2010. november 16., kedd

Katona József Színház, Kecskemét - OROSZ LEKVÁR

MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ
               LJUDMILA ULICKAJA

OROSZ LEKVÁR

bohózat
Fordította: Radnai Annamária
Andrej Ivanovics Lepjohin (Gyugya) SIRKÓ LÁSZLÓ
Natalja Ivanovna, a húga MARGITAI ÁGI
Rosztyiszlav, Natalja Ivanovna fia HEGEDŰS ZOLTÁN
Varvara (Váva), Natlaja Ivanovna idősebbik lánya NASZLADY ÉVA
Jelena (Lelja), Natalja Ivanovna középső lánya BOGNÁR GYÖNGYVÉR
Liza, Natalja Ivanovna legkisebb lánya ZECK JULI
Alla, úgy is, mint Jevdokija Kalugina, Rosztyiszlav felesége  DANYI JUDIT
Konsztantyin, Jelena férje CSÉMY BALÁZS
Marija Jakovlevna (Makunya) HORVÁTH ZSUZSA
Szemjon, az Aranykezű, egyszerű ember P. GYÖRFFY ANDRÁS
Díszlet- és jelmeztervező: Vereczkei Rita
                                    Dramaturg: Upor László
Súgó: Ba Éva                                                                       Ügyelő: Báhner Péter
Rendezőasszisztens: Sirkó Anna
Rendező: Szász János
A címben emlegetett orosz lekvár egy kicsit olyan, mint a magyar narancs. Sokan várják tőle a megváltást, de hiába próbálkoznak, valahogy khm… nem sikerül igazán tökéletesre. Talán mert túl sokan bábáskodnak körülötte, de viszonylag kevesen fogják meg igazán a munka végét. Ljudmila Ulickaja komédiájában a lustaság, a teszetoszaság, a tehetetlenség a legfőbb erő – azaz a szereplők életének megrontója, a közönség jókedvének motorja. És ha ebben a vígjátékban bizonyos figurák és elemek (Csehov úrtól) ismerősnek tűnnek – nos, ezúttal ez egyáltalán nem a véletlen műve…
Volt egyszer valahol, a nagy Oroszországban egy messze földön híres kert. Cseresznyefáinak –  vagy meggyfáinak? – csodájára jártak. Aztán az egészet megvette (vagy megkapta?) egy bizonyos Lopahin (Lepjohin?), és onnan kezdve más lett az élet a birtokon. Ennek a Lepjohinnak (Lopahinnak?) a leszármazottai aztán sok mindent átéltek – miközben a birtok csak pusztult és pusztult. Ma már semmi sem olyan, mint régen: a nyaraló és a kert alig emlékeztet egykori önmagára. Na és akik itt élnek? Az idősek kínlódnak, veszekszenek, a múlt emlékeit idézik, a legifjabb generáció – három nővér és egy báty – alig tud mit kezdeni ezzel az örökséggel. De talán mégis lesz újjászületés. Megint feltámad a romokon a híres lepjohini építőkedv? És lehet, hogy megint igaz lesz a mondás: ahol fát vágnak, ott repül a forgács.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...