álom és idő
Az Őszi álom alapszituációja is végletesen banális: egy férfi és egy nő véletlenül találkozik a temetőben, beszélgetnek, kapcsolatba kerülnek. Mindebből Fosse nem szerkeszt történetet, mindvégig a közhelyes helyzetekre koncentrál: a pár később találkozik a fiú szüleivel is, aztán megjelenik a volt feleség is, felszínre kerülnek a rejtett feszültségek, elhallgatott konfliktusok, anélkül, hogy bármi is robbanna. A szituációk így pusztán önmagukban fontosak, s nem azért, mert belőlük cselekmény épül fel. Tehát a történetkezelés is a „nem történik semmi” érzetét erősíti: csak az üres párbeszédekbe bujtatott utalások jelzik a szereplők közt lezajló eseményeket, maga a darab nem ezt ábrázolja. Az új pár együtt marad, a férfi elválik, a volt feleség továbbra intenzív kapcsolatot tart a fiú családjával, de az új feleség csak a nagymama temetésén találkozik a szülőkkel, a férfi első házasságából való fia közben kórházba kerül, majd meghal. Lassan mindenki megöregszik, előbb meghal az apa, aztán a férfi is. Mindez azonban láthatatlanul, szinte észrevétlenül történik meg. Ezt az érzetet erősíti Fosse legfőbb találmánya is: miközben a darab látszólag egyetlen hosszú, folyamatosan építkező jelenet, szép fokozatosan derül ki, hogy bár mindvégig ugyanabban a temetőben zajlanak az események, de nem ugyanabban az időpontban. Amikor új szereplők érkeznek, vagy épp távoznak, akkor ugrik az idő is. Hónapok, évek telnek el az egyes részletek között, miközben az időérzékelésünk folyamatos. Az Őszi álom tehát egyetlen hatalmassá növelt pillanatba sűríti bele a szereplők sorsát, de a tágasság érzetével együtt a nyomasztó üresség élményét is megteremti. „Minden megtörtént / és semmi sem történt” – mondja a Nő.
Én múlt hét csütörtökön (2010. október 14-én) láttam a darabot, és borzasztóan tetszett.
VálaszTörlésAlapvetően nem vagyok a modern színház híve, utálom, amikor "művészet" felkiáltással meztelen emberek rohangálnak öncélúan a színpadon, de szerencsére itt nem ez volt a helyzet - ettől függetlenül a 18-as karikát kitenném, és azt javaslom, kiskorút senki ne vigyen magával az Őszi álomra...
Az előadás egyfelvonásos, este 7 után nem sokkal kezdődött, és fél 9-kor már vége is volt.
Ami a leírásban áll, teljesen igaz: a darab "egyetlen hatalmassá növelt pillanatba sűríti bele a szereplők sorsát, de a tágasság érzetével együtt a nyomasztó üresség élményét is megteremti. „Minden megtörtént / és semmi sem történt”"
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kis helyszíneket, a forgószékeket, és hajlandó szembenézni a semmitmondónak tűnő párbeszédekben fellelhető vissza-visszatérő gondolatok mély mondanivalójával.
Köszönet az élményért mindazoknak, akik hozzájárultak!
U.i.: Nagyszerűek ezek a fekete-fehér képek!