2011. június 13., hétfő

Három bemutató ősszel a Katona József Színházban

Három bemutató  ősszel a Katona József Színházban 

100 százalék feletti látogatottsággal zárta az idei évadot a Katona - mondta Máté Gábor a társulat csütörtöki évadzáróján. Az intézményt februártól vezető igazgató sikeresnek értékelte az évadot, mely során kilenc bemutatót tartott a társulat. Emellett több, a színpadon túlmutató kezdeményezésre, így a több színész közreműködésével megvalósuló drámapedagógiai programra, kedvezménykártya és ajándékutalvány bevezetésére, valamint a színház őszre megújuló arculatára hívta fel a figyelmet. 

A gazdálkodással kapcsolatban Máté kiemelte: az előző évadhoz képest mintegy 100 millió forinttal kevesebből gazdálkodik a színház, ezt a kiesést további takarékossági intézkedésekkel és a saját bevételek növelésével kívánja kompenzálni. Szó esett a színház előcsarnokának átalakításától: a tervek szerint a Katona egy önállóan működő kávézót kíván kialakítani a színház utcafrontján, az eredetileg idei évre tervezett beruházás azonban előreláthatóan a jövő évre csúszik. Működési téren fontos változás, hogy a Katona augusztus 1-jétől nonprofit kft-ként működik. 

A 2011/2012-es évadnyitóra augusztus 22-en kerül sor. Az évadot Bessenyei György A filozófus című darabja nyitja Gothár Péter rendezésében a nagyszínpadon. Ezt követi Büchner és Tom Waits Woyzeck című zenés darabja, melyet Ascher Tamás rendez. Ősszel a Kamrában Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című művét rendezi Máté Gábor. A színház január és április között további öt bemutatót tervez, ezeket Zsámbéki Gábor, Pelsőczy Réka, Dömötör András, Kovács Dániel és Bodó Viktor rendezi. Izgalmas kezdeményezés a Sufniban tervezett sorozat, amelyet Kovács Dániel és Dömötör András közösen hoz létre. Egy színházi szappanoperáról van szó, amelyet havonta egy alkalommal, hol az egyik, hol a másik rendező állít színpadra.  

Az évadzárón sor került a Katona belső elismeréseinek átadására: a társulat szavazatai alapján a PUKK-díjat Ujlaki Dénes, a Máté Erzsi-díjat pedig Kovács Lehel kapta. 
A társulattól egy színész, Hajduk Károly távozik, és az egri színházból Ötvös András érkezik.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...