A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pécs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pécs. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 30., kedd

„Hang-versenyző” ralliautók és közösségi hangakció Pécsett

„Hang-versenyző” ralliautók és közösségi hangakció Pécsett
Különleges, műfajában egyedülálló produkcióval lepi meg Pécs szeptember 9-én az IRC Mecsek Rallye alkalmából a városra figyelő  közönséget: a Pannon Filharmonikusok újonnan kinevezett vezető karmestere, Bogányi Tibor több mint száz versenyautóra és rézfúvósokra írt performancát adja elő élőben, a Széchenyi téren
Az idei, immár 45. Mecsek Rallye önmagában is Pécsre irányítja a hazai és a nemzetközi érdeklődést, mert Magyarországon először kerül megrendezésre a nemzetközi mezőny klasszisait felvonultató IRC-futam, amely a Eurosport közvetítése és a Pécsre várható több mint 100 ezres közönség miatt az év egyik legfontosabb, nemzeközi jelentőségű magyar sporteseménye lesz. Tavalyi Európa Kulturális Fővárosa címét továbbörökítve Pécs arra keresett megoldást, miként köthető össze a városban évtizedes hagyományokkal rendelkező autósport a művészettel, hogy miként szólíthat meg méltóképp országot-világot a „Kultúra Városa” szlogen szellemében. Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok Skandináviából érkezett, magyar származású vezető karmestere számára inspiráló volt a lehetőség: a világon még sohasem szólalt meg komponált módon több mint száz versenyautó-kürt, még sohasem ültek autóversenyzők mellett zenei itinert tartva zenei navigátorok, tehát a város egy egészen egyedi, sosem hallott-látott attrakcióval bizonyíthatja ismét, hogy Pécs különleges, s hogy itt mindig történik valami, ami sehol máshol a világon.
Bogányi Tibor másfél perces ötletét szeptember 9-én, délután 15 óra 15 perckor adják elő a Széchenyi téren a Pannon Filharmonikusok rézfúvós művészeiből alakult alkalmi együttes, a téren felsorakozó ralliautók kürtjein az IRC Rallye nemzetközi mezőnyének versenyzői, akiket a város muzsikusai navigálnak a zenei megszólalás közben. Az „autókürthangverseny” záró akkordjába az egész város beszállhat: a rádiós közvetítésnek hála a mű elhangzását követően jelet kapnak a pécsi tömegközlekedés buszvezetői, a taxisok és a közös hangversenyzésre nyitott pécsi autósok és motorosok, hogy együtt kürtöljék világgá Pécs névadó, mágikus számát, az ötöst, ezzel a közösségi akcióval demonstrálva a városban rejlő összetartást és összetartozást.
A kürthangverseny lecsengése után az IRC-Rallye versenyautói lassú  rajttal vonulnak el a Széchenyi térről, a tervek szerint az oszlopmenetet a „safety car”-ban maga a zeneszerző-karmester Bogányi Tibor vezeti végig a városon. A páratlan zenei prudukciót követő hétvége Pécsett a nemzetközi rallisporté, nem mellékesen ezen a futamon dől el a magyar OB sorrendje.

2011. augusztus 19., péntek

Változatos, sokszínű programok ősszel Pécsett

Változatos, sokszínű programok ősszel Pécsett 
Boban Marković, Sebestyén Márta, Ránki Dezső, a Budapest Klezmer Band is fellép
Nemcsak nyáron, hanem ősszel is megéri tájékozódni a pécsi kulturális eseménykínálatban, hiszen néhány héten belül újra igazi programkavalkád várja az itt élő és turista vendégeket. A Kodály Központ, a Zsolnay Negyed, a Művészetek és Irodalom Háza, illetve a Cella Septichora egyaránt gazdag kínálatot vonultat fel a közeljövőben.
A Kodály Központban az őszi hónapok igazi sztárparádét ígérnek a nyárutón, s az őszi hónapokban. Hamarosan, augusztus 27-én a koncertterem ad otthont a Budapesti Operettszínház sztárja, Peller Károly és a Pannon Filharmonikusok lemezbemutató gálaestjének. A műsor keretében fellép Oszvald Marika, Kalocsai Zsuzsa, Fischl Mónika és Kékkovács Mara is. Szeptember 10-én a világszerte ünnepelt szerb zenész, Boban Marković ezúttal fiával, Markóval és 13 tagú zenekarával lép színpadra, hogy elbűvöljék közönségüket.
A Pannon Filharmonikusok szeptember 15-i évadnyitó hangversenye után szeptember 16-án ad közös koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapest Klezmer Band a Kodály Központban. Az est során Jávori Ferenc ősbemutatójára is sor kerül Emlékek, álmok – Munkácsi kincseim címmel. Szeptember 25-én a Kaláka zenekar lép fel a koncertteremben, a műsorban főleg Kányádi Sándor megzenésített versei szerepelnek, az esten azonban a kolozsvári költő versein túl néhány jiddis népdal is elhangzik majd, melyek fordítója ugyancsak Kányádi Sándor volt. 
Október 10-én a jazz, a komolyzene és az opera világában egyaránt otthonosan mozgó észak-morvaországi származású, New York-i előadóművész, Iva Bittová és hűséges duó-partnere, Vladimír Václavek adnak igazi, különleges zenei élményt jelentő hangversenyt. Szeptember 24-én pedig Sebestyén Márta a reformkor Magyarországának „szórakoztató zenéjébe”, azaz Liszt korának népi és társasági zenei világába kalauzolja el a hallgatóságot. Október 25-én a híres zongoraművész páros, Ránki Dezső és Klukon Edit ezúttal fiukkal, Ránki Fülöppel lépnek fel, a koncerten közreműködik a Magyar Rádió Gyermekkórusa. Novemberben pedig Chick Corea zenekarának egykori nagybőgőse, napjaink legsikeresebb izraeli jazz zenésze, Avishai Cohen látogat triójával Pécsre.
_________________________
A Művészetek és Irodalom Házában a nyár végétől ismét egymásba érnek a programok. Augusztus 23-án a lengyel Wegajty Theatre előadása, A „Water (Víz) 2030” egy vízió a jövőből, ami azt taglalja, vajon mit fog számunkra jelenteni a víz pár évtizeden belül: vágyaink sötét tárgyát, az életet magát, illetve egy árucikket mindenekelőtt. Másnap, augusztus 24-én José Carlos Carmona spanyol íróval találkozhat a közönség. Szeptember 1-jén nyílik meg az a tárlat, amelyen a pécsi bányászati emlékeket tekinthetjük meg, szeptember 4-én pedig bányásznapi programok, vetítések, fórum várja a nagyérdeműt. Ezek után a Művészetek és Irodalom Házába látogat még szeptember 12-én egy író-olvasó találkozó keretében Ljudmila Ulickaja író, valamint szeptember 22-én Sándor György humoralista adja elő válogatott rögtönzéseit. Szeptember 30-tól október 1-jéig a Művészetek és Irodalom Háza pedig igazi mesés hétvége helyszíne lesz a Népmese Napja alkalmából.
_________________________
A Cella Septichora Látogatóközpontban augusztus 26-án nyílik meg Romvári Márton festőművész Az anyag negyedik halmazállapota című kiállítása. Szeptembertől múzeumpedagógiai program keretében általános iskolások számára terveznek gyermek-tárlatvezetéseket. Hathetes felkészülés során Pozsárkó Csaba bemutatja a pécsi ókeresztény temetőt diákoknak, akik közül a legjobbak már önálló idegenvezetőként tarthatnak tárlatvezetést a fiatalabb korosztálynak, így jobban felkeltve az érdeklődést. 
Szintén nagyon érdekesnek ígérkeznek a Kulturális Örökség Napjai (szeptember 17-18.), amelyen a Cella Septichora Látogatóközpont három programmal jelentkezik: ingyenesen látogathatók lesznek a pécsi világörökségi helyszínek, valamint a Zsolnay Mauzóleum, illetve szeptember 17-én a szőlő, mint Pécs történetének egyik ősi szimbóluma áll majd a középpontban. Aznap ugyanis dr. Majdán János történész tart előadást a Művészetek és Irodalom Házában, majd a részvevők egy várostörténeti séta keretében olyan helyszíneket látogatnak meg, ahol a szőlőmotívum feltűnik. A program a Vylyan Pincészet interaktív sajt- és borkóstolójával zárul. 

2010. november 22., hétfő

Szuvenír Pécsről, Európa Kulturális Fővárosából

Szuvenír Pécsről, Európa Kulturális Fővárosából, 2010-ből.


Pécsi származásúként úgy éreztem, hogy nekem is illene hozzájárulnom valamilyen módon ahhoz, hogy idén egy ilyen rangos cím birtokosa a város. Az eszköz, amivel a megvalósítást terveztem egyértelműen a szakmámhoz kapcsolódóan a fényképezőgép volt. Nem tagadom, sok képet végignéztem a városról, de ez még inkább elbizonytalanított, mivel rengeteg kiváló fotográfus élt és él ebben a méltán sokszor emlegetett mediterrán városban. Mivel egyértelműen szerettem volna elkerülni, hogy utánozzam, vagy koppintsam ezeknek az embereknek a munkáit, próbáltam egy új arcát megmutatni Pécsnek. Hogy végül mi lett a megoldás? Mint egy átlagos turista, egy napot töltöttem el a városban. Végigsétáltam azokon a helyeken, amelyeken az idelátogatók is mindenképp megfordulnak. Az eredmény pedig most megtekinthető, és ha tetszik, talán a kedves olvasó is ellátogat Pécsre, vagy hírét viszi a városnak akár e képek megosztásával.


Fotók és szöveg: Garamvári Gábor
©Városi Dzsungel Project















2010. augusztus 24., kedd

Felnőttbábfesztivál megnyitó

2010. augusztusában egy héten át Pécs a bábosok fővárosa!
A Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál több mint 40 éves története során közel 30 ország 100 társulata lépett fel, s mutatta meg a nagyközönségnek a bábművészet sokszínűségét, virtuozitását.
Az idei évben fesztiválunk bekerült a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatába, így a pécsi fesztiváltörténet egyik leggazdagabb, legváltozatosabb műsorát tudtuk összeállítani. Kicsiny és nagy bábok, harsány és elgondolkodtató előadások hívogatják városunk színházaiba, tereire, szabadtéri színpadjaihoz a nagyérdemű publikumot.
A 6 díszelőadás között lesz igazi kuriózum (vízibábszínház) és mai modern produkció. A 14 előadásos versenyprogramban 6 külföldi és 8 magyar társulat vív meg a díjakért és a nézők elismeréséért, míg a szabadtéri- vásári előadások ízelítőt adnak az európai tradicionális bábjátékból.
Reméljük, Vitéz László és társai elcsábítják velünk együtt Önt is valamely bábelőadásra, bábkiállításra, hogy ismét átéljük fantáziánk határtalanságát!

Sramó Gábor
Fesztiváligazgató





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...