A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zenebolt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zenebolt. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 8., szerda

Hajók keletről nyugatra - Horváth Roland kiállítása




Hajók keletről nyugatra - Horváth Roland kiállítása

Horváth Rolandot, mint a hagyományos festészeti realizmust művelő, figuratív festőt ismerjük. Eddig túlnyomóan a „mindennapi” volt képtémái nosztalgikus-melankolikus hangulatú szereplője, nos, ezt az elköteleződést egy időre feledni látszik.
A Galéria Neon most nyíló kiállításával a festő újfajta nyelvezettel frissítette eddigi kompozíciós megoldásait, hogy egy, az előző periódushoz kötődő képből kibontsa önreflexív hajó-meséjét. 
A tárlat címével azonos Hajók Keletről Nyugatra – című képnél kezdődik a történet, mely több most kiállított képpel együtt a 2009-es Derkovits-ösztöndíjasok kiállításán is szerepelt, ugyanakkor több mű kifejezetten erre a kiállításra készült. Mégis, nem erőltetett tematikára felépített tárlatra kell gondolnunk, mivel a hajók mellett az Utazás, a Lila virágok –című szokatlanul absztrakt és expresszív képek is szerepelnek, illetve egy csendéletből átdolgozott Nagy virágok is, melyet a festő az egyik növény szirmai közé festett szimbolizmussal átjárt, ódon épülettel lyukasztott ki. 
Az inspiráció megint az összetett jelentésű, hétköznapias tárgyakon, jelenségeken keresztül indította el a kompozíciók felépítésének többségét, az eredményei viszont most szürrealizmusba hajló, megélt érzelmeket szimbolizáló, festői útkeresés megnyilvánulásai lettek.
(Pócs Veronika)



2010. július 9., péntek

Kiállításajánló: Zenebolt





A Galéria Neon bemutatja a Lada project szervezésében létrejött kiállítást:
Kiállítás címe: Zenebolt
Kiállító művészek: Ian Anüll, Marc Bijl, Laura Bruce, Ingo Gerken / Matthias Meyer, Németh Hajnal,
Thomas Chapman / Nik Nowak
Megtekinthető: 2010. július 9 – 31.
A kiállításon munkáikkal szereplő művészek valamennyien közvetlen kapcsolatban állnak a zene produkciós
hátterének különböző területeivel: felvételeket készítenek és adnak ki, borítókat terveznek vagy rajzolnak,
koncerteket szerveznek, vagy maguk is zenélnek, énekelnek.
Különböző formában és hordozókon zenei termékek, mint limitált kiadású művészeti produktumok lesznek
láthatók, hallhatók és megvásárolhatók a kiállításon: nagylemez, kislemez, cd, kazetta, egyedi borító vagy
poszter, és egy hangfalakkal felszerelt szobrászati munka.
A rögzített hangok részben a szokványos értelemben vett zenei produkciók, hangstúdióban felvett albumok,
máshol a mindennapi élet zajai vagy konceptuális hangfelvételek hallhatók lemezre nyomva. Ilyen például
egy hajléktalan vonszolta kartondoboz súrlódása a betonon, az utcára ömlő Coca Cola csobogása, vagy
a visszatartott lélegzet - maga a csend, és az azt tagoló szükségszerű, görcsös beszippantás - hangja.
A végső tréfa a teljes csend egy üres lemezen, ironikusan kritizálva a csomagolás-orientált túltermelést, ahol
reklámot veszünk tartalom helyett, mely a borítón büszkén hirdeti:
Joke for Money ( Pénzért Vicc )
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...