A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SZFE. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SZFE. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 15., hétfő

Készül az Olympos High School

Készül az Olympos High School
Olympos High School címmel készül a Színház- és Filmművészeti Egyetem őszi félévének első vizsgaelőadása a negyedéves bábszínész szakos hallgatók előadásában. Az Ódry Színpadon (a Nádasdy teremben) szeptember második felétől tekinthető meg az Odüsszeiát feldolgozó egyfelvonásos bábos darab, amelynek néhány dala már augusztus 14-én felcsendült a Szigeten, a hónap második felében pedig Egerben és Esztergomban is megnézheti a közönség Tengely Gábor rendezését.
A Sziget Fidelio Összművészeti Helyszínén augusztus 14-én adták elő a Meczner-osztály növendékei a készülő Olympos High School öt dalát, amelyeket óránként, flashmobszerűen énekeltek el a közönségnek. A bábos előadás munkabemutatója szerepel az „Acting Ground - Játszótér” (Színházi és Filmes Egyetemisták Fesztiváljának) programjában, aminek keretében előbb augusztus 25-én 19 órától az esztergomi Zsinagógában, majd augusztus 27-én 20 órától az egri Gárdonyi Géza Színházban játsszák el az Olympos High School-t a bábszínész növendékek.  Az Ódry Színpadon (a Nádasdy teremben) szeptember végén lesz Tengely Gábor rendezésének premierje.
Az előadás támogatója a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Médiatámogatója a Fidelio, amelynek blogfelületén augusztus 1-jétől olvashatók az alkotók bejegyzései a készülő produkcióról.   

Ωlympos High School
- odüsszeia egy részben -
Aphrodité - Makra Viktória
Árész - Czupi Dániel
Héphaisztosz - Hoffer Károly
Hádész - Ivanics Tamás
Hermész - Fritz Attila
Odüsszeusz - Szolár Tibor
Pallasz Athéné - Spiegl Anna
Poszeidón - Márkus Sándor
Zeusz - XXX
Homérosz eposza alapján írta: Gimesi Dóra
Tervező: Michac Gábor
Zene: Bercsényi Péter
Koreográfus: Vig Ágnes
Koreográfus-asszisztens: Benkő Péter Pál
A rendező munkatársa: Zsirai Viktória
Rendező: Tengely Gábor
Az előadás megtekintését 8 éves kortól ajánljuk! 
A görög mitológia az európai kultúra egyik alapköve, történetei, toposzai, szereplői, szállóigéi a mindennapjainkba is beépültek. Ha cselt vetünk, eszünkbe jut a trójai faló, ha nagyra vágyunk, nagyot is zuhanunk, mint Ikarosz, ha pszichiáterhez megyünk, nem ússzuk meg Oidipusz emlegetése nélkül. A görög mitológia nem csak megkerülhetetlen, de lebilincselően izgalmas is. Irodalom órán nem könnyű megszeretni - furcsa hangzású nevek és helyszínek, archaizáló versforma, bonyolult történet, ráadásul kötelező is. Egy normális kamasz reakciója nem is lehet más, mint a méla undor.
A görögök történetei gyakran mesék (sőt, ismert népmeséink ősei) - miért ne mesélhetnénk őket a gyerekeknek? A jó történetek a felnőttre és a gyerekre is hatnak - miért volna más a helyzet a görögökkel?
Homérosz Odüsszeiája egy utazás története, teli csodás lényekkel, izgalmas kalandokkal. Előadásunk az utazás mögé is néz: megismerhetjük az embereket irányító istenek motivációit, betekintést nyerhetünk egy olyan világba, melyről eddig keveset tudhattunk.
Érdekes műfaji kísérlet; a tinifilmek találkozása az antikvitással, a musical szembeállítása a hexameterrel. Kortárs bábos előadás a XXI. század fiataljainak.

Támogatók: NKA, NEFMI, Színház- és Filmművészeti Egyetem
Médiatámogató: Fidelio

2011. június 27., hétfő

Az SZFE hallgatóinak fotókiállítása a Mai Manó Házban

Az SZFE hallgatóinak fotókiállítása a Mai Manó Házban
A Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves és végzős hallgatóinak fotográfiáiból nyílik Pillanatnyi Forgatókönyv címmel június 30-án kiállítás a Mai Manó Ház Galériájában.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) három osztálya huszonnégy hallgatójának fotói láthatók a hónap utolsó napjától a Mai Manó Ház kiállítótermében (1065 Budapest, Nagymező utca 20.). A tárlaton a Vecsernyés János és Máthé Tibor közös osztályába járó elsőéves operatőr, Enyedi Ildikó végzős film- és televízió rendező, valamint Máthé Tibor végzős operatőr szakosainak összesen negyvenkettő munkáját tekinthetik meg az érdeklődők. Két tematika alapján válogattak a kiállítás szervezői az SZFE osztályaiban tanulók fotóiból: a kifüggesztve látható pillanatképek elsősorban hangulatokat jelenítenek meg, s karakteresen mutatják be, hogyan látják ezek a fiatalok a világot. A négyféle méretben, installációszerűen kiállított fotográfiák mellett egyetemi műhelymunkák során készített pillanatképek tekinthetők meg vetített formában. Az SZFE hallgatóinak munkáiból első alkalommal nyílik kiállítás a Magyar Fotográfusok Házában, amelynek kurátora Csizek Gabriella, a Mai Manó Ház művészeti munkatársa.
Magyarországon 1949-ben kezdődött szervezett oktatási formában a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a filmrendezők és filmoperatőrök képzése Balázs Béla, Radványi Géza és Illés György vezetésével. Az oktatás évtizedei során olyan hallgatók végezték el tanulmányaikat az intézményben, akik számos hazai és nemzetközi sikert értek el filmjeikkel. Ezeknek az alkotásoknak a magas színvonalú képi megvalósítása nyomán született meg később a méltán világhírű  „magyar operatőri iskola”. Máthé Tibor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Operatőr Tanszékének vezetője szerint a „ma már egyetemi szinten megvalósuló oktatásban fontos lépcsőfok az állóképek készítéséhez szükséges képi kifejezőeszközök gyakorlása, a fotográfiai kifejezési módok szabályszerűségeinek megismerése és ezek vizuális megtapasztalása. A fotózási feladatok elsősorban látni tanítják a hallgatókat, s arra készítenek fel, hogy az őket körülvevő világot miként tudják fényképezőgép segítségével úgy láttatni, hogy közben a fények és árnyékok minden változását rabul ejtve megértsék a pillanat rögzítésének örömét. A fotózási stúdiumok célja, hogy a hallgatók vizuálisan értelmezzék a különböző formákat, anyagokat, felületeket, és a legkülönbözőbb fényhatásokat, valamint felismerjék az ember alkotta tárgyak belső természetét, s képesek legyenek később magát az embert a fotográfia nyelvén képekben megfogalmazni. További cél, hogy a hallgatók olyan emberi tartalmakat fedezzenek fel, melyek eddig még rejtve maradtak.”
A Pillanatnyi Forgatókönyv című kiállítást Korniss Péter fotográfus nyitja meg június 30-án délután hat órakor a Mai Manó Ház Galériájában.
További információ  a kiállításról a www.maimano.hu honlapon található.

2011. május 23., hétfő

A Színház- és Filmművészeti Egyetem projektnyitó rendezvénye

A Színház- és Filmművészeti Egyetem projektnyitó rendezvénye 
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2010-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.4-09/1/KMR-2010-0014 számú „Tudásdepó-Expressz” - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében című pályázatán több mint 24 millió forintos támogatást nyert, amelyet a „Színház- és Filmművészeti Tudástár" – Felhasználóbarát fejlesztések az SZFE könyvtárában című projekt keretében használ fel. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 
Az egyetem 2011. május 26-án, csütörtökön 11 órától rendezi meg a projekt nyitórendezvényét, ahova minden érdeklődőt várnak. A nyitórendezvény helyszíne az egyetem Vas utcai épületének tanácsterme.
A rendezvény résztvevőit Bárdos András rektorhelyettes, a Film- és Televízió Főtanszak vezetője köszönti, majd Új országos könyvtári szolgáltatások a TÁ MOP 3.2.4. támogatás keretében címmel dr. Virágos Márta, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgatója és az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának elnöke tart előadást.
12 órától a projektet és várható eredményeit dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna, az egyetem könyvtárának vezetője, a projekt szakmai vezetője mutatja be.
12.30-tól  Költészet és zene címmel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói által megzenésített verseket adnak elő a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. és IV. éves színművészhallgatói. 13 órától az érdeklődők számára könyvtárbejárást szerveznek.
A projekt első öt hónapjában már közel ötezer rekorddal bővült a könyvtár online katalógusa, német nyelvű szaknyelvi továbbképzésen vettek részt a könyvtár dolgozói, gyűjtőköri együttműködést kötöttek a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárával, illetve összesen hat számítógéppel és egy projektorral bővült az infrastruktúra. A nyitórendezvényre olvasói tájékoztatót is kiadnak, amely a könyvtár állományát mutatja be. 
Az év második felében megújul a könyvtár honlapja. A négy nyelvű, akadálymentes weblapon –többek között – az egyetem oktatói által összeállított szakmai anyagok, adatbázisok, hasznos információk segítik majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételizni készülőket. A könyvtár 2011 őszén több prezentáció keretében ismerteti majd meg az érdeklődőkkel a fejlesztés eredményeit.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni. A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.

2011. március 23., szerda

Alkalmazott zeneszerzés szakirány indul 2011-ben

Alkalmazott zeneszerzés szakirány indul 2011-ben 
Örömmel adjuk hírül, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel szoros együttműködésben 2011-ben először hirdeti meg az alkotóművészet és muzikológia alapszak alkalmazott zeneszerzés szakirányát.
Napjainkban azok a magyar fiatal zeneszerzők, akik a zeneszerzői tevékenységnek erre a speciális területére szeretnének koncentrálni, a Bécsi Zeneakadémián tanulnak. A szakirány hazai beindításával ezeket a magyar hallgatókat tartjuk itthon, a képzést Magyarországon biztosítva számukra. Ilyen szoros közös képzésre sem hazai, sem nemzetközi példa nincsen.
A két egyetem együttműködése által a zeneszerzőhallgatók leendő  filmes és színházi szakemberekkel tanulnak együtt. A kapcsolatrendszer e korai kialakítása olyan kooperációs lehetőséget biztosít a fiatal művészeknek, mely akár éveken átívelő alkotótársi együttműködésben folytatódhat.  
A leendő  osztály vezető tanárai: Tallér Zsófia és Fekete Gyula.
Az alkalmazott zeneszerzés szakirány elvégzésével hallgatóink szélesebb körben tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és jó eséllyel fel tudják venni a versenyt a kommersz zenei terület autodidakta művelőivel. Mivel a filmes, ill. színházas szakmákban jelenleg erős hiány van professzionális zeneszerző társalkotókból, e képzés létrejötte lényegében egy valós társadalmi igényre érkezett valós válasz.
A tananyag széles spektruma mellett a hallgatók önálló művészi törekvései is mindvégig megfelelő szakmai támogatást kapnak, így az új szakirányon végzett zeneszerzők praktikus tudásanyaggal bírnak majd, hiszen technikailag ill. a kreativitás, az invenció oldaláról is alkalmasak lesznek művész-, szórakoztató- és reklámfilmzenék készítésére, televízióműsorok, rádiójátékok, videóművészeti alkotások, és videójátékok hanganyagának létrehozására. A Zeneakadémia és a Színház- és Filmművészeti Egyetem tananyagát ötvöző, magas színvonalú, metodikailag célirányosan kidolgozott képzésnek köszönhetően a hallgatók majdani alkalmazott művei igényesebbek, eredetibbek, keresettebbek lesznek a munkaerőpiacon jelenleg tevékenykedő, képzetlenebb versenytársaikénál. Ugyanakkor – a műfajból eredően – zenéjük szélesebb tömegekhez is eljuthat, mely ismertséget előnyösen használhatják ki koncertdarabjaik népszerűsítéséhez.
Várjuk minden olyan diák jelentkezését, aki zeneszerzői tehetséget érez magában, és érdeklődést mutat a film, a színház, az elektronikus zene iránt!
A szakirány részletes felvételi követelményei a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapján olvashatók.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...