2010. július 1., csütörtök

CHRISTIAN GERBER

Közel egy hónapig lehetett megtekinteni a Metropolis kiállítást, ami ma zárult, ezért úgy gondoltuk, hogy zárásként a következő két napban pár gondolatot osztunk meg az alkotóktól.

Fehér Vera anyaga a Kísérleti Adás számára.


CHRISTIAN GERBER
Rossz író és történetmesélő vagyok, de álljon itt néhány gondolat a fotográfiához fűződő viszonyomról.
Nekem sokkal könnyebben megy a vizuális nyelvet: a fotót vagy a festészetet használni arra, hogy elmondjak valamit. Nagyon paradox helyzetnek érzem, mikor a saját fényképezésemről kell beszélnem valakinek, hiszen maguk a képek kell, hogy formai eszközökkel meséljék el ugyanazt a mondanivalót. Ráadásul minden egyes embernek a saját percepciója segítségével, a saját felfogásában. A képek pontosan azért születnek, mert ugyanazt az üzenetet nem lehet szavakkal kifejezni.
Tudom, hogy ma elvárás, hogy a fotós tudjon beszélni a képeiről és a koncepciójáról, mégis azt kell mondjam, kétlem, hogy attól minőségi egy kép, ha sokat tudunk róla beszélni.
40 évig dolgoztam hivatásos fotósként, többnyire riport és reklámfotókat készítettem. Még mindig dolgozom, bár már csak félállásban, hiszen nyugdíjas vagyok. Manapság felszabadultan alkotok, szeretek új vizuális nyelvekkel kísérletezni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...