2010. augusztus 31., kedd

Gáti György érzékelései

Gáti György érzékelései
Vajda János írása a Kísérleti Adás számára.




Nehéz tárgyilagosan beszámolnom Gáti György augusztus 29-én megnyitott ÉRZÉK - Képek az Antroposzférából című kiállításáról, mert egyrészt barátot tisztelhetek benne, másrészt pedig Gáti fotografálási stílusa, a vizualitás komplexitásához való hozzá állása nagyon hasonló az enyémhez. Ez még tovább növeli az Ő és képei iránt táplált érzéseimet.

A vasárnapi megnyitó délutánján egy rekesznyi mosolygó alma fogadta a belépőket, mintegy megteremtve az egész terem hangulatához a kiegészítést. Ennek ellenére azt hiszem, nemcsak nekem volt a szemben lévő falon kiállított óriásnagyítás a megvilágosodással azonos tapasztalás a belépés pillanatában. Ez a GÁTIFOTÓ! Hétköznapi környezetből kisiető, ugyancsak hétköznapi alak. Ám a helyzet az Ő tálalásában a hétköznapiból különlegessé válik. A pillanatszülte lehetőségek felismeréséből és fotografikus megragadásából olyan Kép születik, amire kevesen képesek ma. Mi ennek a lényege? Gáti olyan dolgok mellett nem megy el, ami mellett nemhogy egy átlag fotós, de sok művész is igen. Mert első ránézésre nem tűnik érdekesnek. Gátinak viszont igen, és úgy tudja bemutatni nekünk, amit látott/észrevett, hogy nekünk is azzá válik a képen. Csala Bertalan fogalmazott valahogy így (elnézést, ha nem szó szerinti az idézet) Gáti egyik kiállításának felvezető szövegében: „Sok fotósnak el kell utaznia valahová a jó képért, Gátinak elég, ha leugrik a sarki boltba kenyérért.”

Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, az egyik megnyitó vendég az utazó- és a műtermi fotós sajátos keverékeként jellemzi Gátit, aki az utcán is műtermiként kezeli a fotózást. Ez a kiállított képeken azonnal érthetővé is válik. A műgond, ahogy a kompozíciók összeállnak, az expozíciós biztonság, amitől élnek a fények és a precíz utómunka nem a technikai tökéletesség szolgálatában áll, hanem a kép Képpé formálásában. (Ahogy tették ezt az elődök a múltban, akkor még ugyan elsősorban a technika körülményessége miatt.) Nincs szüksége bonyolult transzformációkra, effektekre, ma divatos trendekre (sem). Az általa fontosnak ítélt látvány pontos elénk tárásának érdekében kezeli a mai kor lehetőségeit. Tisztán és sallangmentesen. Úgy mutat újat, hogy nem csinál semmi különöset a képpel, de azt nagyon jól. A fotográfia eredeti lényegével szembesülhetünk.



Biztos szakmai ártalom, de szeretem, ha egy kiállítás meg van tervezve. Amikor érezhető, hogy a képek elrendezése a terem adottságaihoz igazodik, nem a személyes kötődésekhez, hanem a képek összességének - egymáshoz való viszonyuk - erősítéséhez. A tagolás szekciókra kényszerítette a válogatást. Az átvezető falakon önmagukban megálló, óriás méretű képek néznek ránk. A képi ellentétpárok az átjáróknál kerültek szembe egymással. Az összefüggők a hármas összekapcsolás szakrális jelentését hordozzák a nagyobb paravánokon vagy falfelületeken. Hosszabb-rövidebb epizódok, amik egy képi novellás kötet folyamatosságában állnak össze. Az érzékelések meséiben. Gáti György fogalmaz így mindannyiunk mindennapjairól az „Antroposzféráról”. Hat az érzékünkön, a szemünkön keresztül az érzelmeinkre és így találkozhatunk az övéivel.

Kevés az embert közvetlenül ábrázoló kép, de nem is kell ragaszkodnunk hozzájuk, hiszen minden képben felfedezhető az ember. És ne feledjük, a kamera mögött is mindig ott van. Amikor azonban elébe állunk bármely Gáti képnek, mi is ott tudjuk magunkat érezni az adott helyzetben. Hiszen nem egy lessátorban kucorgott a készítője, vagy nem 6000 méteres magasságban légtornázott érte, nem is egy lövöldözés közben lehúzott fejjel. Csak arra járt, ahogy éppen mi is járhattunk volna akkor ott. Annyi a különbség csupán közöttünk, hogy Ő meglátja azt, amit mi nem. Minden kép az emberek egymáshoz és a világhoz való viszonyáról szól Gáti sajátos képi nyelvezetével. Ahogy egy-egy csoport összeállt a képek előtt, azt fedezhettem fel, hogy a hátterekben lévő pillanatok egységgé váltak az előttük állókkal, és pillanatról pillanatra új képek születtek előttünk, a képekből kisugárzó tartalmat variálva. Bárhol is álltunk épp. Ez Gáti varázslata… ha eddig nem is ismerted mit is csinál, ki is Ő, abban a teremben, a képei között azonnal a barátodnak vallod és Ő is Téged.

Ezért nem véletlen, hogy olyan sokan tolongtunk ezen a megnyitón. Nemcsak a mai fotóstársadalom „elitje”, hanem a fotózás, a művészetek és az élet bármely területéről is sokan. A csak a teleobjektíven keresztül látó természetfotóstól a képző- és előadóművészen át a zenekritikusig. Csak sejtem, hogy milyen érzés lehetett Gáti Györgynek a megnyitó résztvevői között helyet foglaló Judit Hervé, Lucien Hervé özvegyének megjelenése. (Ki ne lenne büszke, ha a vendégkönyvébe egy ilyen személyiség is írna?) A mester/példaképnek tekintett nagy előd legközelebbi hozzátartozója igazán ünnepivé emelte a megnyitó hangulatát. Miként Falusi Mariann és zenész társainak meghatódott fellépése, Fáy Miklós szurkáló, ám szeretetteljes fricskái, Zsigmond Attila igazgató, a házigazda köszöntője, Baki Péter rövid, ám annál velősebb elemzése és nem utolsó sorban maga a kiállító művész önkonferansza.

Hiszen ünnep volt aznap, a Magyar Fotográfia Napja. Ennél emberibb és ünnepibb eseménnyel nem is nagyon lehetett volna emlékezetessé tenni ezt a napot, mint ezzel a kiállítással és a jelenlévőkkel. Szerintem az sem volt véletlen, hogy a képek címei térdmagasságba kerültek. Jó mélyen meg kellett hajolni minden kép előtt, ha érdekelt valakit, mi van a kis táblán. Talán azt akarta ezzel Gyuri sugallni, hogy a cím csak másodlagos, a kép a fontos. A meghajlást azonban megérdemelte és meg is érdemli minden kiállított kép és a szerzője is. Mert a tisztelgés aznap a Magyar Fotográfiának (is) szólt, és ezt a fogalmat Gáti György és eddigi munkássága méltóképpen képviseli és jellemzi.

A kiállítás szeptember 19-ig tekinthető meg a Budapest Galéria Budapest kiállító termében, V. Szabad sajtó út 5.


-

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...