Különös színdarab – különleges színészekkel
– „Kőválasz”, a Baltazár Színház vendégjátéka a Bárka Színházban –
A Baltazár Színház jelenleg az egyetlen hivatásos színtársulat Magyarországon, amelynek tagjai értelmi sérült színészek. Ezt már sok helyütt megemlítették, akik írtak róluk, de hátha akadnak olyanok is, akik esetleg még nem hallottak erről az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, alternatív színtársulatról. Az 1998. februárjában alakult társulatot a Baltazár Színház Alapítvány működteti. Vállalt célkitűzése ama látásmód terjesztése, hogy ezen speciális színészek esetén is elsősorban a művészi sorsot tekintsük, ne a fogyatékosságot. A Kőválasz című darabban a baltazárosokkal együtt játszik Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi és Varga Klári is, valamint Lukács Ábel személyében egy gyerekszereplő is felbukkan. Az előadásban fel-felcsendülő zenét pedig Darvas Ferenc szolgáltatja zongorán.
A darab a társulat rövid ismertetője szerint:
„...egy család történetét meséli el 1944-től a II. világháborún át napjainkig. Azt a kérdést feszegeti, hogy a háború mennyire változtatja meg az ember értékrendjét, azt kérdezi, hogy miért nem tudjuk a békét kellőképpen értékelni békeidőszakban. Miért kell ahhoz háború, hogy értékeljük a békét? Miért kell megbetegedni ahhoz, hogy az egészséget értékeljük?
E komoly és felelős témákat konkrét színpadi formában képzeljük el. A történetet egy kabaré (vagy nevezzük orfeumnak) műsorszámaiként állítjuk színpadra: hol énekelve, hol drámai jelenetként prózában, néhol vicces bohóctréfaként, máskor táncrevü formájában mesélődik tovább.”
E komoly és felelős témákat konkrét színpadi formában képzeljük el. A történetet egy kabaré (vagy nevezzük orfeumnak) műsorszámaiként állítjuk színpadra: hol énekelve, hol drámai jelenetként prózában, néhol vicces bohóctréfaként, máskor táncrevü formájában mesélődik tovább.”
Az első jelenetben fel is tűnik mind a négy „vendégszereplő”, akik a történet gyökerét képező nagyszülőket illetve a még gyermek második generációt személyesítik meg. A nagyszülők közt lejátszódó szerelmi jelenet - akiket Müller Péter Sziámi és Varga Klári alakítanak – később összekötő elemként a gyerekeiknél és unokájuknál is megismétlődik majd a darab folyamán. Az alaphangot a második világháborús bombázások és a koncentrációs táborba hurcolt nagypapa története adják meg. A következő jelenetben feltűnnek a Baltazár színészei is, amint orvostanhallgatóknak öltözve, zöld köpenyekben és sapkákban körbeállnak egy műtőasztalt. Egyikük a történetbeli család második generációjának tagja, vele folytatódik a történet: megismerkedése élete párjával a fent említett műtőasztal mellett; házasság, családalapítás majd evickélés a kommunizmus évei alatt, melyet dalbejátszásokkal tesznek érzékletesebbé. Az előadás talán két legjobb, leghumorosabb jelenete is e középső generáció idején játszódik: a szülészorvos fiú jelenete egy apával, akinek gyermekét nagy nehézségek közepette tudta csak világrasegíteni, s aki e segítséget mindenáron pénzzel akarja honorálni, holott ő leginkább hálás szavakat, vagy legalább egy egyszerű „köszönömöt” szeretne hallani. (Nagy nehezen sikerül is elérnie ezt, irónikus slusszpoénként pedig ekkor már a pénzt is szívesen elfogadja.) Az előadás másik fénypontja az anyuka (előbbi orvosunk felesége) és a meggyőződéses kommunista óvónő „párharca”. A hideg, hirdrogénszőke, szűk fehér köpenybe és piros fűzős cipőbe bújtatott óvónénit, aki a pár gyermekét ellenfélnek, riválisnak tekinti és ki akarja ebrudalni az óvodából, amiért az „megrögzött békítőként” megakadályozza társait a verekedésben, ergo „elveszi az ő óvónéni szerepkörét”, az anyuka humorral és iróniával próbálja jobb belátásra téríteni. A baltazárosok sok-sok táncos-dalos, humoros és néhány, inkább szomorkás jelenete után eljutunk az unoka generációjához (Kecskés Karina alakításában), akit nagyon elfoglal hivatása, az árvaházi gyermekek nevelése. Az előadás záróakkordjaként végül rá is rátalál a szerelem és bár a század folyamán családja súlyos veszteségeken ment keresztül, számára talán már „csak” tőle függ majd, hogy tud-e boldog lenni, tud-e élni a békés korszak adta lehetőségekkel.
A Kőválasz nem új darab, 2008-as premierje óta vendégszerepelt már több különböző, többek közt határon túli színháznál is. Az előadás műfaja szerint kabaré, avagy „orfeum”, vagyis dalok, kabarétréfák, táncdal-betétek színes egyvelege. Ennek ismeretében érthetőbbé válik az amúgy kissé tagoltnak, szétesőnek tűnő előadás, melyben időnként nehezen találhatóak meg a kapcsolódási pontok két egymást követő jelenet közt. Mindezt azonban feledtetni tudja a Baltazár Színház színészeinek magával ragadó játéka, természetes humora, s az átlagos, úgynevezett „normális” színészeket is megszégyenítően őszinte lelkesedése a színjátszás iránt. Ez azok számára, akik először látják őket színpadon kellemes meglepetésként hat, akik pedig már régi kedves ismerősként üdvözlik őket tudják, hogy „másságuk” nem akadálya, hanem érdekes színfoltja előadásuknak.
(Érdeklődők figyelmébe: az előadás 2011. február 10-én ismét szerepel a Bárka Színház műsorán!) 
