2010. április 14., szerda

Fehér Vera: Fotografikus jegyzetek

1 A kép paradigmája, fejlődéstörténete


1.3 A hagyományos és a technikai képek (Flusser modell)

A kép az emberiség éle­tében, a korok mindennapjaiban mindig is jelen volt, és az adott körülményekhez mérten, más-más jelentéssel, különböző szerepekkel bírt. Azért, hogy közelebbről megérthessük a kép történelem előtt és annak során megtett változásait, paradig­máját, és tisztán látva össze tudjuk hasonlítani mai szerepével, érdemes végigkö­vetni Flussert,[1] aki ennek megfelelően két nagy csoportra bontja a képek halmazát: hagyomá­nyos és technikai képekre. Ezek ontológiai helyzetét, különbözőségét egy öt­fokú modellen vezeti le. E foko­zatok során az emberiség egyre fokozottabb absztraháló képes­séggel élt, ezen a mintán ke­resztül végiggondolható az ember konkréttól való elide­genedé­sének folyamata. Ezen a modellen keresztül értelmezhető a „történelem előtti” és a „törté­nelem utáni” képek közötti különbség.

A fokozatok közül az első a természeti ember, aki hozzávetőlegesen kétmillió évvel ezelőtt született és még aligha volt szüksége absztrakcióra: konkrét tapasztalásból élt. Az az ob­jektív környezetében létező tárgyak között cselekvő ember, akit a megragadandó tár­gyak – életfenntartó ösztöne miatt – tettekre késztettek.

A második fokozatban – a kétmilliótól negyvenezer évvel ezelőtti időben élő – em­ber már összefüggéseket látva áll, kezeli az őt körülvevő tárgyakat, létrehozza túlélésé­hez szükséges és azt szolgáló eszközeit, fegyvereit, mágikus tárgyait.

A harmadik fokozat, a homo sapiens, az objektív körülményt már nem csak szem­léli, alakítja, hanem bizonyos formában elkezdi az absztrakciót. Nézetei, imaginációja, képzelete segítségével produkál és reprodukál olyan képi valóságokat, melyek felfogása szerint alakít­hatják környezetét. Egy közvetítőt hoz létre önmaga és az objektív valóság között, a képet: például a barlangfestészetet. Képének funkciója az isteni transz­cendencia és az emberek kö­zötti közvetí­tés­ben áll.[2] Ebben a korai ábrázolásmódban a kép össze­fonó­dik a valóság­gal, funk­ciója van, használják. A kép készítésének célja a levadá­szandó állat tulajdonságainak át­vétele, a jövő­beni legyőzés, felül­kerekedés, de akár a termé­kenység­kultusz sikerének foko­zása is lehet. Ehhez a si­kerhez kéri segít­ségül isteneit az ősember. Többnyire állatokat, később emberalakokat, de is­teneiket is ábrá­zolják. Különböző va­rázsje­lek – például a kéz körülfestése vagy más geometrikus jelek – fo­lyamatosan jelen vannak. Általában a legjellemzőbb nézetből ábrázolnak, de egymásra is raj­zolnak, így jele­níte­nek meg története­ket. Ez tükrözi időbeli­ségre való törekvésüket, vala­mint meglepően korai összetett – képzeletdús – gondolko­dásmódjukat. A képek átadják egymásnak jelenté­süket, s a jelentéseknek ezt a kölcsönös viszonyát nevezhetjük má­giának.

Ezek után, a negyedik fokozatban, mintegy négyezer évvel ezelőtt, már a megterve­zett, ok-okozati szemléletre való tö­rekvés jelei fedezhetők fel. A képet részeire, elemeire bontják, az így keletkezett darabokat megmagyarázzák, külön-külön értelmezik.

Ezeket aztán sematizálják, jellé alakítják, és lineá­risan egymás mellé fűzve hozzák létre belőlük a szöveget, ami szabályok szerint épül fel – mind helyesírási, mind kezdetleges „nyelvhe­lyességi” szabályokból. A számolás, matematika, logika is a folyamatnak ebben a szaka­szában áll. Ezek a szabályok elemeire bontanak szét mindent: atomokig, kvantumel­méletig magyarázzák a valóságot.

Ezeket a szabályokat – és ez már az ötödik fo­kozat – már nem a természetből vesszük át, hanem mi magunk húzzuk rá a ter­mészetre, tudomá­nyos szövegek formájában. Ezen felaprózódott, bonyolulttá vált szabályok segítségé­vel az ember mégis képes ké­peket készíteni. A fényképezőgép például egy olyan összetett mechanikai szerke­zet, ami ezeknek a szabályoknak a segítségével jöhetett létre, mégis képes megváltozott tartalmú, mágikus képek létrehozására. Ezek a technikai képek bizo­nyos fo­galmak, szabályok, szövegek által közvetített tudományos elméletek segítségé­vel kiszá­mított és létrehozott apparátusokból kerülnek ki. A bonyolult, öncélúnak tetsző (nem a ter­mészet közvetlen megismeréséből adódó) szabályokba vetett bizalomvesztésből táplálkoznak, s pont­szerű, a való­ságból absztrahált elemeiket egymás mellé állítva felületüket mágiával töltik fel. A technikai ké­pek tehát egy ellentmondásra épülnek: egyszerre hordozzák magukban a tudományos, il­letve a mágikus absztrakciók jellemzőit.



[1] Vilém Flusser: A technikai képek mindensége felé – Absztrahálni/Elvonatkoztatni http://www.artpool.hu/Flusser/Univerzum/01.html 2007-12-14 13:43

[2] Zrinyifalvi Gábor – A kép paradigmája http://emc.elte.hu/~metropolis/9703/ZRI1.html 2007-10-17 16:54

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...