A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Talentométer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Talentométer. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 7., kedd

Közel 650 nevezőből mindössze tízen a Talentométer döntőjében

Közel 650 nevezőből mindössze tízen a Talentométer döntőjében
Véget értek a középdöntők a Talentométeren, az A38 Hajó  és a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatóján 
Fél éve, a Talentométer könnyűzenei tehetségkutató indulásakor azt kérdeztük: tehetség vagy szerencse kérdése betörni a zenei életbe? Öt műfajban (rock/metál, elektronikus, világzene/népzene, hiphop/reggae/dancehall, dzsessz) sosem látott számú, egészen pontosan 647 előadó nevezett, és 100 jutott be az elődöntőkbe. Az eddigi páratlan sikert bizonyítja, hogy a jelentkezőkre több mint húszezer közönségszavazat érkezett. 
Az elődöntők után óriási izgalmak következtek a májusban lezajlott középdöntőkben. Míg az elődöntőkből műfajonként 10-10 fellépő jutott tovább, a középdöntőkben már jóval keményebb volt a szűrés: a műfajonként 10 előadóból a zsűri, illetve a közönség mindössze egyet-egyet engedhetett tovább. Öt műfajból két-két fellépő - így alakult ki a június 12-én, 14 órától megrendezésre kerülő döntő 10 zenekaros mezőnye. 
A döntőre jelentősen megváltozik az eddigi lebonyolítás. Az elő- és középdöntők műfaji szeparációja megszűnik, és az öt műfajból a döntőbe jutott tíz zenekar osztja meg a színpadot: 
Világzene:
Góbé, Szkítia 
Hiphop, reggae, ska:
Vibekillaz, K-Zaj 
Rock, metál:
As We Fly Away, ZeroPozitivE 
Elektronikus:
Bambi Beatz, EtaP 
Dzsessz:
For Notes, Tsunami Fusion Band 
A műfajonként 3 tagú zsűrik eddigi rendszere is megváltozik a döntőre. Az eddigi műfaji zsűrik helyett az egyes zsűrik szakmai elnökeiből áll össze az öttagú „plenáris” zsűri, akiket az A38 Hajó, illetve a Szerencsejáték Zrt. egy-egy képviselője egészít ki. A zsűri tagjai a következő elismert zenészek és producerek: 
Fábián Juli, énekesnő; Palotai Zsolt, DJ; Delov Jávor, dobos; Élő Márton, harsonás, zeneszerző-producer; Porteleki László, zenész. 
A gálaszerű döntő különlegessége, hogy a hagyományos zenei tehetségkutatóktól eltérően a zsűri némiképp „belefolyik” a produkciókba: egyfajta különdíjként minden zsűritag választott egyet-egyet a fellépők közül, akivel közös számot ad elő az este folyamán. Kivétel DJ Palotai, aki viszont aki a döntő végeztével, 50. születésnapja alkalmából nagyszabású és személyes hangvételű, barátságos partival zárja az estét. 
A döntő során kiderül, hogy melyik zenekar nyeri el a Talentométer fődíját, az A38 Hajó által a fellépőről készített 50 perces koncertfilm-felvételi lehetőséget. Ám a többiek sem maradnak elismerés nélkül: a győztes mellett minden fellépő részesül valamilyen – elsősorban a karrierindítást segítő – díjban. Többek között nyári fesztiválturné (legalább egy külföldi fellépési lehetőséggel, koncertklip-forgatás, stúdióidő, televíziós megjelenési lehetőség és egyéb nyeremények várnak gazdájukra, ezek közül is kiemelendő a Magyar Televízió különdíja, fellépési lehetőség a Sztársáv című műsorban. Ezen kívül minden döntős fellépő professzionálisan utómunkázott demo-CD-ket kap a fellépéséről. 
További információk a talentometer.hu, illetve a38.hu honlapokon. Hiszünk a tehetségben, hiszünk a szerencsében.

2011. február 13., vasárnap

Közel 650 nevező a Talentométeren

Közel 650 nevező  a Talentométeren
Lezárult a jelentkezés a Talentométerre, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatójára 
Két hónappal ezelőtt, a Talentométer indulásakor azt kérdeztük: tehetség vagy szerencse kérdése betörni a zenei életbe? Most már világosan látszik, hogy a feltörekvő magyar könnyűzenei együttesek és előadók nem bízzák a szerencsére a dolgot. A január 20-án záruló nevezési időszakban közel 650 zenekar jelentkezett a Talentométerre, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatójára. 
A megadott határidőig öt műfajban (rock/metál, elektronikus, világzene/népzene, hiphop/reggae/dancehall, dzsessz) vártuk a jelentkezéseket és nevezéseket.  
A nevezéshez a jelentkező  zenekaroktól, előadóktól biográfiát (tagok, elérhetőségek, rövid történet), fotót valamint három darab saját szerzeményt tartalmazó hangfelvételt vártunk, amiket a nevezéssel együtt december elsejétől lehetett feltölteni az e célra szolgáló online felületen. 
Az eddigi páratlan sikert bizonyítja, hogy a jelentkezőkre több mint húszezer közönségszavazat érkezett. 
A január 20-án záruló  selejtező után a műfajonként kiválasztott 20-20 (tehát  összesen 100) zenekar és előadó szakmai zsűri és értő  közönség előtt, élőben bizonyíthat a júniusig tartó koncertsorozat folyamán, az A38 Hajón. Az első nyilvános, bárki által megtekinthető elődöntőre 2011. február 13-án vasárnap 14 órától kerül sor, melyen a dzsessz kategória első tíz zenekara mutatja be tudását és tehetségét a közönség előtt. 
A műfajonként 3 tagú  zsűrik tagjait az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. delegálja, elnökeik pedig az adott műfaj jelentős, elismert képviselői: 
dzsessz: Fábián Juli, énekesnő
elektronikus: Palotai Zsolt, DJ
rock: Delov Jávor, dobos (Turbo, Anna & The Barbies)
hiphop/reggae: Élő  Márton, harsonás, zeneszerző-producer (Dr Dermot: Irie Maffia, Barabás Lőrinc Eklektric)
világzene/népzene: Porteleki László, zenész (Muzsikás) 
Az elő- és középdöntők februártól májusig zajlanak. Ezek élő koncertek lesznek az A38 Hajón, vasárnap délutánonként. Minden héten egy-egy műfaj 10-10 előadója mutatkozik be, kb. 20 perces előadással. A koncertek háromtagú zsűri és nagyszámú közönség előtt zajlanak. A fellépések nyilvánosak, a belépőjegy 1000 Ft, ami teljes egészében lefogyasztható a hajó kínálatából. Az elődöntőkből hetente 5 fellépő jut tovább a középdöntőkbe, 4 a zsűri javaslata, 1 pedig a közönség szavazatai alapján. A középdöntőkbe tehát műfajonként összesen 10-10 fellépő kerül be.
A középdöntőkből műfajonként 2-2 fellépő jut tovább, 1 a zsűri, 1 pedig a közönség helyszínen leadott szavazatai alapján.
A júniusi döntőbe jutottakra értékes szakmai díjak és nyeremények, tévéfelvétel, klipforgatás, stúdióidő, koncertturné és egyéb lehetőségek várnak. 
A díjaknál elsősorban azt vettük figyelembe, hogy mire lehet szüksége egy pályakezdő zenekarnak karrierje elindításához. A díjak egyenként több százezer forint értékűek.

A győztes koncertjét professzionális audiovizuális technikával rögzíti az A38 Hajó, ebből 50 perces műsort készít, amit a Magyar Televízió mutat be, előreláthatóan 2011 második félévében. A műsor első 10-15 perce egyfajta „út a döntőig”, amiben összefoglaljuk az előadó útját a győzelemig. A műsor fennmaradó 35-40 perce maga a koncert.
 
További díjak:
- stúdióidő az A38 Hajó professzionális hangstúdiójában, akár nagy térigényű felvételek készítésére is;
- koncert-videoklip felvétele, utómunkája az A38 Hajó professzionális technikájával;
- nyári all-inclusive fesztiválturné (fellépések lekötése, utazás, szállás biztosítása, minimum 1 külföldi fellépési lehetőséggel);
- fellépési lehetőség egy neves külföldi előadó előtt az A38 Hajón;
- professzionális demo-lemez elkészítése (esetleg teljes grafikai tervezéssel), illetve a fellépő kiajánlása az A38 kapcsolatrendszerébe tartozó nemzetközi ügynökségeknek;
a zsűrielnökök (neves, elismert hazai zenészek) a elődöntők/középdöntők folyamán kiválasztanak egy-egy műfajukba tartozó zenekart, amellyel a döntőben/gálán közös számot adnak elő;

- médiatámogatás-csomag a győztesnek: fellépési lehetőség a SzerencseSzombat című adásban; riport a Szerencse Híradóban; írott cikk/riport a SzerencseMix újságban, és egyéb, a Szerencsejáték Zrt. együttműködésében megvalósuló PR-típusú megjelenések és eseménymarketing; 
További információk a talentometer.hu, illetve a38.hu honlapokon.  
Hiszünk a tehetségben, hiszünk a szerencsében!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...