Közel 650 nevező a Talentométeren
Lezárult a jelentkezés a Talentométerre, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatójára
Két hónappal ezelőtt, a Talentométer indulásakor azt kérdeztük: tehetség vagy szerencse kérdése betörni a zenei életbe? Most már világosan látszik, hogy a feltörekvő magyar könnyűzenei együttesek és előadók nem bízzák a szerencsére a dolgot. A január 20-án záruló nevezési időszakban közel 650 zenekar jelentkezett a Talentométerre, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatójára.
A megadott határidőig öt műfajban (rock/metál, elektronikus, világzene/népzene, hiphop/reggae/dancehall, dzsessz) vártuk a jelentkezéseket és nevezéseket.
A nevezéshez a jelentkező zenekaroktól, előadóktól biográfiát (tagok, elérhetőségek, rövid történet), fotót valamint három darab saját szerzeményt tartalmazó hangfelvételt vártunk, amiket a nevezéssel együtt december elsejétől lehetett feltölteni az e célra szolgáló online felületen.
Az eddigi páratlan sikert bizonyítja, hogy a jelentkezőkre több mint húszezer közönségszavazat érkezett.
A január 20-án záruló selejtező után a műfajonként kiválasztott 20-20 (tehát összesen 100) zenekar és előadó szakmai zsűri és értő közönség előtt, élőben bizonyíthat a júniusig tartó koncertsorozat folyamán, az A38 Hajón. Az első nyilvános, bárki által megtekinthető elődöntőre 2011. február 13-án vasárnap 14 órától kerül sor, melyen a dzsessz kategória első tíz zenekara mutatja be tudását és tehetségét a közönség előtt.
A műfajonként 3 tagú zsűrik tagjait az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. delegálja, elnökeik pedig az adott műfaj jelentős, elismert képviselői:
dzsessz: Fábián Juli, énekesnő
elektronikus: Palotai Zsolt, DJ
rock: Delov Jávor, dobos (Turbo, Anna & The Barbies)
hiphop/reggae: Élő Márton, harsonás, zeneszerző-producer (Dr Dermot: Irie Maffia, Barabás Lőrinc Eklektric)
világzene/népzene: Porteleki László, zenész (Muzsikás)
Az elő- és középdöntők februártól májusig zajlanak. Ezek élő koncertek lesznek az A38 Hajón, vasárnap délutánonként. Minden héten egy-egy műfaj 10-10 előadója mutatkozik be, kb. 20 perces előadással. A koncertek háromtagú zsűri és nagyszámú közönség előtt zajlanak. A fellépések nyilvánosak, a belépőjegy 1000 Ft, ami teljes egészében lefogyasztható a hajó kínálatából. Az elődöntőkből hetente 5 fellépő jut tovább a középdöntőkbe, 4 a zsűri javaslata, 1 pedig a közönség szavazatai alapján. A középdöntőkbe tehát műfajonként összesen 10-10 fellépő kerül be.
A középdöntőkből műfajonként 2-2 fellépő jut tovább, 1 a zsűri, 1 pedig a közönség helyszínen leadott szavazatai alapján.
A júniusi döntőbe jutottakra értékes szakmai díjak és nyeremények, tévéfelvétel, klipforgatás, stúdióidő, koncertturné és egyéb lehetőségek várnak.
A díjaknál elsősorban azt vettük figyelembe, hogy mire lehet szüksége egy pályakezdő zenekarnak karrierje elindításához. A díjak egyenként több százezer forint értékűek.
A győztes koncertjét professzionális audiovizuális technikával rögzíti az A38 Hajó, ebből 50 perces műsort készít, amit a Magyar Televízió mutat be, előreláthatóan 2011 második félévében. A műsor első 10-15 perce egyfajta „út a döntőig”, amiben összefoglaljuk az előadó útját a győzelemig. A műsor fennmaradó 35-40 perce maga a koncert.
További díjak:
- stúdióidő az A38 Hajó professzionális hangstúdiójában, akár nagy térigényű felvételek készítésére is;
- koncert-videoklip felvétele, utómunkája az A38 Hajó professzionális technikájával;
- nyári all-inclusive fesztiválturné (fellépések lekötése, utazás, szállás biztosítása, minimum 1 külföldi fellépési lehetőséggel);
- fellépési lehetőség egy neves külföldi előadó előtt az A38 Hajón;
- professzionális demo-lemez elkészítése (esetleg teljes grafikai tervezéssel), illetve a fellépő kiajánlása az A38 kapcsolatrendszerébe tartozó nemzetközi ügynökségeknek;a zsűrielnökök (neves, elismert hazai zenészek) a elődöntők/középdöntők folyamán kiválasztanak egy-egy műfajukba tartozó zenekart, amellyel a döntőben/gálán közös számot adnak elő;
- médiatámogatás-csomag a győztesnek: fellépési lehetőség a SzerencseSzombat című adásban; riport a Szerencse Híradóban; írott cikk/riport a SzerencseMix újságban, és egyéb, a Szerencsejáték Zrt. együttműködésében megvalósuló PR-típusú megjelenések és eseménymarketing;
További információk a talentometer.hu, illetve a38.hu honlapokon. Hiszünk a tehetségben, hiszünk a szerencsében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése