2010. május 22., szombat

Ördögkatlan Fesztivál Program

III. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL
2010. augusztus 4-8.
Bárka Kikötő  Baranyában 
NAGYHARSÁNY
KIÁLLÍTÁSOK
Elsüllyedt világok – Kiss Tibor, ef. Zámbó István, Cseh András, Simon Edina, Surman Edit (épületinstallációs happening a Faluközpontban, a Helytörténeti múzeumban)
Két napon át díszvendégünk, Kiss Tibor vezényletével és a katlanlakók bevonásával kortárs művészeti tárlat készül Nagyharsány szívében! Míg Tibi ef. Zámbó István képzőművésszel és Cseh Andrással (fővédnökünk fiával) festékkel és ecsettel, addig Simon Edina és Surman Edit (a kisharsányi templom tavalyi, „madárkás lányai”) mesebeli kerámiáikkal idéznek meg egy álombéli, „elsüllyedt világot”.
Egy település története: Nagyharsány –  Faluközpont, Helytörténeti múzeum
A gazdag kiállítási anyag a település történelmének tárgyi emlékeit gyűjti és katalogizálja, mely számos érdekességet mutat be Nagyharsány múltjából.
Cseh Tamás kiállítás –
A pályáját rajztanárként kezdő Cseh Tamás gyerekkori rajzai, képzőművészeti tanulmányai idején készített művei, indián témájú alkotásai, valamint metszetei és festményei is láthatóak lesznek a kiállításon.
„Szomszédom, Cseh Tamás” – Jordán Katica képzőművész kiállítása –
„Egy éve már talán, hogy kislányom kérésére elkezdtem lerajzolni a legkedvesebb Cseh Tamás-dalokat képregény formájában, hogy ő is jobban megérthesse. Ebből lett ez a különösen kedves (vagy kedvesen különös) sorozat, ami a legjobb apropóból született, azaz: csak úgy.”
100legszegényebb
A kiállítás a Kurt Lewin Alapítvány 100 Legszegényebb című kiadványának fotóanyagából készült a szegénység „sokarcúságáról”, a kitaszítottságról. A szegénység számtalan arca közül száz fotón és rövid szövegeken keresztül mutatnak meg néhányat.
Háy János kiállítás – Kossuth 30.
"...ezekben a rajzokban mindig történik valami fontos, a fontoson pedig azt értjük, hogy nézed a rajzot, és egyszer csak fájni kezd." (Darvasi László)
"...nem tartom magam képzőművésznek, nem kötnek az irányzatok béklyói. Azt rajzolok, amit akarok, meg amit tudok." (Háy János)
KÖZTES VILÁG Garamvári Gábor fotóriporter utcai fotókiállítása
„Kíváncsi voltam mi van a Fesztiválok közötti időben az Ördögkatlan településein és hogyan lehetne ezt a "köztes világot" összekapcsolni azzal az időszakkal, amikor több ezren lepik el a három falut. Ennek a kísérletnek az eredményei lesznek láthatók a kiállításon.” 
HÉTPRÓBA AZ ESÉLYKIKÖTŐBEN
Pécsi civil szervezetek 4 napos társasjátékra invitálják a játékos kedvű katlanlakókat! Akik egy ördögkatlanos útlevéllel végigjárják a játék állomásait, „bárkáit”, s ott teljesítik a kiszabott próbákat, azokat útja végén ajándékkal jutalmazzuk.
(A játék részleteiről érdeklődj a települések infópontjaiban!)
Nagyharsányi Bárkák:
Sansz Bárka: emberjogi és esélyegyenlőségi szervezetek, valamint a fogyatékossággal élők szervezetei várják a Katlanlakókat.
Szenvedélyek Bárkája: függőséggel foglalkozó szervezetek hívnak játszani.
GYEREKPROGRAMOK:
MESELADIK – GYERE, UTAZZUNK EGYÜTT!
Gyerek-szín-játék a Bárka Színház csapatával
(Varga Anikó, Spolarics Andrea, Pásztor Tibor, Bankó Andrea, Ómodi Gábor)
A gyermekek élő fantáziájukkal, színház-teremtő  kreativitásukkal és szárnyaló  képzeletükkel apró előadásokat hoznak létre a Bárka színészeinek segítségével.
Az általában ismert, szokványos meseelőadásokkal ellentétben, itt a gyermekek nem csak kívülről nézőként nézhetik és élvezhetik az előadást, hanem a létrejöttében is aktívan, alkotóan is részt vehetnek. Együtt – itt és most.
A mese mindig más lesz – mindig új és spontán, igazodik az aznapi elképzelésekhez. A színészek irányításával és segítségével együtt készülnek el a jelenetek, a jelmezek, a díszlet és az arcfestés is. Azt szeretnénk, ha a színház meghatározó spirituális élmény lenne a gyerekek számára.
A színházi utazás után kreatív kézműves foglalkozások (gyöngyfűzés, arcfestés, bábkészítés, festés) várják a gyerkőcöket.
augusztus 4. (szerda) 
FŐUTCA
20.00 Técsői banda – minden este!
Hagyományos ruszin muzsika román, cigány, zsidó, orosz és magyar ízekkel. Igazi utcai örömzenélés!
PORT.HU SZÍNPAD / FOCIPÁLYA
21.30 Fesztiválnyitány
22.00 Quimby koncert
00.00 Az ördög nem alszik – filmcím
Kapa-Pepe filmek koncert után, fűben elheverve, sör mellől vagy sátorból elalvás előtt – éjszakai szabadtéri mozi
augusztus 5. (csütörtök) 
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
12.00 - 16.00 MESELADIK – Bárka Színház
Gyere, utazzunk együtt – Gyerek-szín-játék Varga Anikó vezetésével
TEMPLOM
15.00 Énekes poézis – Kobzos Kiss Tamás koncert
Csokonai korának énekei a régi zene és a magyar népzene számos díjjal elismert előadójának tolmácsolásában 
TORNATEREM
15.00 Nézőművészeti Főiskola – Tatabányai Jászai Mari Színház
Játsszák: Katona László, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, írta: Tasnádi István, rendezte: Árkosi Árpád
A Kultuszminisztérium létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely nézőképzéssel foglalkozik. A diploma egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére… Tanítványok kerestetnek! 
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
16.30 Hármasalá – Varga Livius és Kubányi Bálint
Perdöntő egyfelvonásos hoppáré. Megrendítő, zenés egyszobahall, szerelemről, emésztésről, halálról: hármas alá.
17.30 Avjar & Sterz
Osztrák kaméleoncsapat, akik újraértelmezik Közép- és Kelet Európa zenei világát.
19.00 Nagyidai cigányok – Boka Gábor és kisharsányi társulata
Szerdán volt a bemutató Kisharsányban, csütörtökön már vendégjáték Nagyharsányban… 
TORNATEREM
19.00 Nézőművészeti Főiskola – Tatabányai Jászai Mari Színház
Játsszák: Katona László, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, írta: Tasnádi István, rendezte: Árkosi Árpád 
FŐUTCA
21.00 Técsői banda
Hagyományos ruszin muzsika román, cigány, zsidó, orosz és magyar ízekkel. Igazi utcai örömzenélés!
PORT.HU SZÍNPAD / FOCIPÁLYA  
23.00 Boban Markovic Orkestar és Rúzsa Magdi közös koncertje
01.00 Az ördög nem alszik – filmcím
augusztus 6. (péntek) 
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
12.00 - 16.00 MESELADIK – Bárka Színház
Gyere, utazzunk együtt – Gyerek-szín-játék Varga Anikó vezetésével
TORNATEREM
15.00 Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság – Bárka Színház
Játsszák: Kardos Róbert, Réti Adrienn, Koloszár András, Dér Zsolt…, Rendezte: Vidovszky György
Az előadás alapjául szolgáló regény története a hitleri Németországban, egy középiskolában játszódik. Főszereplője egy középkorú, egyedül élő tanár, aki azt találja mondani a diákjainak: „a négerek is emberek". Az osztály ellenségesen reagál erre az egyszerű mondatra: követelik, hogy más tanár tanítsa őket a jövőben… Fojtó légkörű történet megzavarodott fiatalokról és egy kisember gyávaságáról, ellentmondásos viselkedéséről, igazság- és Istenkereséséről. 
TEMPLOM
15.30 Párizstól Moldváig – Fülep Márk koncert
Az Artisjus- és háromszoros Fischer Annie díjas fuvolaművész Boismortier, Telemann, Bach, Mozart, Rachmanyinov, Debussy, Zahnhausen, Láng István és Rimszkij-Korszakov műveit játssza



16.45 Trigon – Dinyés-Vida-Kolonits
Lét  és nemlét határmezsgyén – igazi összművészeti produkció egy táncossal (Vida Gábor), egy operaénekesnővel (Kolonits Klára) és egy zongoraművésszel (Dinyés Dániel) 
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30
17.00 Kurgan koncert
Hegedű-cselló-ének-brácsa – utcai zenélésből olaszországi felkérés az arezzói költészeti fesztiválra, most pedig nálunk is megmutatják, mit tudnak.
FALUKÖZPONT
18.00 Kiállításmegnyitó – Kiss Kálmán: Vers-show
Apa és fia: Kiss Kálmán megnyitja Kiss Tibor (és barátai) kiállítását  – és ha már ott van, mesél-szaval… 
TORNATEREM
20.00 Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság – Bárka Színház
Játsszák: Kardos Róbert, Réti Adrienn, Koloszár András, Dér Zsolt…, Rendezte: Vidovszky György
„Különös színház a Vidovszky Györgyé: innen nézve fokozott kockázatú előadások, onnan nézve sikeres misszió…” (Magyar Narancs)
FŐUTCA
21.00 Técsői banda
Hagyományos ruszin muzsika román, cigány, zsidó, orosz és magyar ízekkel. Igazi utcai örömzenélés!
PORT.HU SZÍNPAD / FOCIPÁLYA
23.00 Budapest Bár koncert 
01.00 Az ördög nem alszik
augusztus 7. (szombat) 
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
12.00 - 16.00 MESELADIK – Bárka Színház
Gyere, utazzunk együtt – Gyerek-szín-játék Varga Anikó vezetésével
TEMPLOM
14.30 Szent és Profán – a Szent Efrém Kórus és Háy János közös előadása
Ebben az előadásban a tiszta szakralitás, a hit, és a kétségeket felvető költészet, a klasszikus liturgikus zene és a kortárs líra találkozik. Koncert és felolvasás.
16.00 Kátai Zoltán krónikaénekes, énekmondó koncertje
Idestova 500 éve nem haltak ki ezek az énekek. Még mindig tudunk róluk, még mindig vannak, akik éneklik, akik hallgatják azokat.
TORNATEREM
17.00 Luigi Pirandello: Nem tudni, hogyan – Bárka Színház (16 éves kor felett ajánlott!)
Játsszák: Mucsi Zoltán, Szorcsik Kriszta, Ilyés Róbert, Spolarics Andrea, Kálid Artúr
Rendezte: Bocsárdi László
Hányszor van úgy, hogy valamit elkövetünk álmunkban és másnap úgy érezzük, mintha valóságosan is megtörtént volna? Hányszor van úgy, hogy valamit elkövetünk valóságosan, és később úgy érezzük, mintha meg sem történt volna – legfeljebb csak álmunkban. Bűn-e az, ha valamit akaratunkon kívül követünk el? Ártatlan bűnöket – nem tudni hogyan… 
17.06 Harangszó
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
17.06 Füst a szemében
A kaposvári harmadéves színészhallgatók Cseh Tamás-koncertje – hálával, emlékül…
19.00 Másik János és barátai koncert
Másik: Interbrass, Dimenzió, Európa Kiadó, Balaton, Trabant, Tranz Balance, Supergroup, Cseh Tamás, Peter Ogi, Can Togay… Mindenütt otthon – és seholsem. Most éppen Nagyharsányban.  
FŐUTCA
21.00 Técsői banda
Hagyományos ruszin muzsika román, cigány, zsidó, orosz és magyar ízekkel. Igazi utcai örömzenélés!
TORNATEREM
21.00 Luigi Pirandello: Nem tudni, hogyan – Bárka Színház (16 éves kor felett ajánlott!)
Játsszák: Mucsi Zoltán, Szorcsik Kriszta, Ilyés Róbert, Spolarics Andrea, Kálid Artúr
Rendezte: Bocsárdi László 
PORT.HU SZÍNPAD / FOCIPÁLYA
23.00 koncert
01.00 Az ördög nem alszik 
augusztus 8. (vasárnap) 
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
12.00 - 16.00 MESELADIK – Bárka Színház
Gyere, utazzunk együtt – Gyerek-szín-játék Varga Anikó vezetésével
TEMLPOM
14.30 Dolce Hegedű Együttes koncert
A siklósi hegedű együttes a barokk zenétől napjaink kedvelt musical slágereiig „mindent” játszik, ami minőség.
TORNATEREM
15.00 Azt meséld el, Pista! – Örkény István az életéről / Elmondja: Mácsai Pál
Az író  saját szavaiból összeállította: Bereményi Géza és Mácsai Pál
Mi lenne, ha Örkény István egy nap újra megjelenne, egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, mesélni kezdené - olykor felállna - az életét, azután megint eltűnne?...
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
17.00 Katlanirodalom – Háy János vendége Marno János
„Két dudás egy csárdában / Az maga a pokol” – egész másról írta ezt Marno, de ki tudja, talán itt és most is érvényes…
TORNATEREM
18.00 Danse MacabreGergye Krisztián Társulat
Haláltánc-koreográfiatáncolják: Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Horváth Adrienn (KET), Mádi László (KET), koreográfus, rendező, látványtervező: Gergye Krisztián
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
19.00 Víg Mihály koncert
Víg Mihály zeneszerző-szövegíró és előadó  pályája, a nyolcvanas évek budapesti alternatív zenei szcénájának meghatározó formációiban indult: Trabant, Balaton, majd filmzenék Tarr Bélának… ezúttal nálunk zenél.

20.30 Lois Viktor koncert
Kerékpárhenger-kuplé, esztergapad-oratórium és írógéppuska. Lois Viktor életet lehel posztindusztriális társadalmunk szemetébe, s onnan szólal meg a szellem, éneklő  szemétként reinkarnálódva. A Katlanban kiállított szoborhangszerek életre kelnek. 
TORNATEREM
20.00 Azt meséld el, Pista! – Örkény István az életéről / Elmondja: Mácsai Pál
Az író  saját szavaiból összeállította: Bereményi Géza és Mácsai Pál
…Ezen az estén az író a színész testét ölti magára. 
FŐUTCA
21.00 Técsői banda
Hagyományos ruszin muzsika román, cigány, zsidó, orosz és magyar ízekkel. Igazi utcai örömzenélés!
PORT.HU SZÍNPAD / FOCIPÁLYA
23.00 ?????




KATLANZÁRÁS!
NARANCSLIGET / KOSSUTH 30.
00.00 Slawomir Mrozek: Mulatság – Bárka Színház
Játsszák: Szikszai Rémusz m.v., Mucsi Zoltán, Scherer Péter m.v., rendezte: Bérczes László
Nincsen nyár Mulatság nélkül. Régen a Völgyben, két éve a Katlanban. Tizenegy éve már, hogy röhögünk és sírunk – és velünk sír és röhög három bohóc: Kapa, Pepe, Rémusz.
PORT.HU SZÍNPAD (focipálya)
01.00 Az ördög nem alszik  
SZOBORPARK

ÖRDÖGTÚRÁK

A Duna-Dráva Nemzeti Park együttműködésével minden reggel 10.00 órakor szakszerű vezetéssel természetjáró  gyalogtúra indul a festői Szársomlyón.
KIÁLLÍTÁSOK

Lois Viktor hangszobrász kiállítása
Lois Viktor hangos gépeket készít, valóságos hangszereket, amelyek formája és hangja a harmóniát keresi. Nagy leleményességgel használ fel újra alkatrészeket és a fogyasztói társadalom fel nem használt salakját. Hangszerszobrait és óriás mobilszobrait is megtekinthetik a katlanlakók a festői Szoborparkban.  
Képzőművész-tárlat a Gyimóthy Villában
A szobrász művészteleppé alakított Gyimóthy villa a 19.-20. század fordulóján  épült, a villányi szőlőhegy délkeleti oldalán. Ezúttal az elmúlt évtized képzőművész-szimpóziumainak válogatott anyaga kerül bemutatásra a gyönyörű épület falai között.
augusztus 5. (csütörtök)

19.30 Braindogs – Tom Waits dalai
Az angol Ian Siegal, az osztrák Ripoff Raskolnikoff és a magyarok: Kiss Tibor, Varga Livius, Varga Laca, Frenk, Nagy Szabolcs –  mind-mind a kultikus amerikai dalait éneklik.

augusztus 6. (péntek)

HÁY 50
(középpontban az Ördögkatlan egyik idei díszvendége, Háy János, aki – örül, nem örül – az idén 50 éves)
18.00 Marlon és Marion – Angara Project (Kompánia Társulat) koncert
Dalok Háy János szövegeire, mely szövegekben nincsen más, csak szerelem.

19.00 Dob + Basszus extra
Lévai Balázs vendége: Háy János (közreműködik Kiss Tibor, Mucsi Zoltán, Rátóti Zoltán…)

21.00 Re-DNS – kortárs tánc és zene
TranzDanz, azaz KGP, azaz Kovács Gerzson Péter
Táncosok: Bora Gábor, Katona Gábor, ifj. Zsuráfszki Zoltán
Zenészek: Dresch Mihály, Bakai Márton, Hock Ernő
augusztus 7. (péntek)

20.30 Cseh Tamás Emlékest
Tamás. Pontosan egy éve halt meg.
Víg Mihály, Másik János, Kátai Zoltán, Singas Project, Berecz András, Takáts Eszter, kaposvári színművészetisek, Téka, Makám…
PALKONYA

KIÁLLÍTÁSOK

A képVIDÉK alkotócsoport kiállítása – faluház      
Díszvendégünk, Háromszék bemutatkozása képekben. A képVIDÉK program célja, Háromszék falvait képileg dokumentáló, de ugyanakkor művészi értékű fotóarchívum létrehozása.
Megörökített helyszínek: Bodok, Illyefalva, Zágon, Zabola, Zalán, Bikfalva, Szacsva, Egerpatak, Gelence, Haraly, Tamásfalva, Kövár, Csernáton, Ikafalva, Angyalos, Szentkirály, Bölön, Futásfalva, Erdőfüle …
KÖZTES VILÁG Garamvári Gábor fotóriporter utcai fotókiállítása
„Kíváncsi voltam mi van a Fesztiválok közötti időben az Ördögkatlan településein és hogyan lehetne ezt a "köztes világot" összekapcsolni azzal az időszakkal, amikor több ezren lepik el a három falut. Ennek a kísérletnek az eredményei lesznek láthatók a kiállításon.”
HÉTPRÓBA AZ ESÉLYKIKÖTŐBEN
Pécsi civil szervezetek 4 napos társasjátékra invitálják a játékos kedvű katlanlakókat! Akik egy ördögkatlanos útlevéllel végigjárják a játék állomásait, „bárkáit”, s ott teljesítik a kiszabott próbákat, azokat útja végén ajándékkal jutalmazzuk.
(A játék részleteiről érdeklődj a települések infópontjaiban!)
Palkonyai Bárka:
Fiatalok Bárkája: fiatalokkal foglalkozó szervezetek várják, hogy lehorgonyozz náluk.  
augusztus 5. (csütörtök)

MESEKERT
10.00 Szegény ember királysága – Cimborák Bábtársulat, Tamási Áron Színház
Benedek Elek meséje a szegény ember gazdagságáról
11.00 Gyerektáncház
A látogató  gyerekek a Folker együttestől tanulnak, majd együtt táncolnak a Háromszékből érkezett zenészekkel-táncosokkal

TEMPLOM
11.00 Énekelt történelem – Kobzos Kiss Tamás, Magyar Örökség-díjas előadóművész koncertje (ének, lant, koboz, tekerőlant)
Históriás  énekek a török korból, Balassi Bálint énekei, Kuruc dalok
FALUHÁZ
14.30 Zabhegyező – Kolcsár József színházi előadása
Bárhogy, csak ne kispolgárként! A sepsiszentgyörgyi színész Salinger kult-regényét idézi meg.
16.00 KépVIDÉK – Háromszék fotókon, kiállításmegnyitó
Bodok, Illyefalva, Zágon, Zabola, Zalán, Bikfalva, Szacsva, Egerpatak, Gelence, Haraly, Tamásfalva, Kövár, Csernáton, Ikafalva, Angyalos, Szentkirály, Bölön, Futásfalva, Erdőfüle...
16.30 Impro - Víziók-koncert
Hegedű, cimbalom, bőgő  – népzenészek improvizálnak
18.30 Zabhegyező – Kolcsár József színházi előadása
ZENEKERT
18.00 Dutár koncert
Tiszta népdalok, újragondolt népzenék, saját szerzemények – négy zenész és egy gyönyörű hangú énekesnő
19.30 Nemez koncert
Magyar népzene jazz, blues, funk stílusban Háromszékből
21.00 Táncház
Talán már ittunk egy kis villányi bort – de még nem annyit, hogy ne akarnánk táncolni a háromszéki zenészekkel…
augusztus 6. (péntek)
MESEKERT
10.00 A fülemüle – Cimborák Bábtársulat, Tamási Áron Színház
Vajon kié  a diófa ágán éneklő  fülemüle dala? Arany János legendás meséje Péterekről, Pálokról, mindannyiunkról
11.00 Gyerektáncház
Lehet folytatni a tegnapi táncot a Folker együttessel – de lehet kezdeni is, közös öröm lesz így is, úgy is.
TEMPLOM
11.00 Históriás énekek – Kátai Zoltán, lantművész
„Szerencsés vagyok, mert a kedvenc időtöltésem egyben foglalkozásom is: a históriás énekek és a reneszánsz magyar dal.

FALUHÁZ
14.30 Szép Ernő Kávéház – KeresztHuzat Társulat
Tavaly Örkénnyel jöttek, az idén Szép Ernővel érkeznek…
18.30 Szép Ernő Kávéház – KeresztHuzat Társulat
Akinek délutánra nem jutott sorszám, az most megnézheti… 
ZENEKERT
18.00 Elsa Valle & Rumba Caliente koncert
Salsa, mambo, cha-cha-cha, bolero, guajira, guaganco –  Kuba a Katlanban
19.30 Kalagor koncert
Magyar népdalokat énekelnek, tánczenét játszanak, és meséket hoznak Moldvából
21.00 Táncház
Lásd tegnap este: bor, zene, tánc…
augusztus 7. (szombat)
MESEKERT
10.00 Ákom Bákom – Makám koncert gyerekeknek
Hallunk itt a százlábú  születéséről, a karikás szemű  nyúl rémálmairól, egy álmedve téli settenkedéseiről, a csiga-bigák tavaszi báljáról, a kabócáról, aki…
TEMPLOM
11.00 Érdi Tamás zongorakoncertje
„…én csak írni tudok, de Tamás ujjaival az Isten üzen." (Szabó Magda)
12.30 Dinyés Dániel, zongoraművész és Kolonits Klára, operaénekes koncertje
Válogatás Chopin, Liszt, Robert és Clara Schumann, Félix és Fanny Mendelssohn dalaiból

17.06 Harangszó

FALUHÁZ
14.30 Házasságon innen és túl – Rátóti Zoltán
Háy János igaz történetei férfiakról és nőkről
16.30 Katlanirodalom – Háy János vendége: Grecsó Krisztián
Vízjelek a honvágyról, Angyalkacsinálás, Pletykaanyu, Isten hozott, Tánciskola...

18.30  Házasságon innen és túl – Rátóti Zoltán
Két nő  és egy férfi, két férfi és egy nő  stb. – háromszögek, amik mindig bomlanak, és újra összeállnak.
ZENEKERT
18.00 Téka koncert
Ökrös Csaba és barátai bejárták Európa szinte valamennyi országát, és jártak Mexikóban, Kanadában, Indiában, Japánban, Kínában és az USA - ban is – most Palkonyán
19.30 Fabatka koncert
Autentikus népzene improvizatív továbbgondolással – a hangszerek mindent elmondanak: pásztorfurulyák, kaval, basszusgitár, hegedű, koboz… 
21.00 Táncház
Ha Palkonyán akarjuk zárni az estét, táncra fel!
augusztus 8. (vasárnap)

MESEKERT
10.00 A furfangos királykisasszony – Kerek Perec Társulat
A válogatós királykisasszony és a próbákat kiálló utolsó  legény meséje
11.00 Lábbáb – Csernik Szende Lábita Színháza
„A mese gyógyír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek. Mosoly mindenki lelkére."

TEMPLOM
11.00 Népdal és barokk – Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncertje
Két ember találkozik, s velük találkozik a népzene és a barokk – és mindez milyen természetes!
FALUHÁZ
16.30 Székelyföld – kulturális folyóirat Erdélyből
Írók Háromszékből: Lövétei Lázár László, György Attila, Fekete Vince, Molnár Vilmos, Sánta Attila, Muszka Sándor
ZENEKERT
18.00 Csík Zenekar
Szíves Örömest – legfrissebb lemezükről bizonyára hallunk sok dalt, meg persze Quimbyt, Kispált, Tankcsapdát…
19.30 Jedam koncert
Funky, Népi, Progressziv, Rock, Pop, Jazz, Latin, Electro..., hogy pontosan micsoda, azt nem tudjuk, de dinamikus és bulira született zene
KISHARSÁNY (MEDIAWAVE-FALU) 
VYLYAN-KIÁLLÍTÁSOK
Művészi hordók 
A kiállítás  ötlete a képzőművészet és a borok keresztmetszetéből született a Vylyan Pincészetnél, mely beindította az alkotó fantáziát, felpezsdítette Pécs művészeti vérkeringését. Az eredmény - a MŰVÉSZI HORDÓ kiállítás – a Vylyan Pincészet körül látható immár 3. éve. 
Szász János fotókiállítás
A Magyarország egyik legjelentősebb fotóművészének, a pécsi származású Szász Jánosnak az alkotásaiból összeálló tárlatot a londoni Magyar Kulturális Központ mint az „EKF talán legjelentősebb művészeti felfedezéseként” ünnepelte. Nálunk a Vylyan szőlőlankáin tekinthetik meg a katlanlakók.
A divat világa a fotográfiában –  Tegnap és Ma
Képek, amelyek sokat mesélnek a divatról, a korokról, a sztárokról. A tárlat azoknak a magyar fotográfusoknak a munkáiból mutat be válogatást, akik ennek a műfajnak a mestereivé váltak idehaza és külföldön a múlt századtól napjainkig.  
MEDIAWAVE KIÁLLÍTÁS

Passport Control 15. – Kiállítás a Nemzetközi Fotóműhely munkáiból

Egy évvel ezelőtt indult az Ördögkatlan Fesztivál és MEDIAWAVE együttműködése, melynek részeként a győri alapítvány nemcsak zenei programot szervezett kisharsányi helyszíneken, de itt valósította meg nyári művészeti táborát is. Idén újra lesz műhelymunka és a tavaly készült munkák is kiállításra kerülnek. A fotókon témája helyi ihletésű, reményeink szerint a falu közössége örömmel látja majd magát viszont fotón s videón egyaránt.
MEDIAWAVE MŰHELYEK

Passport Control 19. – MEDIAWAVE NYÁRI MŰVÉSZETI TÁBOR – július 30 – augusztus 7.
A MEDIAWAVE Alapítvány workshopjai több művészeti ágban (FILM – FOTÓ - ZENE) várják a 16 év feletti tanulni, tehetségüket kibontakoztatni vágyó kezdő, középhaladó (képzés alatt álló), illetve haladó (végzettséggel és/vagy gyakorlattal rendelkező) érdeklődőket, fiatal művészeket, akik gyors és hatékony fejlődést jelentő nemzetközi alkotó együttműködések keretében szeretnék megerősíteni tudásuk gyakorlati oldalát. 
augusztus 4. (szerda) 
ÓVODA UDVAR

18.30 - Passport Control 15. – Kiállítás a Nemzetközi Fotóműhely munkáiból

Megnyitja: Pettendi Szabó  Péter – Passport Control művészeti vezető

JÁTSZÓTÉR

19.00 – Kisharsányi Nyugdíjasklub népdal és táncbemutatója
A tavalyi évhez hasonlóan újra a helyi nyugdíjasklub előadásával veszi kezdetét a kisharsányi program.

ÓVODA UDVAR

20.00 - Boka Gábor Színháza: Arany János – Nagyidai Cigányok – ELŐADÁS
A közismert történeti anekdota szerint a XVI. században Perényi, a Szapolyai János király pártjához tartozó  főúr cigányokkal védelmeztette várát, Nagyidát a Habsburg király, Ferdinánd serege ellen. Boka Gábor utcaszínházas és vásári komédiás helyi erők bevonásával, a karakterek megbolygatásával készül színpadra vinni a legendás történetet.
JÁTSZÓTÉR
21.30 – Apnoe zenekar koncertje
2009-ben talált egymásra a zenekar és Mesics György „Mesó”, aki tizenöt éve különböző táncházas zenekarok tagja, prímása. A nótákat azóta hamisítatlan népi hegedű, és egy férfi énekhang is gazdagítja, sajátos karaktert adva a banda egyéni, magyar népi muzsikák feldolgozásából, újragondolásából eredő stílusának, ahol az elektromos hangszerek hangzásban népzenei irányt vesznek, a népi hangszerek pedig rockosabban szólalnak meg.

ÓVODA UDVAR

22.30 –  Romungró Fiúk koncertje
A csornai fiatalok tavaly a fesztivál helyi sztárjainak számítottak és az azóta eltelt időben igazi „MEDIAWAVE házi zenekari” státuszt vívtak ki maguknak. Tehetségüket a pécsi FRINGE Fesztiválon zenei különdíjjal jutalmazták.
augusztus 5. (csütörtök) 
TORNATEREM
14.00 Garaczi László: Plazma – KoMa Társulat
Játsszák: Polgár Péter, Jaskó Bálint, Zrinyi Gál Vince, Jelinek Erzsébet, Lass Bea
Elsorvad a kisagyad, ha nem simogatnak? Öngyilkos leszel, ha nincs kapcsolatod? Boldog vagy, ha van? Bármilyen inger jobb az ingertelenségnél? Ez csak játék? 5 színész. 25 szerep. 1 felvonás. 0 díszlet. Játék. Rólad, rólam, rólunk.
 
ÓVODAUDVAR

16.00 Boka Gábor Színháza – János vitéz hiteles története képekben elbeszélve

A fesztivál visszatérő vendégei újra egy hihetetlen és mégis hiteles történettel varázsolják el a nagyérdeműt.

TORNATEREM
17.00 Garaczi László: Plazma – KoMa Társulat
Játsszák: Polgár Péter, Jaskó Bálint, Zrinyi Gál Vince, Jelinek Erzsébet, Lass Bea 
VYLYAN TERASZ
15.00 PoeJass Project koncert
Jazz Pécsről. Fiatalok, akik örökzöldeket (is) játszanak.
16.00 Katlanirodalom – Ágoston Zoltán vendége: Dragomán György
Második regényével berobbant (A fehér király), most a harmadikat írja.
17.00 A Jazz nagykövetei – koncert
Elsa Valle, Szakcsi Lakatos Béla, Csepregi Gyula, Winand Gábor – a jazz magyar és kubai sztárjai játszanak, háttérben villányi táj – gyönyörű az egész.

JÁTSZÓTÉR
19.00 – Fláre Beás Banda és Kokavakere Lavutara (SLK) közös koncertje
A devecseri beás roma zenekar mára már külföldön is egyre nagyobb nevet szerez magának. Kelet-európai turnéjukat megszakítva érkeznek Kisharsányba, hogy szlovák turnétársukkal közös romazenei minifesztivált tartsanak nálunk. A produkcióban bemutatkoznak a zenekarok saját zenéjükkel, de közös számokat is játszanak majd. Autentikustól a Django Reinhardtos gypsy jazzig sok minden lesz hallható!
21.30 – Ferenczi György & Rackajam zenekar koncertje
Tavaly a legnagyobb közönségsikert Ferenczi Gyuri zenekara aratta Kisharsányban, nem volt kérdéses hát  újbóli meghívásuk.
ÓVODAUDVAR
23.30 Mekkora cigány vagy? – Gypsy Session
A provokatív elnevezés mögött egy roppantbarátságos és izgalmas zenei produkcióötlete áll, melynek lényege, hogy roma és magyar zenészeket hozzunk össze egy laza jam session keretei között, hogy egymás zenei világaiba bátran átlépve, kísérletezve, kalandozva szórakoztassák a nagyérdeműt. A tervezett fellépők közt van a MEDIAWAVE roma zenei workshopjainak tanárai, résztvevői és az Ördögkatlan Fesztivál aznapi sztárvendégei is!
augusztus 6. (péntek)

VYLYAN TERASZ

15.00 Macskaköröm koncert
Irodalom és zene – ebben az előadásban Márai Sándor Füves könyvének szemelvényeit teszik zenei idézőjelbe.
16.00 Katlanirodalom – Ágoston Zoltán vendége: Kovács András Ferenc
A legendás KAF Marosvásárhelyről  – az idén Kossuth díjat kapott.
17.00 Sárik Péter tró – koncert
Sárik Péter, Frey György, Berdisz Tamás – folyamatos szakmai sikerek, és még a közönség is szereti őket. Igazi, vérbeli jazz.

ÓVODA UDVAR
15.00 – Rutkai Bori és a Hébe Hóba Banda – Vacka Dalok koncert
Bizonyára ismerősen cseng a Hébe Hóba Banda neve azoknak az óvodás és kisiskolás gyerekeknek, valamint szüleknek, akik szívesen hallgatják a Kossuth rádió folytatásos mesejátékát a Vacka rádiót.

JÁTSZÓTÉR
17.00 – Voler Mouche koncert
Francia név, angol szövegek, fiatal szombathelyi zenészek egy különleges hangú  énekesnővel a fronton. Impressziókra épülő tripihopos, bossanovás könnyed tánczene, ideális délutáni bemelegítéshez vagy épp elnyújtózáshoz.

18.30 – Rutkai Bori és a Specko Jedno
Bizonyára ismerősen cseng a Hébe Hóba Banda neve azoknak az óvodás és kisiskolás gyerekeknek, valamint szüleknek, akik szívesen hallgatják a Kossuth rádió  folytatásos mesejátékát a Vacka rádiót.

ÓVODA UDVAR
20.00 - Roma & Magyar Underground Ethno Zenei Workhop - Zárókoncert              
Na most kiderül, mire mentek egymással Ferenczi Gyuriék és a kísérletező  kedvű ethno zenészek. A háromanpos próbafolyamat zárókoncertje.

JÁTSZÓTÉR
21.00 – Dresch – Yengibarjan – Lukács Trió koncertje
David Yengibarjan, Dresch Mihály és Lukács Miklós alkotta trió, amelynek tagjai a kortárs magyar jazz nemzetközi téren is meghatározó  képviselői. A három önmagában is erőteljes zenei karakter találkozása összetéveszthetetlenül egyedi hangzásviláguk párbeszédére is módot ad.
ÓVODA UDVAR
22.30Büdös Vornyik zenekar koncertje          
Na de ki az a Vornyik? És miért büdös? Reményink szerint a koncerten és az azt követő mulatozáson minden kiderül majd.

augusztus 7. (szombat)

TORNATEREM
16.00 Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Hősköltemény egy részben, négy énekben. Egymaga előadja: Besenczi Árpád 
JÁTSZÓTÉR
17.00 Berecz András mesél
Lehet-e Ördögkatlan Fesztivál Berecz András elbűvölő meséi nélkül? Aligha…
"Hármat kell annak megfontolni, aki mesemondó akar lenni: magasra állni, hogy lássák, a torkát kinyitni, hogy hallják, s rövidnek lenni, hogy szeressék...”


19.30 Grencsó Kollektíva koncertje
A magyar kísérleti jazz ikonikus alakja, Grencsó István nagyszerű zenekarának koncertje. 
ÓVODA UDVAR
21.00Passport Control záró bemutató           
A film és fotóworkshop tagjai mutatják be a fesztivál ideje alattt készült munkáikat.
JÁTSZÓTÉR
22.30 African Footprint International (GHA) koncertje és táncelőadása
Az African Footprint International egy nemzetközileg elismert professzionális táncegyüttes, tagjai között - az egészséges táncosok mellett - gyengén halló  és siket fiatalokat is találunk, akik - fogyatékosságuk ellenére - hihetetlen módon, a gyomorszájukban képesek érzékelni a zenét, a ritmust, s ekképpen könnyedén elő tudják hívni a vérükben lévő tánc képességét. Életerő és zenei robbanás, mindez különleges előadásmóddal párosulva! Örök élmény...
ÓVODA UDVAR
24.00Roma & Magyar Autentikus Ethno Zenei Workshop Zárókoncert
A devecseri Fláre Beás Banda dolgozott három napon át helyi és fesztivál vendégekkel a roma zenei hagyományok ápolásán, átadásán.
augusztus 8. (vasárnap)

ÓVODA UDVAR

15.00 Lábita Lábbábszínház - Csernik Szende Lábita előadásában


JÁTSZÓTÉR
17.00 Grooveheadz Orchestra (AUT) koncert
A népzene és a rock találkozása – a klezmer és a breakbeat találkozása –  a jazz és a groove találkozása –  a balkáni zene és a funky találkozása... így jellemzik a Grooveheadz Orchestra stílusát. Valójában azonban zenéjükben a Kelet találkozik a Nyugattal és a világ többi részével... 
19.00 - NEMZETKÖZI ÚJ JAZZ MŰHELY ZÁRÓKONCERT
Vezető: Singas Project 
ÓVODA UDVAR
20.30 - FÚVÓS NAPKÖZI ZÁRÓKONCERT
Vezető: Grencsó  István 
JÁTSZÓTÉR
21.30 Takáts Eszter koncert
A pécsi daloskisasszony ezennel új lemezének anyagát egy új zenekar élén mutatja be. 
ÓVODA UDVAR
23.00 – Romungró Fiúk koncert
A kisharsányi programok zárómulatsága

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...