2 A kép státusának változása
2.3 A képkészítés demokratizálódása
Manapság bárki - függetlenül a kézügyességétől - létrehozhat élethű, a valósághoz nagyon hasonlító képeket. A modern technika segítségével - kis kézi automata fényképezőgépek, akár mobiltelefonok révén - mindenki leképezheti az őt körül vevő világot, mindössze egy gombnyomással. Mindennapi életünket, vagy ünnepi pillanatainkat egyaránt könnyedén megörökíthetjük. A fényképezőgép mindenhol jelen van. Az esküvőkön, a temetéseken, családi összejöveteleken, az élet bármilyen állomásán természetes része lett az emberi cselekvésnek a kattintás.
Az emberi lény azonban, ha érzi és tudja, hogy figyelik, másként viselkedik: a fényképezés során – színészi tehetségétől függetlenül – természetellenesen pózol. Tudatosan épít fel egy olyan (másik) lényt, aki tökéletesen ábrázolja őt: finom, árnyalt, összetett lényét – így előre (jó, igaz, szép – tehát általában pozitív, de mindenképpen irányított, kitalált, megtervezett) képpé változik. Mindezt azért, mert pontosan tudja, hogy a róla készülő dokumentáció azután az egyetlen technikailag legrészletesebben és legvilágosabban elkészített kép lesz. Az őt körülvevő szűkebb – közelebbi –, és szélesebb – messzebbi – társadalmi környezet erre a megjelenésre fog alapozni bizonyos, a hozzá tartozó külsőre, vagy éppen belsőre vonatkozó megállapításokat. A fotográfia a 19. század eleje óta arra tanítja az embert, hogyan formálja magát, hogyan adja elő külső megjelenését. Alapvetően a mindennapi ember naiv fotográfiája pedig képtelen árnyalt, időben is követhető, hiteles emberábrázolást nyújtani. A születendő kép változtathatatlan, konok, egyszeri pillanatot jelölő ábra, holott az ember és annak jelleme, amit ábrázolni szeretne: változékony, összetett, árnyalt.
Roland Barthes filozófus ír Világoskamra című utolsó munkájában egy meg nem született könyvről, a Tekintetek történetéről, amely arról szólhatna, hogy mekkora hatással van az emberekre és tekintetükre – mimikájukra – a vizuális környezetükben felfedezhető tökéletes arcmásuk. Ez a folyamat körülbelül Barthes korában kezdődött el, de környezetünkben ma is körbevesznek minket a fotók: óriásplakátok, magazinok, nyomtatott képek sokasága, televízió. A rajtuk lévő emberi szereplők testtartása, mozgása mesterkélt, magatartásuk nem lehet természetes, hiszen az objektív jelenléte befolyásolja azt. Ezen kívül a fotómodell, a filmszínész, mivel nem ő maga adja elő élőben a szerepét, le kell mondania arról, hogy hitelessége, sikere, mondanivalójának átadása érdekében úgy alakíthassa előadásmódját, ahogyan azt a közönség reakcióiból következtetve tehetné. A közönség messziről, közvetetten véleményez, a szereplő csak kísérletezhet. A film és a fotó megfelelően tehetséges alkotók révén természetesen képes arra, hogy új és eredeti látásmódot alakítson ki. Megszokott mozdulatokat, jeleneteket képes egyedien megfogalmazni, ezzel új képi minőséget adni a közönségnek. A tömeggyártás és az általánosan elhatalmasodott vizuális kommunikáció révén azonban túlsúlyba kerülnek az olyan ipari vagy szórakoztatóüzemi indíttatású képek, filmek, amelyek értékeinek, minőségének sokszor rovására megy a financiális kényszer.
A reklámok jelenléte olyan pszichológiai befolyást gyakorol az emberekre, mint kevés más dolog a világon. John Berger írja le átfogóan e jelenség folyamatát. Az emberben a reklámok vágyat, irigységet keltenek. A reklám a jövőről szól, képeiben a választási szabadságra utal, arra, hogy milyen sok lehetőségünk van a számunkra legmegfelelőbb terméket kiválasztani. Társadalmi viszonyokról szól, vágyteljesülésről, az ember jövőbeli énjéről, akit mások a megszerzett áru miatt irigyelni fognak, és ez egyedülálló biztonságérzetet kölcsönözhet neki majd – miután a gyártótól, kereskedőtől megvette reklámbéli vágyott árutulajdonos-énjét, boldogságát.
Ehhez hasonlít a Doppelgänger-, vagyis a hasonmás-jelenség is, amire Roland Barthes utal A világoskamra című tanulmányában, és aminek témáját Otto Rank pszichológus dolgozta ki 1914-ben. Rank szerint „a hasonmást a primitív társadalomban árnyékként fogják fel, amely mind az élő, mind a halott személyt képviseli. Ez az árnyék túléli a személyt, biztosítja neki a halhatatlanságot, és így valamiféle őrangyalként működik. A modern civilizációkban azonban az árnyék a halál előjelévé válik az önmagának tudatában lévő személy számára.” A fotó, a kép, amely az embert ábrázolja, pszichológiailag tehát a Doppelgänger-jelenséghez hasonlítható: hiteles tükörképként tud hatni, reális önarckép a naiv ember számára. Elhiszi, hogy a képen látható énje hiteles önmagát tudja ábrázolni. Szerb Antal magyarázza a fotóra vonatkoztatva érthetőbben – mégis irodalmi aspektusból – a jelenséget A Világirodalom története című könyvében: „hasonmás, aki ugyanolyan, mint én, és mégis rettentően más”. Az irodalomban e jelenség során „a tudattalan világ elszabadul a tudat ellenőrzése alól és mint rettenetes szörnyeteg önálló életet kezd…”, ez adja alapját Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regényének, a Drakula-történeteknek, de Dosztojevszkij egyik híres korai novellájának, a Hasonmásnak is. Barthes egyenesen arról beszél, hogy a Doppelgänger-jelenség örököseként egy fotográfián szereplő „önmaga” nézésekor enyhe rossz érzés fogja el; a fényképezőgép lencséje előtt pedig egyszerre több énje keletkezik: az, akinek hiszi magát; az, akinek láttatni szeretné magát; az, akinek a fényképész hiszi; és az, akit a fényképész saját művészetének bemutatására használ fel. Azt vallja, hogy az ember állandóan „utánozza magát” a fényképezés során. Az a jelenség, hogy az embernek nem tetszik a fotográfián látható képe, több aspektusból is magyarázható: lehet ennek oka a kép technikai hibája, de ugyanilyen eséllyel az is, hogy a szereplő a képen felvett „pózt”, merev pillanatot nem érzi kifejezetten magáénak. Mindennek ellenére – talán a fotó tömeges elszaporodása és demokratizálódása miatt – nem fél tőle, mint a fentebb említett irodalmi korszakban a romantika olvasói. Énképe a fényképen szereplő képpel szembesül, ettől az önmagáról alkotott véleményhez való jogát megsértve érezheti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése