A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Katona József Színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Katona József Színház. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 23., kedd

ÉVADNYITÓ A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZBAN

ÉVADNYITÓ A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZBAN

Tizenegy új bemutatóval, köztük két koprodukcióval készül a Katona a színházi évadra. A társulatba egy új színész érkezik, megújul a Kamra, és új, kedvezménykártyás pártolói rendszert indít a színház.
Máté Gábor, a színház igazgatója augusztus 22-én a társulat évadnyitó ülésén ismertette a 2011/2012-es évad bemutatóit, melyek között a prózai előadások mellett három zenés premier is szerepel. Az évadban két koprodukcióra is sor kerül: tavasszal a Művészetek Palotájával dolgozik együtt a Katona egy zenés előadáson Pelsőczy Réka rendezésében, valamint a Szputnyik Társulattal is készül egy közös produkció, melyet Bodó Viktor rendez. A színház első bemutatója az évadban október 7-én Tadeus Słobodzianek A mi osztályunk című darabja Máté Gábor rendezésében a Kamrában, egy nappal később pedig Bessenyei György A filozófus című darabjának premierje lesz a nagyszínpadon (rendező: Gothár Péter). Ősztől a Kamrában vendégszerepel Csákányi Eszter monodrámája, A hét asszonya. 
A társulat új tagja Ötvös András, aki az egri Gárdonyi Géza Színháztól érkezik, Jordán Adél és Rezes Judit szülési szabadságukról visszatérve folytatják munkájukat, dramaturgként pedig Radnai Annamária csatlakozik a Katona József Színházhoz. 
Az idei évad újdonsága lesz a kedvezménykártyás pártolói rendszer, a diákok és a nyugdíjasok számára kibocsátott Katona-kártyák, valamint a szeptemberre átalakuló vizuális arculat. Fontos lépés a színház életében a Kamra átalakítása, mely után ősztől megújult belső terek fogadják a látogatókat.
Máté Gábor a színház gazdálkodásáról elmondta: a támogatás több mint 20%-os csökkenése ellenére idén a megszokottnál jóval több bemutatót tart a Katona. „A nehéz gazdasági helyzetben előre kell menekülnünk: többet, jobbat és értékesebbet kell nyújtanunk, minél szorosabban részt vennünk a társadalom életében, és ahogy eddig is, valóban érvényes kérdéseket feltennünk, hogy nézőinket megtarthassuk, és új közönséget hozzunk be” - mondta Máté.
Idén is folytatódik a Katona ifjúsági programja Végh Ildikó drámapedagógus vezetésével; a kezdeményezés szervesen beépül a színház életébe.
Az évadnyitón kiosztották a Katona belső elismeréseit, a Vastaps Alapítvány kuratóriumának díjait:
  • Legjobb rendezés: Zsámbéki Gábor, A mizantróp
  • Legjobb női főszereplő: Szirtes Ági, Cigányok
  • Legjobb férfi főszereplő: Fekete Ernő, A mizantróp
  • Legjobb női mellékszereplő: Bodnár Erika, Két lengyelül beszélő szegény román, Nordost
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Lengyel Ferenc (Cserenadrág)
  • Különdíj: Vajdai Vilmos, Cserenadrág

Az Ivánka Csaba Alapítvány díját Bán János kapta.


A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ BEMUTATÓI A 2011/2012. ÉVADBAN
Katona:
Bessenyei György: A filozófus (rendező: Gothár Péter)
Bemutató: 2011. október 8.
Szereplők: Kocsis Gergely, Ötvös András, Fullajtár Andrea, Tasnádi Bence e.h., Dankó István, Pálmai Anna, Mészáros Béla, Borbély Alexandra e.h., Kulcsár Viktória e.h., Tenki Réka
Büchner-Tom Waits: Woyzeck (rendező: Ascher Tamás)
Bemutató: 2011. november 4.
Szereplők: Keresztes Tamás, Jordán Adél, Fekete Ernő, Bezerédi Zoltán, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Elek Ferenc, Kiss Eszter
Gorkij: Kispolgárok (rendező: Zsámbéki Gábor)
Bemutató: 2012. január
Főbb szerepekben: Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Ötvös András, Bán János, Rezes Judit, Máté Gábor
Muzik, muzik, muzik (munkacím) (rendező: Pelsőczy Réka)
A Katona József Színház és a Művészetek Palotája közös bemutatója
Bemutató: 2012. március
Szereplők: Jordán Adél, Kocsis Gergely, Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Rezes Judit, Tasnádi Bence e.h.

Anamnesis (munkacím) (rendező: Bodó  Viktor)
A Katona József Színház és a Szputnyik Társulat közös bemutatója
Bemutató: 2012. április
Szereplők: Czukor Balázs, Fábián Gábor, Hajduk Károly, Keresztes Tamás, Kovács Lehel, Kun Vilmos, Lengyel Ferenc, Olsavszky Éva, Szirtes Ági, Tenki Réka, Vajdai Vilmos



Kamra:
Tadeus Słobodzianek: A mi osztályunk (rendező: Máté Gábor)
Bemutató: 2011. október 7.
Szereplők: Pálos Hanna e.h., Pelsőczy Réka, Bodnár Erika, Dénes Viktor e.h., Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Bán János, Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Haumann Péter

Darvasi László: Az utolsó tíz  év, Bajor Gizi (rendező: Máté Gábor)
Felolvasószínház
Bemutató: 2011. november
Szereplők: Fullajtár Andrea, Lengyel Ferenc, Pálmai Anna, Kocsis Fergely, Mészáros Béla, Takátsy Péter, Bodnár Erika, Ötvös András, Olsavszky Éva, Rajkai Zoltán, Dankó István, Pelsőczy Réka
Helmut Krausser: Bőrpofa - a VRRRRRÜMM láncfűrésszel (rendező: Dömötör András)
Bemutató: 2012. január
Szereplők: Mészáros Béla, Borbély Alexandra e.h.
Virágos Magyarország - Új magyar operett (munkacím) (rendező: Kovács Dániel)
Bemutató: 2012. április
Főbb szerepekben: Pálmai Anna, Ónodi Eszter, Bodnár Erika, Rajkai Zoltán, Ötvös András, Elek Ferenc, Kocsis Gergely

Sufni:
Balsorsügynökség (munkacím) (rendező: Dömötör András és Kovács Dániel)
Bemutató: 2011. október
Szereplők: Dankó István, Kocsis Gergely, Ötvös András, Pálos Hanna e.h., Rajkai Zoltán, Rezes Judit

Lószúnyog
Gorkij Az áruló című  műve alapján színpadra alkalmazta: Lengyel Ferenc
Bemutató: 2011. november
Játssza: Lengyel Ferenc

2011. június 13., hétfő

Három bemutató ősszel a Katona József Színházban

Három bemutató  ősszel a Katona József Színházban 

100 százalék feletti látogatottsággal zárta az idei évadot a Katona - mondta Máté Gábor a társulat csütörtöki évadzáróján. Az intézményt februártól vezető igazgató sikeresnek értékelte az évadot, mely során kilenc bemutatót tartott a társulat. Emellett több, a színpadon túlmutató kezdeményezésre, így a több színész közreműködésével megvalósuló drámapedagógiai programra, kedvezménykártya és ajándékutalvány bevezetésére, valamint a színház őszre megújuló arculatára hívta fel a figyelmet. 

A gazdálkodással kapcsolatban Máté kiemelte: az előző évadhoz képest mintegy 100 millió forinttal kevesebből gazdálkodik a színház, ezt a kiesést további takarékossági intézkedésekkel és a saját bevételek növelésével kívánja kompenzálni. Szó esett a színház előcsarnokának átalakításától: a tervek szerint a Katona egy önállóan működő kávézót kíván kialakítani a színház utcafrontján, az eredetileg idei évre tervezett beruházás azonban előreláthatóan a jövő évre csúszik. Működési téren fontos változás, hogy a Katona augusztus 1-jétől nonprofit kft-ként működik. 

A 2011/2012-es évadnyitóra augusztus 22-en kerül sor. Az évadot Bessenyei György A filozófus című darabja nyitja Gothár Péter rendezésében a nagyszínpadon. Ezt követi Büchner és Tom Waits Woyzeck című zenés darabja, melyet Ascher Tamás rendez. Ősszel a Kamrában Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című művét rendezi Máté Gábor. A színház január és április között további öt bemutatót tervez, ezeket Zsámbéki Gábor, Pelsőczy Réka, Dömötör András, Kovács Dániel és Bodó Viktor rendezi. Izgalmas kezdeményezés a Sufniban tervezett sorozat, amelyet Kovács Dániel és Dömötör András közösen hoz létre. Egy színházi szappanoperáról van szó, amelyet havonta egy alkalommal, hol az egyik, hol a másik rendező állít színpadra.  

Az évadzárón sor került a Katona belső elismeréseinek átadására: a társulat szavazatai alapján a PUKK-díjat Ujlaki Dénes, a Máté Erzsi-díjat pedig Kovács Lehel kapta. 
A társulattól egy színész, Hajduk Károly távozik, és az egri színházból Ötvös András érkezik.
 

2011. május 11., szerda

Katona József Színház: ajándékutalvány, kedvezmények a Ferenciek terén

Katona József Színház: ajándékutalvány, kedvezmények a Ferenciek terén 

A színházi évad végére két újdonsággal készült a budapesti Katona József Színház: a Katona-ajándékutalvány az ajándékozásban igyekszik új típusú alternatívát nyújtani, emellett a hét folyamán a színház a Ferenciek terére kitelepült pavilonnal várja az érdeklődőket. 

A Katona-ajándékutalvány segítségével a legkülönbözőbb alkalmakra ajándékozhatók  „katonás” élmények. Az utalványok (M, L, XL) többféle értékben, 4000 és 14000 forint közötti áron vásárolhatók meg; további részletek a www.katonajozsefszinhaz.hu/ajandek oldalon, illetve a Katona József Színház Közönségszolgálati Irodájában elérhetők. 
Szintén a Katonához kötődő újdonság a Ferenciek terén felállított színházi pavilon, ahol a színház kollégái vasárnapig naponta 10 órától este 8-ig állnak az érdeklődők rendelkezésére a Katona műsorával, kedvezményes kuponokkal, és az évad hátralevő előadásaival kapcsolatban.

2011. május 3., kedd

Lezárult a KÖR színházi vetélkedő

  2010 októberében a budapesti Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház színházi vetélkedőt hirdetett budapesti, vidéki és határon túli középiskolások számára. A KÖR elnevezésű vetélkedőre olyan fiatalok jelentkezését vártuk, akik érdeklődnek a színház és a drámairodalom iránt. A jelentkezők a tanév során 3 alkalommal 1-1 feladatsort kaptak, melyben kreatív feladatok (jelenetírás, plakátkészítés, díszlet- és jelmeztervezés stb.), illetve elméleti kérdések szerepeltek. 

 
      A vetélkedő célja az volt, hogy a középiskolás korosztály érdeklődését felkeltse a színház iránt, úgy, hogy kreatív feladatok megoldásán keresztül közös alkotásra, drámák olvasására, színháztörténeti könyvek és színházi oldalak böngészésére és nem utolsósorban színházba járásra sarkalljuk őket.
      Az októberi felhívásra 391 középiskolás csapat jelentkezett, melyből 108 budapesti, 273 vidéki és 9 határon túli csapat – romániai, szerbiai és szlovákiai iskolákból. Mivel 3-6 fős csapatokban lehetett nevezni, a vetélkedőben több mint 2000 diák és közel 300 iskola vett részt.
      A hat legmagasabb pontszámot elért csapatot meghívtuk a döntőre, amelyre május 1-jén, vasárnap,a Radnóti Színházban került sor. A versenyzőknek játékos feladatokat kellett megoldaniuk a három színház művészeinek, igazgatóinak közreműködésével. 
A döntő műsorvezetője Szervét Tibor volt, a zsűri pedig: Bálint András, Mácsai Pál és Máté Gábor igazgatók voltak. A vetélkedőn színészek segítették a csapatok munkáját: Csányi Sándor, Szávai Viktória, Elek Ferenc, Pálmai Anna, Szandtner Anna és Polgár Csaba. A döntő egy órás, vágott változatát 2011. május 15-én, vasárnap este, 19 órától a Duna TV Kikötő Extra műsora sugározza. 
A döntőn a következő  eredmény született: 
1. Három bővér, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Celldömölk
2. Taigetosz csecsemőotthon, Bródy Imre Oktatási Központ, Budapest
3. Kicsigergely, Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Kaposvár
4. Kvartett, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat 
5. Kölcsey másképp, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
6. Frida csapat, Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, Budapest
A csapatok értékes könyvjutalmakat, DVD-ket és hangoskönyveket, valamint színházjegyeket nyertek támogatóink jóvoltából. A vetélkedő főtámogatója a MasterCard volt. A Magvető Kiadó, a Gondolat Kiadó, a Wesley János Kiadó és Scolar Kiadó 100.000 Ft értékű könyvcsomaggal, illetve a Kossuth-Mojzer Kiadó 100.000 Ft értékű hangoskönyvvel, a Kossuth Kiadó 60.000 Ft értékű könyvcsomaggal, a Korona Film és a Nemzeti Tankönyvkiadó 50.000 Ft értékű könyvcsomaggal és a Typotex 30.000 Ft értékű könyvcsomaggal támogatták a vetélkedőt.
A fődíj pedig egy színházi szék volt a Radnóti Színház nézőterén.
Több különdíjat is kiosztottunk, ezeket a következő csapatok nyerték:
Az 1. Fordulóban az volt a feladat, hogy plakátot kellett tervezni Babel: ALKONY című előadásához. Rengeteg nagyon jó plakátterv érkezett, ezért a ”Legjobb színházi plakát” különdíját  3 csapat nyerte el: a K. Ö. R. TÁRS Szakművészeti Bázis, a debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai, A SZÉL csapat, Szlovákiából, a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnáziumból, és a döntőben is versenyző FRIDA csapat,a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolából, Budapestről.
A 2. fordulóban látványtervet kellett készíteni, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő című darabjához. Itt a legjobb terv különdíját a KORTÁRSASÁG csapat nyerte, akik a budapesti Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium tanulói. Ugyanebben a fordulóban levelet kellett írni Molière: A mizantróp című darabjából Célimène nevében. Ezt a különdíjat a debreceni K. Ö. R. TÁRS Szakművészeti Bázis nyerte el.
A 3. Fordulóban ruhatervet kellett készíteni az Örkény Színház nézőtéri dolgozóinak, a legjobb terv díját a PARAVANKÁK csapat nyerte, akik a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákjai. Ugyanebben a fordulóban színházi világnapi üzenetet írtak a versenyzők, közülük a legjobb a döntőben is versenyző TAIGETOSZ CSECSEMŐOTTHON csapata volt.
A vetélkedő nagyon sikeresen zárult, reméljük, hogy hagyományt alapoztunk meg a versennyel, és jövőre találkozunk a 2. KÖR színházi vetélkedőn. 

2011. április 10., vasárnap

Tavaszi újdonságok a Katonában

Tavaszi újdonságok a Katonában

Áprilistól új kedvezményt vezetünk be színházunkban. Minden hónap első hétfőjén kedvezményes napot tartunk a nagyszínházban, amelynek keretén belül minden jegyet egységesen 1.800 Ft-os áron válthatnak meg az érdeklődők. Az első két alkalommal április 4-én A kétfejű fenevad, május 2-án pedig A szerelem diadala című produkcióinkat tekinthetik meg új akciónk keretén belül.
Április 16-án és 17-én tartjuk az „Ifjúsági program” záró-előadásait.
Színházunk az idei évtől kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra. Szeretnénk, ha a középiskolás korosztályból egyre többen csatlakoznának törzsközönségünkhöz, ezért idén januárban a Golden Dragon és a Két lengyelül beszélő szegény román című előadásainkhoz kapcsolódva elindítottuk Ifjúsági programunkat. Az előadásokhoz kapcsolódó rövidebb program két foglalkozásból áll, ahol a diákok megismerhetik a produkciók színházi nyelvét, és lehetőséget kapnak arra, hogy mélységükben tárgyalják az azokban felvetett problémákat. A tizenkét alkalomból álló hosszabb programban a diákok maguk is egy alkotófolyamat részesei lesznek. A Golden Dragon történetéhez kapcsolódva megkeresik saját hőseiket, megírják saját történeteiket – ezekhez Fullajtár Andrea, Kocsis Gergely színészek és Végh Ildikó dramaturg segítségével színházi formát keresnek. Az így létrejövő jeleneteket tekinthetik meg április 16-án és 17-én, 19.00 órától a Sufniban.
Április 18-án és 19-én Salgótarjánban játsszuk a Vadkacsát, Ascher Tamás rendezését. E két előadással búcsúztatjuk a produkciót, amelyet február 4-én láthattak utoljára a Katonában.

2011. április 4., hétfő

Kedvezményes hétfők a Katona József Színházban

Kedvezményes hétfők a Katona József Színházban

Április elejétől újabb akcióval kedveskedik nézőinek a budapesti Katona József Színház. Egy ősszel végzett közönségfelmérésből az derült ki, hogy a nézők szívesen látnának valamilyen, a mozikban már bevezetett kedvezményes, naphoz kötött rendszert. Erre válaszként hirdeti meg minden hónap első hétfőjén a Nézel, mint a moziban! akcióját a színház. Első alkalommal az április 4-i előadásra válthatnak kedvezményesen jegyet az érdeklődők. Az egységáras kedvezmény tovább növelhető, hiszen akik interneten foglalnak jegyet, minden esetben további 200 Ft-ot spórolnak az eredeti jegyárhoz képest.
A kétfejű fenevad című produkció, melyet elsőként tűzött ki a színház a kedvezményes napra, tavaly elnyerte a színikritikusok által Legjobb előadásnak ítélt, valamint Legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, melyet Fekete Ernő vehetett át. Weöres Sándor művét tavaly februárban mutatta be a színház Máté Gábor rendezésében.
Május első hétfőjén, 2-án A szerelem diadala című produkciót tekinthetik majd meg kedvezménnyel az érdeklődők.


2011. március 10., csütörtök

Tovább bővül a Katona Színházi Világnap-i programja

Tovább bővül a Katona Színházi Világnap-i programja
      A korábban írtakhoz képest újabb programokkal bővül a Katona programja március utolsó hétvégéjén.
      Nádas Péter, a Színházi Dramaturgok Céhe által 2010. legjobb magyar drámájának választott mű szerzője, Rendkívüli színházi nap címmel felolvasást tart március 27-én, délelőtt 11 órakor a Katona József Színházban.
    Ugyanezen a napon a Kamrában Karinthy Márton: A vihar kapuja című könyve nyomán készült produkciót tekinthetik meg az érdeklődők 14 órai kezdettel. Az előadás alapjául szolgáló mű az 1973-ban végzett színházrendező osztály visszaemlékezéseiből készült.
    Február elején indult el a Katona Ifjúsági Programja, március 26-án, szombaton, 15 órától a Sufniban ezt mutatja be Végh Ildikó, a program vezetője.
    A részletekről bővebb információ a www.katonajozsefszinhaz.hu oldalon olvasható.
A SZÍNHÁZI VILÁGNAP HÉTVÉGÉJÉNEK TELJES PROGRAMJA
2011.
Március 25. péntek 
21 óra  A mizantróp közönségtalálkozó    Sufni
            A belépés díjtalan
Március 26. szombat 
11 óra  Nordost nyílt próba     Kamra
            A belépés díjtalan
12-22  Kedvezményes jegyvásárlás    Katona
15 óra  Bemutatkozik a Katona Ifjúsági Programja   Sufni
            A belépés díjtalan
17 óra  Csendet akarok      Kamra
            Jegyár: 1.900 Ft
19 óra  Ivanov – 150. előadás     Katona
            Jegyár: 2.300 Ft, 1.900 Ft, 1.200 Ft
Március 27. vasárnap 
11 óra  Rendkívüli színházi nap – Nádas Péter olvas  Katona
            Jegyár: 900 Ft
12-22  Kedvezményes jegyvásárlás    Katona
14 óra  A vihar kapuja      Kamra
            Jegyár: 900 Ft
17 óra  Mennyekbe vágtató prolibusz.    Sufni
            Jegyár: 1.900 Ft
19 óra  Koccanás – 150. előadás     Katona
            Jegyár: 3.900 Ft, 2.900 Ft, 1.900 Ft  
A belépőjegyes programokra jegyek válthatók a színház jegypénztárában, illetve honlapunkon a szokásos 200 Ft-os on-line kedvezménnyel (pártolótagoknak 300 Ft).

2011. március 1., kedd

Színházi Világnap a Katonában

Színházi Világnap a Katonában 
      Március 26-án és 27-én a Színházi Világnap alkalmából különleges hétvégére készül a Katona József Színház. Két, 2004-ben bemutatott produkció, az Ivanov és a Koccanás is ezen a hétvégén ünnepli 150. előadását. Ebből az alkalomból kivételes akcióval kedveskedik a színház azoknak, akik mindkét jubileumi előadásra jegyet váltanak. Minden vásárló, aki február 21. után vált jegyet az előadásokra, a Csendet akarok március 26-i, illetve a Mennyekbe Vágtató Prolibusz március 27-i előadásaira ajándék jegyet kap.
      A Zsámbéki Gábor rendezésében még 2004 januárjában bemutatott Spiró dráma főszerepeiben Ónodi Eszter, Gáspár Sándor m.v., Bezerédi Zoltán és Mészáros Béla láthatók, míg az Ascher Tamás rendezte, rendkívüli nemzetközi sikernek és elismerésnek örvendő Ivanov című előadás főbb szerepeit Fekete Ernő, Máté Gábor, Tóth Ildikó és Szandtner Anna alakítják. Ünnepeljék velünk a két produkció közös jubileumát!
      A hétvégén ezen kívül a Nordost című készülő produkció  nyílt próbáját tekinthetik meg az érdeklődők 26-án, szombat délelőtt 11 órától a Kamrában, illetve mindkét nap dél és este 10 óra között kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet áprilisi előadásainkra a színház jegypénztárában, ahol Katonás művészek várják a betérő vendégeket. 
      Szeretettel várunk mindenkit a Katonába március utolsó hétvégéjén!

2011. február 14., hétfő

Kritika: Szondy Melinda: Moliere: „A mizantróp” című drámájának előadása a Katona József Színházban

Menni vagy maradni...?
Moliere: „A mizantróp” című  drámájának előadása a Katona József Színházban
     Több, mint két évtized után újra műsorára tűzte a Katona József Színház Molière – saját bevallása szerint –  legjobban sikerült darabját, A mizantrópot. Ezúttal Zsámbéki Gábor rendezésében láthatjuk ezt a kesernyés komédiát,  ami egyúttal búcsúrendezés is, hiszen Zsámbéki január 31-el megvált a Katona színházigazgatói posztjától. 
     A cselekmény lényegében Alceste, az idealista ember szembesülése a realitással, az emberi gyarlósággal, az erkölcsi eszmények megvalósulatlanságával a való életben. Ez attól válik számára valóságos konfliktussá, hogy nem tudja feldolgozni ezt a tapasztalatot s elfojthatatlan vágyat érez rá, hogy mindenkivel közölje – már-már durvaságba hajló őszinteséggel – lesújtó véleményét, emlékeztesse kicsinységére, romlottságára, s kíméletlenül kiemelje hibáit. Egyetlen ember szélmalomharca ez az emberiség ellen, s bár igaza van, mégis eleve bukásra ítéltetett, hiszen az emberek nem tökéletesek, s  alaptermészetüket megváltoztatni – főleg akaratuk ellenére – aligha lehet. A kérdés tehát főhősünk számára: ilyen körülmények közt menjen vagy inkább maradjon e tökéletlen társadalom tagja? Ezt a belső vívódást is remekül érzékelteti Petri György Molière-fordítása, melyet Várady Szabolcs csiszolt tovább kifejezetten erre az előadásra.
     A színészek érzékletesen formálják meg szerepeiket. Fekete Ernő  nem eljátssza, hanem valósággal megtestesíti az emberi gyarlóságtól, mindennapi intrikáktól s gonoszkodásoktól megundorodott, világból kivonulni kész Alceste-et, ki hol hangosan hőbörög, hol magába roskadtan, duzzogva kesereg a sarokban. Alceste szerelmesének, Célimène-nek szerepében Ónodi Eszter a szó szoros értelmében üde színfoltként jelenik meg a színen, piros miniszoknyájában maga a csábítás. Máté Gábor alakítja Oronte-ot, Alceste ellenlábasát s vetélytársát Célimène-ért, kitűnően mintázva meg a hatalom sunyi kiszolgálóját, ki csak addig mutat baráti arcot, míg önhitt tetszelgése a költő pózában őszinte kritikát nem kap. Azután a legveszélyesebb ellenféllé válik, ki a maga vélt igazát véleménykérdés dolgában is a Becsületbíróságon keresztül csikarja ki. Alceste legjobb barátját, a kor emberének hibáit élesen látó, de hozzájuk tökéletesen alkalmazkodó, elnéző és megértő Philinte-et Kocsis Gergely játssza sok humorral; jellemének női megfelelőjét, az eredetileg Alceste-be szerelmes, majd csalódásában végül Philinte karjaiba omló Éliante-ot pedig Tenki Réka formálja meg tökéletes természetességgel. Célimène erőszakos és álszent barátnőjét, Arsinoè-t Fullajtár Andrea hűen alakítja. A Becsületbíróság tisztjeként erőteljes és kifejező Ujlaki Dénes játéka, kinek néhány mondatából is érezni, hogy legyen bár a per tárgya bármily nevetséges és magától értetődő dolog, itt nincs apelláta: akit oda beidéznek, annak mennie kell. Célimène máskor oly öntudatos hódolói, a gazdagságával kérkedő, piperkőc Acaste (Takásty Péter) és félművelt barátja, Clitandre (Elek Ferenc) opportunistákként rohannak utána, hogy kegyeibe ajánlhassák magukat.  A díszes vendégsereget megtoldván két, az eredeti műben nem szereplő figurával került a színre a maffiózó külsejű, hűvösen szemlélődő Ariste (Vajdai Vilmos) és annak punk-frizurás nője (Kiss Eszter).
     A darab, mely végig Célimène otthonában játszódik, szinte üres színpaddal indít. Idővel a színészek előhúznak néhány díszletet: egy görgethető ágyat, mely központi elemként hol gyülekezőhely a házibulira, hol a vitatkozók közé ékelődő ütközési pont; egy pipereasztalkát hatalmas tükörrel, rajta tulajdonosának úgyszintén méretes arcképével és egy fotelt, melyben – mint holmi bölcsőben - félénken megbújhat majd a menekülés hírével érkező, rémült kisegér-szerű Flipote, Alceste védence (Tóth Anita). A jelenetek változásával a színészek szabadon mozgatják, tologatják ide-oda a térben ezt a néhány bútordarabot, s a színpadi lámpák fel-le kapcsolgatásával a fény intenzitását is ők szabályozzák, ezáltal is kihangsúlyozva az általuk alakított figurák erősebb vagy gyengébb személyiségét, aktuális érzelmi állapotát. A jelmezek is kontúrosan rajzolják tovább egy-egy szereplő jellemét: finom, kissé csillogó öltönyben a megjelenésére sokat adó Acaste; farmerben és zakóban a lezserkedő, rasztafrizurás Clitandre; öltönyben-nyakkendőben a hatalom képviselője, Oronte; talpig fekete, kérlelhetetlen szigorúságot árasztó díszmagyarban a Becsületbíróság tisztje;  szexi piros miniszoknyában Célimène, aki a darab folyamán állandóan öltözik-vetkőzik, újabb és újabb ruhákban tűnik fel, a trendi nő imázsához híven. Alceste-et és az őt hiábavalóan meggyőzni igyekvő jó barátját, Philinte-et hasonló ruhákba bújtatta a jelmeztervező, Szakács Györgyi, így még szembetűnőbbé válik, hogy a mű írójának, Molière-nek személyiségében megbúvó kettősség kivetüléseként perlekedik egymással e két figura, végig a darab folyamán, mintha az írói idealizmus vitázna a realitással. S minthogy eme vitának egyedül csak a realitás lehet győztese, nem meglepő, hogy Alceste a darab végén önkéntes száműzetésbe kényszerül, de csak egyedül, mivel Célimène –bár intrikáira fény derült – mégis inkább a léha társaságot választja. Legszükségesebb holmijaival az erdőben, egy kalyibában élhet hát ezentúl Alceste, a társadalomból kivetetten és megvetetten, gúnykacajtól kísérve. Az eredeti mű szerint Philinte és Éliante megpróbálják eltéríteni szándékától, ám jelen feldolgozás szerint - bár megszólal bennük a lelkiismeret hangja -, mégis inkább csak egymással vannak elfoglalva, s nem mennek Alceste után. Viselkedésük mintha korunk társadalmában az emberek egymáshoz viszonyulását, egymástól való gyors elidegenedését tükrözné.
     Már  évszázadok óta játsszák a színházak Molière eme feketekomédiáját. Egy ilyen darab színrevitele nyilván nem véletlen választás eredménye, általában okkal tűzik műsorra. A színházlátogató közönség egy része csupán szórakozást keresve ül be a darabra, más része azonban talán el is gondolkodik a látottakon. Vajon mit mond nekünk Molière színdarabja ma? Vajon fantáziánk Oronte szánalmas viselkedése, a Becsületbíróság tisztjének egyenruhája, s már maga a „becsületbíróság” kifejezés láttán-hallatán csak a véletlen folytán von párhuzamot közéletünk jelenkori eseményeivel? Ha a színházi alkotó folyamatok antik korokból öröklött elsődleges célját tekintjük – vagyis életünk eseményeinek feldolgozása, rámutatás a társadalmi, közéleti problémákra, visszásságokra –, akkor bizonyára nem maradunk kétségek közt a Mizantróp mostani rendezési elvének mibenlétéről.

2011. január 28., péntek

Katona József Színház: Molière: A mizantróp

Katona József Színház: Molière: A mizantróp



A mizantrópot ötvenévente újra kellene írni”
Diderot 
      A darab több mint hússzor került műsorra a magyar színpadokon az elmúlt negyven évben. A Katona is újkori történetében először, 25 éven belül másodszor mutatja be Molière művét. Az 1988-as bemutató Székely Gábor – a Katona akkori igazgatójának –, utolsó rendezése volt, most Zsámbéki Gábor állítja színpadra, akinek több mint húsz éves igazgatói mandátuma január 31-én jár le. Máté Gábor, aki február 1-től követi Zsámbékit az igazgatói pozícióban, mindkét előadásban fontos szerepet játszott, játszik. Az előbbiben Alceste jóbarátját, Philintet alakította, a mostani bemutató alkalmával pedig Oronte-ot.
      A 2011. január 28-i bemutató címszerepében Fekete Ernőt, a főbb szerepben Ónodi Esztert, Fullajtár Andreát, Kocsis Gergelyt, Tenki Rékát, Takátsy Pétert és Elek Ferencet láthatják majd. Az előadás díszletét Bagossy Levente, a jelmezeket Szakács Györgyi, a világítást pedig Bányai Tamás tervezte.
      „Ez a látszólag objektív darab ugyanakkor Molière legszemélyesebb műve. Alceste Molière helyett választ. Molière tudta, hogy egy színházigazgató nem menekülhet el a vadonba. Ismerte Philinte valamennyi érvét, de az bizonyos, hogy Alceste szerepét írta meg első személyben. Molière őt saját vereségének tudatával is megajándékozta.” (Jan Kott)
Fotók: Kothencz Attila 



















2011. január 12., szerda

Embergyűlölő a Katonában

Embergyűlölő  a Katonában 
      Moliére A mizantrópja a mi legszemélyesebb ügyünkről szól, viszonyulásunkról a világhoz. Erról a drámáról épp ezért aligha lehet elfogulatlanul beszélni; ez csakugyan vallomásos mű…”
      E szavakat 1988 novemberében Mészáros Tamás vetette papírra, az akkori Katonabeli bemutató kritikájából idéztem. 2011. január 28-án ugyanabban a színházban, ugyanazzal a szöveggel játsszuk ismét a darabot. Arról, ami azóta változott –hiszen (szem)tanúja volt mindennek, ami itt történhetett, a színpadon és mögötte, mellette, mindenhol– senki sem tudhat többet a Katona József Színház búcsúzó igazgatójánál, Zsámbéki Gábornál, a darab rendezőjénél.
      A mizantrópot ötvenévente újra kellene írni” – mondja Diderot.
      A darab több mint hússzor került műsorra a magyar színpadokon az elmúlt negyven évben. A mizantróp rendezői között megtaláljuk Vámos Lászlót, Ascher Tamást, Gothár Pétert, Schilling Árpádot; Alceste szerepét pedig olyan színészek alakították, mint Gábor Miklós, Gálffi László, Mucsi Zoltán, Lukáts Andor és Cserhalmi György, aki az 1988-as Katona-beli előadásnak, Székely Gábor rendezésének volt a címszereplője. Ebben az előadásban Philinte szerepét Máté Gábor, Céliméne-t pedig Udvaros Dorottya játszotta.
      Petri György huszonkét évvel ezelőtt, Székely Gábor és Fodor Géza kérésére fordította újra a darabot. Mint azóta minden előadás, mi is ezt a fordítást használjuk, a szöveget egy-két ponton Petri barátja és költőtársa, Várady Szabolcs igazította át.
      A címszereplő Fekete Ernő, a többi szerepben Ónodi Esztert, Fullajtár Andreát, Máté Gábort, Kocsis Gergelyt, Tenki Rékát, Takátsy Pétert, Elek Ferencet, Ujlaki Dénest, Mészáros Bélát, Kiss Esztert és Vajdai Vilmost láthatják majd.

2010. november 16., kedd

Katona József Színház, Kecskemét - OROSZ LEKVÁR

MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ
               LJUDMILA ULICKAJA

OROSZ LEKVÁR

bohózat
Fordította: Radnai Annamária
Andrej Ivanovics Lepjohin (Gyugya) SIRKÓ LÁSZLÓ
Natalja Ivanovna, a húga MARGITAI ÁGI
Rosztyiszlav, Natalja Ivanovna fia HEGEDŰS ZOLTÁN
Varvara (Váva), Natlaja Ivanovna idősebbik lánya NASZLADY ÉVA
Jelena (Lelja), Natalja Ivanovna középső lánya BOGNÁR GYÖNGYVÉR
Liza, Natalja Ivanovna legkisebb lánya ZECK JULI
Alla, úgy is, mint Jevdokija Kalugina, Rosztyiszlav felesége  DANYI JUDIT
Konsztantyin, Jelena férje CSÉMY BALÁZS
Marija Jakovlevna (Makunya) HORVÁTH ZSUZSA
Szemjon, az Aranykezű, egyszerű ember P. GYÖRFFY ANDRÁS
Díszlet- és jelmeztervező: Vereczkei Rita
                                    Dramaturg: Upor László
Súgó: Ba Éva                                                                       Ügyelő: Báhner Péter
Rendezőasszisztens: Sirkó Anna
Rendező: Szász János
A címben emlegetett orosz lekvár egy kicsit olyan, mint a magyar narancs. Sokan várják tőle a megváltást, de hiába próbálkoznak, valahogy khm… nem sikerül igazán tökéletesre. Talán mert túl sokan bábáskodnak körülötte, de viszonylag kevesen fogják meg igazán a munka végét. Ljudmila Ulickaja komédiájában a lustaság, a teszetoszaság, a tehetetlenség a legfőbb erő – azaz a szereplők életének megrontója, a közönség jókedvének motorja. És ha ebben a vígjátékban bizonyos figurák és elemek (Csehov úrtól) ismerősnek tűnnek – nos, ezúttal ez egyáltalán nem a véletlen műve…
Volt egyszer valahol, a nagy Oroszországban egy messze földön híres kert. Cseresznyefáinak –  vagy meggyfáinak? – csodájára jártak. Aztán az egészet megvette (vagy megkapta?) egy bizonyos Lopahin (Lepjohin?), és onnan kezdve más lett az élet a birtokon. Ennek a Lepjohinnak (Lopahinnak?) a leszármazottai aztán sok mindent átéltek – miközben a birtok csak pusztult és pusztult. Ma már semmi sem olyan, mint régen: a nyaraló és a kert alig emlékeztet egykori önmagára. Na és akik itt élnek? Az idősek kínlódnak, veszekszenek, a múlt emlékeit idézik, a legifjabb generáció – három nővér és egy báty – alig tud mit kezdeni ezzel az örökséggel. De talán mégis lesz újjászületés. Megint feltámad a romokon a híres lepjohini építőkedv? És lehet, hogy megint igaz lesz a mondás: ahol fát vágnak, ott repül a forgács.







2010. október 16., szombat

Ganxsta mindent visz!

Ganxsta mindent visz! 

      Legalábbis első színházi szerepében, Blútó kapitányként. A Kecskeméti Katona József Színház és a budapesti Thália Színház közös produkciója, a Popeye c. előadás, amelyben Ganxsta Zolee alakítja a címszereplő ellenlábasát, Blútót, a kalózkapitányt.
      Ganxsta a szerepről csak annyit mondott: olyan, mint én, szőrös, kicsit hasas, és kiválóan rappel. Csak kicsivel hangosabban beszél.
      Ganxsta kislánya, Zoé, már kívülről énekli a dalokat, melyeknek szövegét a Kartel frontembere írta.
      Blútóként először elrabolja Popeye összes spenótját, hogy gyengévé tegye a tengerészt, majd Olíviát is, mert valójában a nőre fájt a foga. El is venné, de Popeye valamilyen különös véletlen, vagy szerencse folytán újra erőre kap.
      A színjáték zenéjét Pierrot szerezte, a szövegkönyvet Darvasi László írta.
Bemutató: a Thália Színházban 2011. október 16-án, 18 órakor, a kecskeméti katona József Színházban október 21-én, 15 órakor.

2010. szeptember 28., kedd

Claude-Michel Schönberg - Alain Boublil: A nyomorultak, Katona József Színház - Kecskemét

Victor Hugo csaknem százötven évvel ezelőtt írta meg a XIX. század egyik legnagyszerűbb regényét, mely tükröt tart kora társadalmának a hosszú raboskodás után feltételesen szabadlábra került Jean Valjean küzdelmes életén keresztül. A zenés változat Alain Boublil és Claude-Michel Schönberg többszörös Tony-díjas alkotása. A musicalváltozatot 21 nyelvre fordították le, és a 42 ország 291 városában eddig játszott több mint 43.000 előadást több mint 55 millióan látták. 1980-ban mutatták be először Párizsban, majd öt évvel később Londonban, ahol azóta is megszakítás nélkül játsszák, ami azt jelenti, hogy pillanatnyilag A nyomorultak a leghosszabb ideje műsoron lévő musical: idén ünnepli – nagy csinnadrattával - 25. születésnapját.
De hogy a legendás alkotás hazai rajongói se maradjanak A nyomorultak nélkül, a musical első bemutatkozása után harminc évvel Kecskeméten is láthatja a közönség Boublil és Schönberg művét – impozáns szereposztásban. Jean Valjean szerepében Egyházi Géza és Feke Pál váltják egymást, az őt megszállottan üldöző Javert felügyelőt Miller Zoltán, Tóth Attila és Vincze Gábor Péter játssza váltott szereposztásban. Fantine szerepében Koós Rékát, Molnár Ágit, Eponine-ként Simon Boglárkát láthatja a közönség. Mariust felváltva alakítja Puskás Péter és a frissen a színházhoz szerződött Orth Péter. A további szerepekben feltűnik Mahó Andrea, Zavaros Eszter, Kiss Zoltán, Sirkó László, Pál Attila, Csombor Teréz és még nagyon sokan mások.
A kecskeméti előadást Korcsmáros György rendezi.









Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...