Egy muszlim országba látogató fotográfus mindig átéli azt a csalódottságot, hogy úgymond a téma az utcán hever, de lefényképezni nincs lehetősége, mert mindenki olyan hevesen tiltakozik. Jó tehát, ha tudjuk: a muszlimok az intim szférájuk nagyon erős sértéseként élik meg, ha fényképet készítünk róluk. Nem csak a kendőjükbe burkolózott nők, de az aggastyánok, a koldusok is nagyon zokon veszik, hogy úgymond a nyomorukon csámcsogunk. Ők ezt egyértelműen kigúnyolásukként, szégyenteljes helyzetük kirakatba állításaként élik meg. Ne csodálkozzunk hát, ha célba veszünk egy járókelőt úgy, hogy ő nem is látja és egy másik szalad oda hozzánk, hogy figyelmeztessen, ne műveljünk ekkora illetlenséget. Viszont egy rövid közvetlen beszélgetés, vagy egy sikeres alku után nyugodtan rákérdezhetünk, hogy készíthetünk e képet is. A megkérdezés soha nem számít udvariatlanságnak. A városközpontokban, ahol hozzászoktak a külföldiekhez, könnyen találunk olyat, aki egy kis apróért vállalja a képet, de ne vegyük automatikusan úgy, hogy lekattintom, aztán majd dobok neki valamit. A mélyen vallásos emberek ezt nagyon zokon veszik, ők semmilyen körülmények között nem engednék meg a fényképet. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezekben az országokban egyáltalán nem létezik a fényképezés. Itt is ugyanúgy fényképezik egymást a családtagok, barátok. Ha mondjuk egy faluban rendszeresen visszatérő látogatókká válunk, szinte már családtagnak tekintenek minket, sokkal szabadabban fényképezgethetünk. Azonban még ekkor is minden alkalommal meg kell kérdeznünk, hogy szabad e a felvételkészítés? Családi események, közösségi ünnepek alkalmával is kérjük ki a családfő engedélyét és ha még ezt meg is kaptuk, fényképezgetés közben is figyeljünk oda, ki mennyire veszi ezt rossz néven. És ami a legfontosabb, ha már maguk közé engedtek, vegyünk is részt az eseményen, ne csak a géppel ugrándozzunk. Végső jótanácsként még annyit tudok mondani, idegenként ne akarjunk azonnal kritikát gyakorolni a társadalmon, ahol mi tulajdonképpen csak vendégek vagyunk. Ne a nyomor és egyéb divatos szocio irányzatok legyenek fókuszunkban, hanem a szépet, a szeretetet, az emberi méltóságot, esetleg a viseletek szépségét próbáljuk megörökíteni.
A két 1997-ben és 1999-ben Marokkóban készült fotóm jó példája a fent leírt illemszabályok megsértésének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése