Optimista Oidipusz
Rizsteát szürcsölgetnek és sushit majszolnak koto-dallamra – íme a japán társadalmi idill tévképe. Ahogy ez, úgy a thébai rend is illúzió. Kegyes önámítás azt hinni, hogy a világ erőszakmentes, hogy a dagadt láb bárgyú, kiskori fáramászás hozománya. A tokiói Yamanote Jijosha Színház Oidipusz király című előadása – ógörög léptékkel – modern, orwelli 1984-be oltott POSZT-indító produkció.
Szürrealista látomás: hószín cella adja a külcsínt, melyben a kérlelhetetlen Sorssal frigyre lépett, menyasszony-jelmezes lányok rémálmodják a Labdakidák történetét. A rendező (Masahiro Yasuda) a szfinx-jelenettel dobbant a szophoklészi sorokhoz: témánk az ember. Az ember marionett a fátum mancsában. Az ember a sorsfonal pödrése szerint torzul, öregszik. Minden ember kiszolgáltatott - a szunnyadók és az antik rege karakterei összeérnek. A dráma szerinti markáns uralkodók, a férfi virtusok asszonyi jelmezbe bújnak: Oidipusz nő (Emi Yamaguchi), Kreón nő (Michiko Okubo) – jin és jang ezáltal összeforr. A társulat játékmódja szintén elegy: keleti és nyugati stílus határmezsgyéje. Eksztatikus látványt kelt a klasszikus nótól kölcsönzött tartásrendszer, ennek 4 és fél tatamira osztott ritmusa, mely módszertanilag instabil, böhöm koncentrációt igénylő póz-sor, ami nem hagyja kiesni színészt a szerepéből. Ezt bolondítja a ridegített tér, a film noir-os börtönvallatások lámpái, a parancsfájlokat egyre osztó „Nagy Testvér” képernyő. Ezt a falanszter hangulatot az árnyakká öltöztetett férfi csapat erősíti, akik mintegy rabláncon vezetik a kúszó kiskutya-lányokat. A merev, sápasztó mondandót olyan etapok törik meg, mint a Laiosz halálánál hangkulisszaként alkalmazott papucspüfölés, avagy a hajdobálás/zabálás imitálta szeretkezés és az őt követő terhességi tünetek. A konstrukció hol felenged, hol földbe tapos, de minduntalan a japán társulat magas kreativitási hőfokáról árulkodik. Rockzene, kortárs tánc, harci katák, élénk és steril mimika, puritán lírai szövegmondás és stilizált, már-már állati hanghasználat mind megfér egymás mellett. Technikai tárház, sokszínű egy-mondat-magyarázat: sorsunk megbéklyóz, de meg nem bénít. A naivitás halála a tettrekészség ébredése – eddig csak bárgyún ámított, beetetett, hülyített minket a „TV”, mostmár viszont a műsorkészítők veséjébe látunk. Oidipusz hite megdőlt, de itt öncsonkítás helyett lázad, kalapácsot ragad.. Törjön a makulátlan múlt-illúzió, vesszen a hazug televízió, épüljön a fél-rohadtságában is bizakodó jövő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése