1 A kép paradigmája, fejlődéstörténete
1.4/5 A szöveggel egy időben létező kép változásai a fotográfia megjelenéséig
Ez a társadalmi változás, igény – a vágy, hogy az ember birtokolhassa egykori önmagát, összehasonlíthassa jelenét a múltjával – szülte meg az 1830-as években Talbot, Niepce és Daguerre fényképezési technikáit. A mai egyszerű képkészítési technikákkal összevetve érdekes lehet, hogy a Joseph Nicéphore Niepce által készített első fénykép a kevéssé fényérzékeny alapanyag használata miatt még nyolc órát vett igénybe: a mellékelt képen látható nem túl reális fények a nap exponálás közbeni mozgása miatt keletkeztek, az épület falát mindkét oldalról megvilágították (1. ábra).
E triumvirátus gyermekeinek világrajövetele előtt is játszottak valóságmásolást az emberek: erre volt való a pantográf, a sziluett, a fizionotrász is, melyek mind árnyképeket használtak fel az élethűbb ábrázolás érdekében, és társasági szórakozásként részei voltak a mindennapi polgári életnek. A valóságos látvány fény segítségével leképezhetőségét már korábban Ibn Al Haitam, egyiptomi arab természettudós is feljegyezte, sőt első írásos említését i. e. 400-ból, a kínai Mo Ti matematikus-filozófus rizsszalma papírjáról ismerjük. Később, mikor már az emberek igényei ezt megkívánták, a camera obscurát például gyaloghintóba vagy zárt kocsiba beépítve is használták, ahol a tetőbe épített lencséből egy ferde tükör segítségével az asztalon lévő papírra vetítve a külső képet, a festő, az utazó kényelmesen átrajzolhatta a látvány körvonalait (2. ábra). Hiába volt ismert ez az elv olyan régóta, mégis ebben az időszakban lett valóban szükség a fényképezési eljárás tökéletesítésére. Az ember tehát a XIX. század elejére a reneszánsz természetelvűség hagyományában beteljesítette új vágyát: az évek során egyre ütemesebben fejlődő fotográfia segítségével, emberi kéz közvetlen beavatkozása nélkül a valóság önmagát rajzolja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése