítás megtekinthető 2011. január 21-től március 20-ig minden hétköznap 14 és 19 óra, hétvégén 11 és 19 óra között

Masters of photography - A klasszikusoktól a kortárs fotóművészetig

Masters of photography - A klasszikusoktól a kortárs fotóművészetig
Ilay Ron rövidfilmje
 

2011. január 27., csütörtök

Kortárs zene a Müpában

Kortárs zene a Müpában
A Művészetek Palotája megalapítása óta arra törekszik, hogy sokszínű programokat, a zene és az előadó-művészet minden műfaját felvonultató kínálatot nyújtson a közönségnek. Magyarországon, amely olyan zeneszerzőket adott a világnak, mint Bartók Béla, Ligeti György, vagy Kurtág György, magától értetődő, hogy kiemelt szerep jut a kortárs komponistáknak is. 
Idén a Művészetek Palotája is megünnepli Liszt születésének 200. évfordulóját a Liszt! Minden tekintetben. elnevezésű eseménysorozatával. Emellett gazdag programkínálat várja a közönséget, benne a kortárs muzsikának szentelt, jelentős produkciókkal és sok olyan koncerttel, amelyeken régebbi korok darabjai mellett napjaink komolyzenéje is képviselteti magát. 
A Müpa 2011-ben nemcsak házigazdája, hanem szervezője is a 23. Mini-Fesztiválnak, amely hazánk egyik legjelentősebb kortárszenei fóruma. A fesztivál díszvendégeként január 29-én a műfaj meghatározó együttese, a London Sinfonietta a Müpa meghívására érkezik Budapestre. Február 8-án a BMC és Művészetek Palotája által meghirdetett Új Magyar Zenei Fórum 2011 zeneszerzőverseny döntőjén nyolc fiatal szerző művei közül választ majd a zsűri. A nagyközönség számára is nyilvános megmérettetésen a darabokat az UMZE Kamaraegyüttes és Concerto Budapest adja elő a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.  
A Szimfonikus körkép folytatásaként megszülető Szimfonikus felfedezések koncepciójának is fontos része korunk muzsikája. A magyarországi szimfonikus zenekarokat kiemelkedő szólisták közreműködésével bemutató sorozat programjának összeállításakor a Müpa arra ösztönözte a fellépőket, hogy minél több, 1900 után született magyar művet vegyenek műsorukra.
A kortárs zenével kiemelten foglalkozó  produkciók és sorozatok mellett az évad számos programjában kap meghatározó szerepet napjaink muzsikája. Ilyen lesz február 6-án a Chartres-i nagydíjasok orgonahangversenye. Ezen Dong Ill-Shin és Saki Aoki szólaltatja meg a Müpa hangversenyorgonáját; hasonlóan izgalmas zenei élménynek ígérkezik Fassang László és az Amadinda koncertje január 26-án.  
Mint azt a fentebbi produkciók műsora is mutatja, az orgona kedvelt hangszere korunk szerzőinek. Ez nem véletlen, hiszen az elmúlt évtizedekben a technika fejlődésével páratlan hangzásbeli lehetőségek nyíltak meg a komponisták előtt. A digitálisan is tárolható regiszterkombinációk a zenészek és a szerzők számára korábban nem tapasztalt perspektívát nyitottak az orgona felfedezésében. A kortárs zene közreműködésével tehát egészen új oldalairól mutatkozhat meg a hangszerek királynője. 
Korunk kiemelkedő szerzője, Steve Reich 2006-ban a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ünnepelte 70. születésnapját. Az együttműködés következő lépcsőjeként három évvel később a Müpa és az Amadinda Ütőegyüttes felkérésére készült művét, a Mallet Quartetet is itt mutatta be. 2006-ban itt tartották a Kurtág György 80. születésnapjára rendezett Kurtág-fesztivált, és 2011-ben a Nemzeti Hangversenyterem ad otthont a 85 éves Kurtág György tiszteletére rendezett hangversenynek február 20-án. Az UMZE és Rácz Zoltán jegyzi a 2006 óta minden esztendőben, a komponista születésnapjára megrendezett Ligeti-koncerteket, amelyre idén május 23-án kerül sor.

Különös színdarab – különleges színészekkel : Szondy Melinda kritikája a Kőválasz című darabról

Különös színdarab – különleges színészekkel
–  „Kőválasz”, a Baltazár Színház vendégjátéka a Bárka Színházban – 
 
     A Baltazár Színház jelenleg az egyetlen hivatásos színtársulat Magyarországon, amelynek tagjai értelmi sérült színészek. Ezt már sok helyütt megemlítették, akik írtak róluk, de hátha akadnak olyanok is, akik esetleg még nem hallottak erről az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, alternatív színtársulatról. Az 1998. februárjában alakult társulatot a Baltazár Színház Alapítvány működteti. Vállalt célkitűzése ama látásmód terjesztése, hogy ezen speciális színészek esetén is elsősorban a művészi sorsot  tekintsük, ne a fogyatékosságot. A Kőválasz című darabban a baltazárosokkal együtt játszik Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi és Varga Klári is, valamint Lukács Ábel személyében egy gyerekszereplő is felbukkan. Az előadásban fel-felcsendülő zenét pedig Darvas Ferenc szolgáltatja  zongorán.
     A darab a társulat rövid ismertetője szerint:
     „...egy család történetét meséli el 1944-től a II. világháborún át napjainkig. Azt a kérdést feszegeti, hogy a háború mennyire változtatja meg az ember értékrendjét, azt kérdezi, hogy miért nem tudjuk a békét kellőképpen értékelni békeidőszakban. Miért kell ahhoz háború, hogy értékeljük a békét? Miért kell megbetegedni ahhoz, hogy az egészséget értékeljük?
E komoly és felelős témákat konkrét színpadi formában képzeljük el. A történetet egy kabaré (vagy nevezzük orfeumnak) műsorszámaiként állítjuk színpadra: hol énekelve, hol drámai jelenetként prózában, néhol vicces bohóctréfaként, máskor táncrevü formájában mesélődik tovább.”
 
     Az első jelenetben fel is tűnik mind a négy „vendégszereplő”, akik a történet gyökerét képező nagyszülőket illetve a még gyermek második generációt személyesítik meg. A nagyszülők közt lejátszódó szerelmi jelenet - akiket Müller Péter Sziámi és Varga Klári alakítanak – később összekötő elemként a gyerekeiknél és unokájuknál is megismétlődik majd a darab folyamán. Az alaphangot a második világháborús bombázások és a  koncentrációs táborba hurcolt nagypapa története adják meg. A következő jelenetben feltűnnek a Baltazár színészei is, amint orvostanhallgatóknak öltözve, zöld köpenyekben és sapkákban körbeállnak egy műtőasztalt. Egyikük a történetbeli család második generációjának tagja, vele folytatódik a történet: megismerkedése élete párjával a fent említett műtőasztal mellett; házasság, családalapítás majd evickélés a kommunizmus évei alatt, melyet dalbejátszásokkal tesznek érzékletesebbé. Az előadás talán két legjobb, leghumorosabb jelenete is e középső generáció idején játszódik: a szülészorvos fiú jelenete egy apával, akinek gyermekét nagy nehézségek közepette tudta csak világrasegíteni, s aki e segítséget mindenáron pénzzel akarja honorálni, holott ő leginkább hálás szavakat, vagy legalább egy egyszerű „köszönömöt” szeretne hallani. (Nagy nehezen sikerül is elérnie ezt, irónikus slusszpoénként pedig ekkor már a pénzt is szívesen elfogadja.) Az előadás másik fénypontja az anyuka (előbbi orvosunk felesége) és a meggyőződéses kommunista óvónő „párharca”. A hideg, hirdrogénszőke, szűk fehér köpenybe és piros fűzős cipőbe bújtatott óvónénit, aki a pár gyermekét ellenfélnek, riválisnak tekinti és ki akarja ebrudalni az óvodából, amiért az „megrögzött békítőként” megakadályozza társait a verekedésben, ergo „elveszi az ő óvónéni szerepkörét”, az anyuka humorral és iróniával próbálja jobb belátásra téríteni. A baltazárosok sok-sok táncos-dalos, humoros és néhány, inkább szomorkás jelenete után eljutunk az unoka generációjához (Kecskés Karina alakításában), akit nagyon elfoglal hivatása, az árvaházi gyermekek nevelése. Az előadás záróakkordjaként végül rá is rátalál a szerelem és bár a század folyamán családja súlyos veszteségeken ment keresztül, számára talán már „csak” tőle függ majd, hogy tud-e boldog lenni, tud-e élni a békés korszak adta lehetőségekkel.
      
     A Kőválasz nem új darab, 2008-as premierje óta vendégszerepelt már több különböző, többek közt határon túli színháznál is. Az előadás műfaja szerint kabaré, avagy „orfeum”, vagyis dalok, kabarétréfák, táncdal-betétek színes egyvelege. Ennek ismeretében érthetőbbé válik az amúgy kissé tagoltnak, szétesőnek tűnő előadás, melyben időnként nehezen találhatóak meg a kapcsolódási pontok két egymást követő jelenet közt. Mindezt azonban feledtetni tudja a Baltazár Színház színészeinek magával ragadó játéka, természetes humora, s az átlagos, úgynevezett „normális” színészeket is megszégyenítően őszinte lelkesedése a színjátszás iránt. Ez azok számára, akik először látják őket színpadon kellemes meglepetésként hat, akik pedig már régi kedves ismerősként üdvözlik őket tudják, hogy „másságuk” nem akadálya, hanem érdekes színfoltja előadásuknak.  
     (Érdeklődők figyelmébe: az előadás 2011. február 10-én ismét szerepel a Bárka Színház műsorán!)

Látogatás a Cella Septichorában



műKINCSvadászat 2011: Indul a második évad!

műKINCSvadászat 2011
Indul a második évad!
Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, mely 2010-ben az Év könyvtára lett, folytatódik a tavaly elindított biblioterápiás sorozat. Az elmúlt évben ismert és kevésbé ismert művekkel is dolgoztak a foglalkozásokon. Így megismerkedtek Sarkadi Imre A gyáva című kisregényével, Stendhal Vörös és fekete című művével, Shakespeare Lear királya pedig március irodalmi műKINCSe volt. Andersen A rút kiskacsa című meséje a második negyedév első feldolgozott műve volt, majd májusban egy antik remek következett, Catullus epigrammája, a Carmen 85. A félévet Móricz Zsigmond Egyszer jóllakni című novellájával zárták. A nyári két hónapos kényszerű szünet után szeptemberben kiéhezve várták a résztvevők Kosztolányi Dezső regényének, az Aranysárkánynak a feldolgozását. Az ősz Csehov Kaméleonjával folytatódott, majd a Leláncolt Prométheusz című Aiszkhülosz-darab megbeszélése következett. Az évet Lev Tolsztoj Két öreg című elbeszélésével koronázták meg. A foglalkozásokon több mint százan vettek részt, a többség 2-3 alkalommal is jelen volt. A műKINCSvadászaton - jellegéből fakadóan - bárki részt vehet, s tapasztalataik szerint is szinte minden korosztály képviseltette magát a húszas éveiben járó egyetemistáktól kezdve a nyugdíjasokig. Alapvetően értelmiségiek érdeklődtek, tanárok, írók, könyvtárosok, bölcsészhallgatók.  Biblioterápián a művek élményszintű feldolgozása zajlik, így nincs szükség másra a részvételhez, mint nyitott szívre és lélekre. Az elmúlt év történései alapján elmondhatják, hogy aki a foglalkozásokon több alkalommal is részt vett, bizonysággal gazdagodott önismeretben, empátiában, türelemben, fejlődött vitakészsége, problémaérzékenysége. Azaz vérré vált benne az irodalom. Az idei évre is különleges alkotásokkal készülnek, lesz a művek között néhány, melyet a részt vevők kívánságságára válogattak be. A foglalkozásokat hagyományosan a hónap utolsó csütörtökén tartják, 17 órai kezdettel a könyvtár rendezvénytermében. A foglalkozásokról rendszeresen tájékozódhatnak a könyvtár honlapján, a Kávészünet című könyvtári blogban illetve a műKINCSvadász facebook oldalon valamint a könyvtárban elhelyezett plakátokon.  Várják a régi és új műKINCSvadászokat, azaz azokat, akik szellemük, lelkük frissítésére az irodalom erejét is igénybe szeretnék venni.
A hónap irodalmi műKINCSe 2011 januárjában
Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verse lesz.
Időpont: 2011. január 27. (csütörtök) 17 óra.
Helyszín: OIK, Budapest V., Molnár utca 11.


A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház bemutatja Szami: Máz című kiállítását

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
bemutatja
Szami Máz című kiállítását a Mai Manó Galériában
A kiállítás megtekinthető:
2011. január 22 március 20-ig
minden hétköznap 14 és 19 óra,
hétvégén 11 és 19 óra között.
Máz. Póz. Kép. Arc.

Ha az ember ilyen arcokkal találkozik szembe, legelőször is meg kell csípje önmagát, hogy meggyőződjék: biztosan ébren van-e vagy álmodik. Ha az utóbbi, akkor könnyen lehet, hogy egy teliholdas éjjelen, két tányér jól megtejfölözött dagadós töltött káposzta elfogyasztását követően jelennek meg neki ezek az arcok. Ez esetben semmi gond, ne essen kétségbe, reggelre kutya baja sem lesz. 
Ám ha nem, ha ébren van, akkor egészen biztosan a Mai Manó Galériában jár 2011 elején, és Szami fekete-fehér átfestett portréit látja.
Eredetileg szép, fiatal emberek, a fotográfus által megálmodott arcfestéssel, az ahhoz kitalált háttérrel, környezettel. És ha valakinek a múlt század legeslegelejének expresszionista festményei jutnak eszébe ezen fotói láttán, az az álmoskönyv szerint még nem okvetlenül jelent rosszat sem neki, sem a szerzőnek. Azt mondják ugyanis, hogy az expresszionizmus nem az ábrázoló, hanem a kifejező művészeti formák, stílusok egyike, s mint ilyen, biztosra vehető, hogy az expresszionista művész ellentmondásoktól terhelt, diszharmonikus világban él, s ezért választja a hatásos, erős, kontrasztos, szokatlan, intenzív kifejezésmódokat, az újszerű formai megoldásokat.
Szami itt, most pontosan ezt teszi. Ha nem hiszik, nézzék meg!
(Kincses Károly, a kiállítás kurátora)

Systema Naturae Várnai Gyula kiállítása

Systema Naturae
Várnai Gyula kiállítása
2010. január 28 –  február 24.
 
Megnyitó: 2010. január 27. csütörtök 19.00 – 21.00
A kiállítást megnyitja: Készman József
megtekinthető: keddtől péntekig 14.00 – 18.00, illetve előzetes bejelentkezéssel


Carl von Linné  1735-ben publikált művének címét vette kölcsön Várnai Gyula legújabb acb galériabeli kiállításához. Linné munkája a maga korában a természet megismerésének és az ismeretek rendszerezésének új paradigmáját teremtette meg, s vált ezzel a modern tudományos rendszerek ősévé. Várnai Gyula kiállításra kerülő művei, hasonlóan eddigi életművének sok darabjához, a megismerésről, annak különböző aspektusairól – az észlelés aktusától a regisztráláson át a rendszerbe illesztésig – szólnak, s ezen túl átvitten reflektálnak a modernizmus tudományos attitüdjének mára tarthatatlanná vált beidegződéseire.
Az acb Galéria három termében berendezett installációk által a körülöttünk lévő  világ felfedezése Várnai-féle olvasatának három különböző  fázisába pillanthatunk bele: 
1. Megfigyelés  – Az első lépés a megismerés folyamatában. Várnai egész termet betöltő installációja Platón Barlang-hasonlatának sajátos vizuális megfogalmazása. A videoprojekcióból és egy függesztett közvetítőelemből álló mű utal a megfigyelés objektivitásának korlátaira, a tapasztalatot közvetítő emberi érzékszerv illetve az adott esetben az érzékelést elősegítő műszer befolyásoló szerepére.
2. Regisztráció  – A környezet leírásának egyik elsődleges és egyszerű  módja ma a fotográfia általi megörökítés. A legtöbb jelenség alkalmas arra, hogy fényképen dokumentálják, s a közmegegyezés is elfogadja a fotográfiát a valóság hiteles lenyomataként. Várnai látványokat ragad ki és rögzít kamerája segítségével, melyeknél számít a kiválasztás miértje és hogyanja is, ám a megörökített valóságdarabok nem hagyományos bemutatása ugyanolyan jelentőséggel bír. A természet és az emberi környezet apró jelenségeiről készült fotókat geometrikus testekre applikálva objekteket hoz létre – a a fotók alkotta síkok teljesen beborítják a térbeli idomokat, mely kifordított tér hatását kelti.
3. Rendszerezés – A tapasztalatok és megfigyelések összesítéséhez elengedhetetlen az osztályozás, a rendszer kialakítása. Ezen a téren Várnai nem hagyatkozik a modernitás nagy szisztémái nyújtotta kétdimenziós mintákra, az ő rendszere inkább hasonlatos az emberi gondolkodásban is tetten érhető, többdimenziós, a logika által nem feltétlenül leírható struktúrákhoz. A Várnai rendszerének vizuális megfogalmazásába a galéria egyik lesötétített termében megjelenő falrajzok és az azokra vetített képek által nyerhetünk betekintést.

2011. január 26., szerda

Visky András: Megöltem az anyámat – a 2010 / 2011-es évad hetedik bemutató előadása

Visky András: Megöltem az anyámat – a 2010 / 2011-es évad hetedik bemutató előadása a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Csütörtökön, január 27-én este 8 órától kerül sor Visky András: Megöltem az anyámat című előadásának a bemutatójára a színház Új Stúdiójában. A darab előadói és egyben rendezői, Albert Csilla és Dimény Áron színművészek.

„Fordíts hátat, Bernadett, ne nézz vissza, 
így, valahogy így, gyorsan, gyorsabban, keményen, határozottan, úgy, jó, ez megvolt,
várj, várj, ne rontsd el, nehogy visszafordulj, nem, még nem,
engedd, hadd üvöltsön, mit üvölt, azt üvölti, hogy ő az anyám, az anyád vagyok, Bernadett, az anyád vagyok, hagyd csak, hadd üvöltsön,
ne fordulj meg, bírod?, bírom, és akkor most, most mondd, az ujjaiddal, a hajszálaiddal, a fogaiddal, a láthatatlan csontokkal, a véráramokkal, a sejtekkel, a belekkel, a szőrszálakkal, minden, minden, az egész lényed mondja ki, akkora erõvel, mint egy diófa."

Mi lehet egy cím mögött, egy arc mögött, egy ember mögött? Ki van a fény mögött? Hogyan válik a személyes történet mindenkiévé, hogyan lesz a játékból,
keresgélésből előadás?
Visky András szövegéről közel két éve beszélgetünk, gondolkodunk, vitázunk. Az identitásjátékként meghatározott szöveg bennünket is identitásjátékba sodort: Bernadett és Csipesz találkozásainak keresése közben nemcsak színészként, hanem rendezőként, dramaturgként, díszlet és jelmeztervezőként is próbára kellett tennünk magunkat.
A szerző szerint a Tatrosi Bernadetté „talált történet”; a Megöltem az anyámat viszont
megtalált előadás.


A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház bemutatja BALLA ANDRÁS: ILLATOS KERT c. kiállítását

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház bemutatja
BALLA ANDRÁS
kertépítész, fotográfus ILLATOS KERT c. kiállítását
A kiállítás megtekinthető:  2011. január 21 – től március 20-ig
Ha egy kiváló  fényképész kiváló fotókat készít, abban nincs semmi rendkívüli. De ha egy diplomás kertművész nyergel át fotográfusnak, sőt, díjat díjra halmoz és lesz fontos mozgatórugója a fotóséletnek, az mindenképp számot tarthat az érdeklődésre.
Balla András (1945) a Budapesti Kertészeti Egyetem elvégzése után, 1975-ben vágott neki komolyan a fényképezésnek. Hagyományos, száz éves kamerákkal is dolgozik, s ezt a tudást is tovább adja tanítványainak. Művészettörténeti tanulmányai átszövik fotográfiai tevékenységét. Esztergomban él, kertépítő mérnökként és fotóművészként, az Esztergomi Fotóklub vezetőjeként és alapítójaként munkássága meghatározó a helyi művészek körében, és a város valódi kulturális életében. 
Harmincöt éve vezeti az Esztergomi Fotóbiennálét, alapító-kitalálója az Esztergomi Művészek Céhének, az Origo-csoportnak, hat évig vezette a Fiatalok Fotóművészeti Stúdióját, a Fotóművészeti Szövetség felvételi bizottságában és elnökségében is dolgozott. 1985-től számos nemzetközi és magyar díjat nyert, a közelmúltban az Élő Művészetért Alapítvány díját, 2008-ban a Magyar Fotográfia nagydíját is átvehette. 2011. január 20-án ez alkalomból a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban nyílik kiállítása.
A Magyar Fotográfia nagydíját a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. támogatta és ítélte oda a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjainak szavazatai alapján. (A korábbi években ezt a díjat Benkő Imre (2004), Baricz Katalin (2005.), Szilágyi Lenke (2007.) és Tóth György (2008.) vehették át.)
A Magyar Fotográfusok Házában nyíló kiállítás Balla kert-képeit, képzeteit foglalja magában. A kertművészet csúcspontjaitól, franciaországi és olaszországi reneszánsz-barokk kertek képeitől jutunk napjaink, közelmúltunk magyar hobbi- kertjeiig. E fotográfiák különlegessége, hogy mellőzik az elítélő jóízlést, és művészi teljesítményként közelítenek barkácsolás termékeihez vagy a gipszöntvényesek tucatáruihoz. „Ezeket én olyan szakmai alázattal, tisztelettel és fotótechnikával fotózom, mit a „nagy művészet” műtárgyait” – vallja a művész.  „Ez sok esetben meglepő szépségű képeket eredményez, melyek igen elgondolkodtatóak az ún. giccs mibenlétéről kialakult előítéletes állásfoglalásunk felülvizsgálata szempontjából is. (…) A gyűjtés során álláspontom egyre megértőbbé vált. (…) sokszor csak nyugdíjkorban volt először módjuk rá, hogy a már kisgyermekkorban dédelgetett álmok – a mesehősök megmintázása, várépítés és a többi – végre megvalósulhassanak.”
E kétféle kert képei keretezik Balla megfogalmazásában és technikájában egyaránt finom, barnás árnyalatú, klasszikus aktjait, erotikussá formált tárgyait, melyekről a magyar népdalok, vagy akár a bibliai Énekek Éneke és az arab szerelmi költészetet is eszünkbe juthat.

Bővebb információ: www.maimano.hu

Két korszak határán: Perzsa művészet a Qádzsár-korban (1796-1925)

Két korszak határán: Perzsa művészet a Qádzsár-korban (1796-1925)

Kiállításunk az iráni művészet azon korszakát jeleníti meg, amikor az ország a Qádzsár (1796-1925) dinasztia uralma alatt állt. E dinasztiának köszönhető, hogy Irán elnyerte mai földrajzi kereteit, és a modern állami intézményrendszer és infrastruktúra alapjai is a Qádzsárok alatt szilárdultak meg. Mégsem maga a dinasztia a főszereplő, hanem a korszak mesteremberei: a fazekasok, ötvösök, festők, kalligráfusok, textilszövők, ékkőmetszők, vésnökök és fafaragók. Bár szinte valamennyien réges-régi szakmák képviselői, mindegyikük munkáján érződik, hogy az elődeiktől örökölt évezredes hagyományok válaszúthoz érkeztek. Soha nem látott új - főleg európai - technikák jelentek meg a színen, például a fényképészet vagy a könyvnyomtatás, a hagyományos mesterségeknek pedig más, még félelmetesebb kihívója is támadt: az ipari tömegtermelés. A 19. századot Iránban sokszor tekintik válságkorszaknak, s a fejlődés elbizonytalanodásáért elsősorban a Qádzsár uralkodóházat teszik felelőssé. Ma úgy látjuk, hogy bár a korszakban a régi és az új összecsapása valóban drámai volt, e megpróbáltatásokból a sok ezer éves történelme során mindig megújulni kész Perzsia végül győztesen került ki. Ezt tanúsítják kiállításunk változatos műkincsei is, amelyeknek jelentős része egyrészt most kerül először a közönség elé, másrészt az első, a korszak művészetének egészét összefoglaló kiállításnak számít. Bemutatásuk hozzájárulhat egy ősi hagyományokkal rendelkező, de nem kellően ismert ország mélyebb megértéséhez.

A kiállítás anyaga a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményéből származik.

A tárlathoz katalógus is készül.

A kiállítás az Iparművészeti Múzeumban tekinthető meg!

A kiállítás időtartama:
 2011. január 28-szeptember 18.
Kurátorok:
Kelényi Béla és Szántó Iván
Megnyitó:
2011. január 27. 17 óra
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...