2 A kép státusának változása
2.1 Manapság a felmérhetetlen mennyiségben reprodukált (tehát nem eredeti) képek jelentése széttöredezik. Az újságok, magazinok minden kézben, minden néző aktuális valóság-szeletében más és más jelentést kapnak. Így van ez a televízió által közölt képek esetén is: minden közegbe, otthonba való eljutásukkor különböző hatással szerepelnek. Ezek a reprodukciók azonban nem közelíthetik meg az eredeti képek által közölni akart mondanivalót, mert az eredeti kép mérete, felülete, környezete sokszor többet hozzátesz annak jelentéséhez, mint azt gondolhatnánk. A történelem során a képek változó szerepekhez jutottak: valaha a festmények az ábrázolt dolog egyediségét, egyszeriségét voltak hivatva demonstrálni. A kép egyszeriségében mindig egy adott kontextusban nyert értelmet és szerves részét képezte az őt körülvevő környezetnek.
Ez a 19. századig többé-kevésbé tökéletesen működött így. A fotográfia és a dokumentatív reprodukálhatóság megszületésével a kép státusa radikális változáson ment keresztül. A képstátus ilyetén alakulása egy új képi paradigmát alakított ki, ami természetesen jóval később tudatosodott mind a szűkebb szakmai, mind a szélesebb a kép iránt érdeklődő közönség körében. A kép státusának változása nem hozta magával automatikusan a képekhez kapcsolódó szokások, gyakorlatok, elvárások megváltozását: az csak fokozatosan alakult ki egy szűkebb közeg körében. A kép szerepe kitágult: szimbólum funkciója többrétegűvé, illetve ellentmondásosabbá vált. A kontextus jelentést meghatározó szerepe atomizálódott. Egy adott képi információ többféle közegben is megjelenhet egyszerre, ez mind új és újabb jelentésrétegekkel gazdagíthatja vagy szegényítheti a képet. A kép ha¬gyományos státusában központi szerepet betöltő egyediség-egyszeriség vált így kérdésessé, másodlagossá. A kép tárgyiassága, tárgyiasságának értéke szintén háttérbe szorult: az elit művészetben szintén erre reflektáló folyamatok indultak el (minimal art, performance, fluxus, koncept art, pop art). A képmatéria helyett az információ vált elsődlegessé, értékképző komponenssé. A kép kultúraalakító szerepei élesen szétváltak az elit, illetve a tömegkultúra szegregáltságához hasonlóan.
Az elitművészetben a kép tradicionális szerepfelfogása – hogy a kép esszenciális közvetítő, eligazít, nevel, mintát ad mind a modern, mind a klasszicizáló irányzatokban – szinte ab¬szolút érvénnyel bírt, ugyanakkor tartalmi vonatkozásban rendkívül változatos megközelítéseket mutatott fel – jelzi ezt a művészeti iskolák, irányzatok számának megugrása is.
A tömegkultúra médiumaiban a technikai képek szimplifikált módon, de hasonló szerepet töltenek be, mint az elit művészetben. Azonban tartalmi vonatkozásban az elit művészettel ellentétben igen szűk és redukált jelentéstartalmakat képesek csak megjeleníteni. A két sze¬repkör között alig van átjárás; és még akkor is elmondhatjuk ezt, ha az elitművészet expanziós törekvésében meg-megújuló módon popularizált elemeket, összefüggéseket próbál beépíteni saját közegébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése