Lovakkal, farkasokkal táncoló
Gergye Krisztián Társulat: Quartet – Trafó
Szemessy Kinga
Aki egyszer fent, elég hamar lent is. A vadászkutya, mire kiszimatolja gazdája számára a vadat, észreveszi, hogy a sörétes puskát pont az ő két szeme közé szegezik. A betört ló titkon jól tudja, hogy hiába rángatják a zablát a szájában és rúgják lyukasra az oldalát, még mindig ő diktálja az ütemet, ő van nyeregben. Gergye Krisztián új, Trafó-beli bemutatójában a nő férfi, a hajcsár rabszolga, a nyuszi közlekedési rendőr és mindez vice versa. Négy táncos elföldelt ösztöneik és felöltött maszkjaik mindennapos dulakodásáról, rokon lelkeik koccanásáról vall.
A próbák indító momentumaként minden szereplő mentális boncasztalra feküdt, alávetve magát három pszichológiai kísérletnek (Szondi-, Metamorfózis- és Rorschach-teszt). Ezek kiértékelése, azaz a táncosok zsigeriségének, rejtett indulatainak, halványodó vagy épphogy harsányan lüktető-éltető vágyálmainak, felvett szerepszemélyiségeiknek elegyét mutatja az előadás. Alapvetően asszociatív-képek láncolata görgeti előre ezt az orvosi-színházi leletet, dramaturgiailag mégis két nagy egységre oszlik a produkció. Az első részben Gergye Krisztián, Virág Melinda, Gresó Nikoletta és Téri Gáspár szólói külön-külön, mintegy számvető, öndemonstráló sor vonulnak fel. A második negyven percben már ezen alkotók „veszedelmes viszonyait”, hasonlóságukat és különbözőségüket, élhető és élhetetlen harmóniájukat festik le a kórusmozgások, azok kánonszerű torzítása, a térformák szimmetriájának leheletnyi megtörése.
A cím előfutáraként Heiner Müller Kvartett című drámája bátran beidézhető, bár egy sor se hangzik el belőle. Valmont és Merteuil közti, halálba torkólló halhatatlan függés a táncosok esetében is adott. Ahogy a csalogató szinopszis mondta, „semmi nem véletlenül történik, vagyis nincs véletlen. Minden eleve elrendeltetett”, így az ő találkozásuk is a fátumnak köszönhető, elengedni nem tudják egymást. Közös tőről fakadnak – bűnös és áldozat, irányító és irányított, nemek, szexualitás kérdése izgatja mindőjüket. Testiség, mint a boldogság záloga? A szerelem bestiális, illetve konvencionális mivolta – avagy az ember lehet egyszerre „feneketlen romlás” és „merő lélek”? A felmutatott probléma-gócpontok a szövegben és a táncban egyaránt jelen vannak, ugyanakkor a létszám a szöveghez képest itt bővült. Minden szereplőhöz tartozik egy pár, az ACCORD Quartet vonósnégyes egy-egy zenésze. Az erőviszonyok azonosak – váltótámadásos módon előbb a mozgás illeszkedik az akutális Schubert-, Ligeti-, Sosztakovics- vagy improvizatív dallamhoz, aztán egy láblendítés vált dúrról mollra. Rajtuk kívül – a térnek köszönhetően – padlón lévő tükörképeik, illetve feketébe burkolt árnyalakok (Domokos Flóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Szabó Gábor) alkotnak további fantomokat, arcmásokat – habár ez utóbbiak a második részre indokolatlanul eltűnnek. A halmozott elnyomás-érzetet az előadás állatcentrikus motívumrendszere fogja össze. Egyrészt felsorakozik farkas, vaddisznó, nyúl, kutya, óriáspók stb., mint potenciális zsákmány a vadásszal szemben, másrészt a jelmezekben és kellékekben az iskolalovaglás szerszámai és uniformisai dominálnak. A megzabolázott ló ugyanabban a helyzetben van, mint az animálitását elnyomó, környezete idomította ember, így nem meglepő, hogy egy nyereg a hátára billentve vaginává változik, amibe egy lovaspálca ímmel-ámmal célba talál. Béres Móni jelmezei is élesen leképezik ezt a párhuzamot: a színek a Rorschach-féle piros és fekete tintavilágot juttatják eszünkbe, más aspektusból nézve pedig az elit lovas divat, a fekete frakk, kobak és lábszárvédő alatt minden fehérnemű levételéért könyörgőn vöröslik. A rétegzettséget a már emlegetett, Árvai György tervezte díszleten megjelenő víz-video is erősíti – a mélyben állandóak az örvények, mégha a felszín békésnek is mutatkozik.
Hasonló nyugodtság önti el a nézőket is. Azzal ugyanis, hogy Gergyéék magukról monologizálnak, kijelentik, hogy a hosszas én-mese nem közügy, pusztán néhány lelki szemetesláda kerül ürítésre. A játék súlyát és tétjét veszti, ha tudom, hogy elsősorban nem nekem, hanem nekik létkérdés az előadás. Olyan a struktúrája, mint magának a Rorschach-tesztnek: nincs rossz válasz, minden felfedezés és gondolat értékes, sőt a hallgatás is jó felelet. Ezen felül a produkcióra hamar kiül a monotonitás. Nincs benne egyről kettőre ügetés. Mi csak távolról lessük az alkotók „én is úgy, mint te” megállapításának szüntelen forgását a maguk körkarámában. De Gergye kezdő tánca is túl erős és túl sokatmondó felütés. Szólójába belepréseli az előadás legtöbb témáját, beemeli a tárgyak és szimbólumok zömét, lelövi a poénokat, meghatározza egy egzakt formanyelvet. Az utána következő etűdök csak őt ismétlik kevés – pl. kentauros, ürülékes, agancsos – kiegészítéssel. Nem négy egyéniség derbis táncát, hanem egyetlen farkasokkal táncolót, variációk egy Gergye-témára poroszkálását látjuk. Maratoni patadobogás, ami nem ver fel sok port.
Gergye Krisztián Társulat: Quartet
Tánc: Gergye Krisztián, Gresó Nikoletta, Téri Gáspár, Virág Melinda
További szereplők: Domokos Flóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Szabó Gábor
Közreműködik: ACCORD Quartet
Zenei szerkesztő: Philipp György
Video: Laczkó Juli
Díszlet: Árvai György
Jelmeztervező: Béres Móni
Smink, maszk: Károlyi Balázs
Koreográfus asszisztens: Domokos Flóra
Produkciós asszisztens: Trifonov Dóra
Pszichológiai munkatárs: Csigó Katalin
Dramaturg: Miklós Melánia
Rendező-koreográfus: Gergye Krisztián
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése