Állok a szikla szélén, bámulom a végtelen óceánt. A lassan feltámadó szél felhőt sodor felém. Érzem ahogy lassan körbefon, és mint valami apró állat, bekúszik a ruhám alá. A nyirkos érintésétől megborzongok, szorosabbra zárom öltözékem. Megszűnik a tér, nincs fent és nincs lent. A mindent elnyelő köd győzedelmeskedik. Csak az ürességből érkező elhaló hangfoszlányok jelzik létem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése