A következő címkéjű bejegyzések mutatása: PLACCC Fesztivál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: PLACCC Fesztivál. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 9., péntek

Rejtett dimenziók a PLACCC Fesztiválon

Rejtett dimenziók a PLACCC Fesztiválon
Virtuális utazás Budapestről a Déli-sarkra, láthatatlan játszótér a Nyugati téren, mini-jeleneteket árusító bolt, elfeledett lottónyertesek és nano-invázió  az utcákon. Az ötödik PLACCC Fesztivál szeptember 23. és október 2. között a valóságon túlra, Budapest rejtett dimenzióiba repíti a közönséget. PLACCC – Művészet máshogy, máshol.





A brüsszeli CREW társulat előadása a valós térben és a virtuális térben kínál szokatlan színházi élményt. A Terra Nova nézői egy rendhagyó helyszínen fedezhetik a Déli-sarkot és a saját elméjük működését. A legújabb immerzív technológia megtréfálja az agyat és becsapja az érzékszerveket. A kibertérben még abban sem lehet biztos az ember, hogy amit a saját testének vél, az tényleg az övé-e.
A Nyugati pályaudvar környéke egyetlen hatalmas játszótérré alakul át az idei PLACCC Fesztiválon. A berlini Invisible Playground nevű alkotócsoport a vállalkozó szellemű városlakókkal közösen fejleszt Budapestre szabott, interaktív utcai játékokat. A szabályokat csak a beavatottak ismerik, de a járókelőkből is lehet akár földönkívüli anélkül, hogy tudnának róla. 

Helyben fogyasztható  kulturális élményeket árul egy budapesti üzlethelyiségben a Matsune & Subal nevű bécsi művészpáros. A Store (Bolt) című produkció nézői mini-jeleneteket vehetnek maguknak, a kreatív alkotásokat pedig elvitelre vagy házhozszállítással is kérhetik.

A könnyűzene klasszikusaival és a városi térrel játszik legújabb koncertelőadásában a HOPPartklub. Párhuzamos szólamok, színészek és sétáló nézők találkozása a szövevényes, mégis szabályos utcákon és passzázsokban. Váratlanság és kiszámíthatóság a zenében és a városban - ez a Scale 1:5 című előadás. A HOPPart Társulat folyamatosan kísérletezik a zenés színházi formákkal, a PLACCC Fesztivál felkérésére készült sétáló előadás ennek az alkotófolyamatnak az egyik állomását jelenti.  

Rendhagyó helyszíneken szokatlan produkciókkal készülnek a képzőművészek is a PLACCC Fesztiválra. Laki Eszter és Nagy Szilvia felpezsdíti az életet az egyik budapesti lottóházban, ahol egykoron a szerencsejáték nyertesei kaptak öröklakásokat. Szakács István, Szentirmai Tamás és Vági János nano-inváziót indít a városban: jól ismert helyszíneken apró beavatkozásokat hajtanak végre, amelyeket GPS vagy térkép segítségével lehet megkeresni. A cseh Tomáš Moravec és a szlovák Matěj Al-Ali pedig egy üresen kongó, modern belvárosi passzázsban kezd különös építési munkálatokba, hogy megmutassa, milyen gyakran használjuk „vakon“ a várost.

Az idei fesztivál két kísérőprogramja a Néprajzi Múzeum MaDok programjának Etnomobil 2.0 nevű mobil kiállítása, és a VaLyo Csoport rendhagyó sétatúra útvonala, a Duna Tanösvény.  

PLACCC Fesztivál  – Budapest, 2011. szeptember 23.- október 2.

Részletek és hírlevél: www.placcc.hu   



Egy kis PLACCC történelem: 
Az első PLACCC Fesztivál 2008-ban azért jött létre, hogy népszerűsítse a Magyarországon akkor még kevéssé ismert helyszínspecifikus művészetet. Három éve csak külföldi csoportok léptek fel, ám azóta egyre több hazai alkotó mutatja be formabontó köztéri produkcióit. Művészeink nem színháztermekben vagy galériákban dolgoznak, hanem jól ismert köztereken és a „talált” helyszíneken. Az épületeket, utcákat, városi tárgyakat nem díszletként használják, hanem újraértelmezik, és többé már nem tudsz ugyanúgy elmenni mellettük. Aki elég nyitott, rácsodálkozhat Budapestre, újra felfedezheti benne a saját helyét és önmagát. A PLACCC művészei idén is meglepő, elgondolkodtató, provokatív és humoros akciókkal várják az újszerű élményekre fogékony közönséget. PLACCC - Művészet máshogy, máshol.

2010. június 26., szombat

Otthon, édes otthon

Otthon, édes otthon
PLACCC Fesztivál, Pécs – Lakás-kaland-túra; Compagnie Dakar (NL): Élethelyzet

Szemessy Kinga

Vajon a bennszülött uránvárosi tudja, milyen magas az egy négyzetméterre jutó  szökőkutak száma a Hajnóczy utca környékén? Hogy kedvenc élelmiszerboltja – „n”-telenített neonreklámja révén – csak csonkán, „Delicatesse” néven fut? Sejtette, hogy a halas, lovas, madaras domborművek a kisiskolások hazajutását segítendő kerültek az éltes lakóházak homlokzatára? Otthon van – idegenként. A pécsi városrészt feltáró és újraértelmező térjátékok sora várta a PLACCC Fesztiválra látogatókat.
A programból két helyszínspecifikus színházi program rajzolódik ki: a holland Compagnie Dakar kertes ház-thrillerje, illetve a volt bányász-otthonokban bóklásztató Lakás-kaland-túra. Utóbbi esetében a nézők párosával, tíz percenként indulnak urbanisztikai barangolásukra a paneldzsungelbe. Iránytűként pusztán egy velős – a festett kukapalánkok, sztómacentrum és italdiszkont táblák, egymásba hajló bokrok szintjén precíz – leírás szolgál. Kincskeresés és időutazás. Néhány száz méterrel az indulás után a hajdani, Dandár utcai promenádról szónokló Széll Alajos (Juhász Mátyás/Kuti Gergely) csípi el a gyanútlan közönséget. A tervrajzokat hurcibáló, snájdig tanácsi dolgozó a kudarcként könyvelt 17 emeletes, vázszerkezetes házról, a megkésve avatott Mecsek Áruházról, dicső építészkollégáiról regél vad, utópisztikus szocialista szellemiségben. Mint az kiderül, találkozónk oka egy lakáscsere-ügylet, így rögvest az első potenciális hajlékba kalauzol minket. Lift nincs, fürdőszoba ellenben újítva, a tulajok (Horváth Krisztina és Kormos Balázs) egy derék munkáscsalád. Végtelenített üzemmódban propagálják a lakást: nem csak a sznobokkal, „görögökkel” telített Olympia étterem, de a Mecsek ivó is közel van, sőt, a panoráma egyedülálló – maradéktalan betonrengeteg. Gyufás skatulyányi rezidenciájukat „a munkásnak tér kell” mottóval sóznák a nyakunkba, de előbb mi ágálunk, aztán végül nekik se akaródzik a költözés, hiszen már útban a sokadik poronty. A kikent hózentrógeres és konszolidált, kockás szoknyás neje sürgősen kiebrudal minket, így a menet folytatódik (immáron Alajostalanul). Második állomásunk a szerethetően marcona Tüke Ármin apó és az ő Petronella unokája portája. A fogadtatás frivol, akár egy baráti partiban: „Csá!”. Balra pasziánsz-játék nyomai, szemben a TV-elé horgadt öreg (báb) – mi is lehuppanunk a kanapéba. Ahogy maga a tata személye, úgy a műsor is bábjátékos lelemény: Süsü, Amerika kapitány, Zsinóron (Anders Rønnow Klarlund-filmrészlet), Csucsu bácsi intelmei. A Gerilla Puppets által életre keltett Ármin papa mindent kommentál; elsődleges szidalmai az felújított közterekről bejelentkező védősisakos, neonmellényes, építőmunkás Csucsuhoz szólnak. Szabatos, kíméletlen EKF-kritika ez. „A Széchenyi tér történelmietlen járdává aljasult és burkolata annyira vakít, hogy kénytelenek voltak a placc szélére állítani egy bronz makettet - augusztusban ezen lesz letapogatható a tér arculata. A közlekedéstudatos magatartás a Király utca kárára lett: a szegély menti, parkolásgátló márványkockák csak az elbotló nyugdíjasok agyvelejének kiloccsantására alkalmasak. Mivel a tendert későn írták ki, a Zsolnay-gyár környékéből nemhogy kultúrnegyed, de nyolcad se lesz.” stb. Szüntelen kacagunk a vénségen, mire ő ránk förmed és kitessékel otthonából – újabb címet kényszerülünk felkeresni. A harmadik színhelyen egyszemélyes ínyencség vár minket: fejünkre fülhallgatót szorítunk, egyesével gubbasztunk a sárga, illetve fehér szobákban. Kulcs a zárban, lépések odakintről, kopogás, a naiv néző pedig máris odamondja: „Szabad!”. Ámde mindez érzékcsalódás. Tomáš Vaněk hanginstallációja a mindennapok zörejeit varázsolja körénk: recsegő padló, nyikorgó ágy, fióknyitogatás, távoli csecsemő-ricsaj, rázkódó függönykarnis, félelmetes férfilihegés. Minden megelevenedik; nehéz fül helyett a szemnek hinni – rajtunk kívül valóban üres a helység. Nyolc perc kábulat, a szellem távozik – minket is vár a negyedik kégli. Az utolsó egy szürreális közösségi tér: a falakat nejlonzsákok borítják, a kádban aranyhal ficánkol, az általános kupleráj pedig egy házibuli létállapotát idézi. A konyhában, a bodzaszörp főzés tőszomszédságában rádióstúdió üzemel – aki szeretné, beköszönhet a hallgatóknak. Etetnek minket, spontán össze-vissza lézeng mindenki, itt már nem senkit se vár tálcán kínált produkció. A kiinduló, ingatlanvadászati koncepció fokozatosan foszlott szét, e szerint pedig a végén lehetőség nyílna némi chill out-ra. Jöhetne az élménybeszámolóval egybekötött láblógatás, de az eddigi megvezetettség után nehezen találja az ember a helyét. Nem elég fesztelen a játék lecsengetése. Hiába ez a legtágasabb, legjobb fekvésű lakás, nem szíves a maradásunk – sajnálom, de ez az üzlet az utolsó pillanatban elúszott, kedves Alajos úr.
Az Élethelyzet alapszituációja egyszerű. Otthonában (azaz egy szintén pécsi magánemberektől kölcsönzött anti-díszlet családi házban) egy fiatal, kimért természetű nő (Reineke Jonker) békésen olvasgat, felseper egy törött virágcserepet, vasal. Mi a hátsó kertből kukkoljuk – habár a frontális ültetés, a mesterséges tribün némileg illúzióromboló. Hozzánk hasonlóan intim szféra-bitorló, idegen férfi (Fabián Santarciel de la Quintana) bukkan fel a bokrok közül. Nem lopódzik, nem óvatoskodik, mint egy betörő – arcra gyermekien fürkész, a környezetre való rácsodálkozása egy marslakóé. Ki ez? Valóban kívülálló? Netán az ex-férj? Mi a szándéka? Sétál fel-alá, nem zavar sok vizet, így a nő se tudja hisztérikusan, támadón fogadni – zavarában megkínálja néhány korttyal, majd kizárja a teraszra. Az ismeretlen jószándékún bemászik az ablakon, hogy poharát a konyhapultra tegye, így kerül a falakon belülre. Tétován, ártalmatlanul kísért a nő körül, aki jobb híján a távirányítóval fenyegeti, illetve rásózza a számítógépet, hátha azért jött. Ügyetlen, bárgyú fickó ez, hatalmas rumlit csinál, melynek robajára betoppan a „felmentő sereg”, egy újabb – csupán WC-zés erejéig a lakásba kéredzkedő – pasas (Britt Bakker). Abszurd képek sora következik: a frissiben érkezett illető kéjenc módon előbb végignézeti a hölggyel klotyóbeli székelését, majd a kertben, a női fehérneműktől roskadozó szárító alatt kiéheztetett kutyaként végignyaldossa a lány testét. Bizarr, ám mégsem szorongató, kiélezett a hangulat. Nincsenek valódi téthelyzetek. Támadásra alkalmas fegyver sose esik a nő útjába: hiába kézre eső a bozótvágó, ő minduntalan egy illatosító aerosollal hadonászik. Lépései logikátlanok, a természetes reakciók ellenébe mennek. Hiteles szituációk helyett szimplán humoros effektek sorjáznak, így csak az utolsó, legegyszerűbb, életszagú betoppanó (Arjana Bouwmeester) kérdése mosolyogtat meg: némi cukorért ugrott be a szomszédból. A finoman felvezetett, nyomasztó problémasoralapszituációja egyszerű. Otthonában (azaz egy szintén pécsi magánemberektől kölcsönzött anti-díszlet családi házban) egy fiatal, kimért természetű nő (Reineke Jonker) békésen olvasgat, felseper egy törött virágcserepet, vasal. Mi a hátsó kertből kukkoljuk – habár a frontális ültetés, a mesterséges tribün némileg illúzióromboló. Hozzánk hasonlóan intim szféra-bitorló, idegen férfi (Fabián Santarciel de la Quintana) bukkan fel a bokrok közül. Nem lopódzik, nem óvatoskodik, mint egy betörő – arcra gyermekien fürkész, a környezetre való rácsodálkozása egy marslakóé. Ki ez? Valóban kívülálló? Netán az ex-férj? Mi a szándéka? Sétál fel-alá, nem zavar sok vizet, így a nő se tudja hisztérikusan, támadón fogadni – zavarában megkínálja néhány korttyal, majd kizárja a teraszra. Az ismeretlen jószándékún bemászik az ablakon, hogy poharát a konyhapultra tegye, így kerül a falakon belülre. Tétován, ártalmatlanul kísért a nő körül, aki jobb híján a távirányítóval fenyegeti, illetve rásózza a számítógépet, hátha azért jött. Ügyetlen, bárgyú fickó ez, hatalmas rumlit csinál, melynek robajára betoppan a „felmentő sereg”, egy újabb – csupán WC-zés erejéig a lakásba kéredzkedő – pasas (Britt Bakker). Abszurd képek sora következik: a frissiben érkezett illető kéjenc módon előbb végignézeti a hölggyel klotyóbeli székelését, majd a kertben, a női fehérneműktől roskadozó szárító alatt kiéheztetett kutyaként végignyaldossa a lány testét. Bizarr, ám mégsem szorongató, kiélezett a hangulat. Nincsenek valódi téthelyzetek. Támadásra alkalmas fegyver sose esik a nő útjába: hiába kézre eső a bozótvágó, ő minduntalan egy illatosító aerosollal hadonászik. Lépései logikátlanok, a természetes reakciók ellenébe mennek. Hiteles szituációk helyett szimplán humoros effektek sorjáznak, így csak az utolsó, legegyszerűbb, életszagú betoppanó (Arjana Bouwmeester) kérdése mosolyogtat meg: némi cukorért ugrott be a szomszédból. A finoman felvezetett, nyomasztó problémasor – ki kicsoda, kitől érdemes tartani, űzné vagy marasztalná ez az egyedülálló nő a látogatókat – vézna hahota folyammá apad, amit a meglepetés-mentes lezárás is csak alátruccol. Az ablakból – az indító képhez visszautalva – lezuhan a muskátli, s ez kivétel nélkül mindenkit távozásra késztet. A nőnek sincs ínyére tovább itt élni; a ház többé nem nyújt óvó burkot, menedéket számára. Vagy netán ő is egy csalárd betolakodó volt? Hol kezdődik „az én házam, az én váram”? A PLACCC Fesztivál nagy érdeme, hogy kikényszeríti a hasonló kérdéseket. Szépséget lop a betonkockák közé, kételyt ébreszt a helybeliekben (azzal, hogy a kiismerhetetlen jelzővel bélyegzi az otthon fogalmát), a nézők „belakoltatásával” pedig tágítja általános komfortérzetünk jelentését. E négy napos sorozat után felelősségteljesebb dolog kimondani, hogy „otthon, édes otthon”.
Lakás-kaland-túra
1. lakás: Minimum Építész Műhely (Pécs)
Szereplők: Horváth Krisztina, Kormos Balázs, Juhász Mátyás, Kuti Gergely
Írta: Nyisztor Miklós és Bencze Zoltán
Díszlet, jelmez: Mikuli Dorka
Rendező: Nyisztor Miklós

2. lakás: Gerilla Puppets (Pécs)
3. lakás: Tomáš Vaněk (Prága, CZ)
4. lakás: Periszkóp Munkaközösség (Pécs)
Compagnie Dakar (NL): Élethelyzet 
Rendező: Guido Kleene
Szereplők: Reineke Jonker, Fabián Santarciel de la Quintana, Britt Bakker, Arjana Bouwmeester,
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...