1.4/4 A szöveggel egy időben létező kép változásai a fotográfia megjelenéséig
Eme – teljesség igényét kizáróan, csupán a szemléletesség miatt kiragadott – művészettörténeti korokban mindvégig a szöveg magyarázta a (szent és egyedi) hagyományos képeket. Ahhoz, hogy ez a jelenség megforduljon, hogy a (technikai) képek illusztrálják a szöveget, alapos változásoknak kellett végbemenniük.
Minden korra igaz, hogy a tudás és a gondolkodás folyamata, és ezen keresztül az értékes információcsere csak szimbolikus, közérthető rendszereken mehet végbe. Az egyik ilyen szimbolikus rendszer a fentebb is említett beszélt és írott nyelv, szöveg. Ennek szavai, szabályai változatlanok, ugyanazt a szót ugyanannak a tárgynak a megjelölésére használjuk. A kézzel készített kép szintén információhordozó médium, viszont túlságosan szubjektív. Magában hordozza az alkotó kézjegyeit – a valóságot, objektivitást kevésbé megtartva.
A reproduktív nyomatok, pontosan megismételhető képek – összefoglaló néven nevezzük őket print-nek[1] – egyfajta kommunikációs igény kielégítésére jöttek létre. Az információ egyre sterilebb, megbízhatóbb, terjeszthető, közérthető lett. A fametszetek, rézkarcok reprodukálták a világ számára az új stílusokat, új műalkotásokat. Kezdetben ezt a technikát nagyon kevés kivétellel (Rembrandt) nem is használták művészi önkifejezésre. Egyre nagyobb lett az igény a printre, népszerűsége hatalmas lett, finomodtak a vonalrendszerek, részletesebbek lettek a képek, de az emberi kéz nyoma még mindig ott állt a valóság és a kép között. A valóság képe az 1800-as évek kezdetén még mindig szubjektív, manuális módon alkotott.
A reneszánsz ember nagy álma az ábrázolásban, egészen a fotótechnika felfedezéséig, a tökéletes élethűség volt. Ez korlátok között tartotta a művészi kifejezést, és egy képet így nem önmaga miatt, hanem a címben jelzett témája miatt becsültek elsősorban. A XIX. századra azonban megingott a képek vallásos és mitológiai mondanivalójába vetett hit. Az ábrázolás hogyanja, az esztétika került előtérbe a hagyományos ábrázolási módok helyett. Ebben a realista időszakban az ember az eszményítés helyett a hasonlatosságot, a valóság hangulatait, saját élményeinek megerősítését várja egy képtől – később például a realizmusban, vagy az impresszionizmusban. A tradicionális reprodukciós képek olcsóbbak lesznek, könnyen hozzájuk lehet férni, nagyszerű szórakozást nyújtanak jó néhány embernek úgy a ponyvairodalomban, mint az újságok olvasása közben. A polgárok a tradicionális reprodukciós képek mellet elkészíttetik saját és családjuk portréfestményeit, illetve miniatűröket vásárolhatnak. Ugyanakkor a társadalom nagy része alig jut hozzá bármiféle képi információhoz. A korszakot tekintve ez a képfogyasztó, öntudatában megerősödött tömegember kialakulásának ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése