1.4/2 A szöveggel egy időben létező kép változásai a fotográfia megjelenéséig
A reneszánszban születik meg a humanizmus. A megváltozott, felfrissült gondolkodásmód mottója az újjászületés: a római-görög kultúra újjáélesztése, de inkább felülmúlása. Suger Apát jelmondata: „novum contra usum” (az új a megszokottal szemben). A kor legfőbb hozománya a perspektivikus ábrázolásmód, a tér valósághű kifejezése, a természetből átvett aranymetszés képszerkesztésbe való bevonása.
A nyilvánvalóan fontos erkölcsi mondanivaló mellett szentek és profán alakok egyenrangúan lehettek jelen; a transzcendencia visszavonult a lélekbe, a látható világ foglalta el helyét a képeken.
Augustinus Krisztus előtti és Krisztus utáni időszakra bontja a történelmet, a keresztény üdvtörténetre alapozva kialakul a történelmi tudat, így a művészettörténet megszületése is ehhez az időponthoz datálható. A Joachim de Fiore-től származó „töretlen előrehaladás” eszméjével és optimizmusával együtt a kettős igazság ideája is kifejlődik: hit és tudomány egyszerre szerez követőket, többféle világnézeti lehetőséggel megajándékozva az embereket.
A reneszánszban a kép részének kezdték elismerni a képíró sajátos látásmódját is.[1] Velázquez Las Meninas című festményét kémlelve a kései reneszánsz hagyatékára jellemző különleges perspektíva-változások, képi fondorlatok, mesteri fogások, brillírozások egyik remekének tanúi lehetünk. A festmény egyedülálló érték volt. Egy volt belőle, és része volt az őt befogadó hely egyedi mivoltának. Egy templomban a képek részei az épület életének. Gondoljunk bele, miféle csodát élhettek meg azokban a korokban a templomba lépő emberek, akiknek nem volt pénzük saját portréjukat megfestetni. A perspektíva kifejlődésével pedig még élethűbbé válhatott a valóság leképeződése, a szentek látványos lakói lettek isten házának.
E reneszánsz találmány, a perspektíva, ami az örök szépség ideáját hirdeti, a barokkban, majd a manierizmusban már kezdi elveszíteni az örökérvényűségét. A képszéli torzulások, a nézőpont relativitása, és az a tény, hogy nem egyetlen perspektivikus megoldás vagy enyészpont létezik az adott képhez, kísérletezésre és továbblépésre buzdítja, ösztönzi a kor alkotóit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése