2010. május 11., kedd

Kitekintő: José Figueroa

Egyértelműen szerencsés nemzetnek vallhatjuk magunkat, hiszen rengeteg tehetséges fotós született a hazánkban. Az ő nevükkel és képeikkel minden nap találkozhatunk is a magyar sajtótermékekben. Néha érdemes azért külföldön is körülnézni. Ebben a rovatban ezért a világ távoli, vagy akár nem is olyan távoli tájain dolgozó fotósokból szemezgetek.

José A. Figueroa


Kubáról nem feltétlenül a kubai fotósok jutnak eszünkbe, inkább a kimeríthetetlennek tűnő fotós témák, amiket több hazai fotós is remekül feldolgozott. Pedig az utolsó szocialista országok egyikében is van remek fotós, aki ráadásul nem is akárki mellett kezdte a szakmát, hiszen még 1964-ben Alberto Korda asszisztenseként ismerkedett meg a szakmával. Azóta az egész világon ismertté vált, amit többek között az is bizonyít, hogy már 18 országban volt kiállítása. A honlapján pedig betekintést nyerünk abba, hogy egy kubai hogyan látja a kubaikat. http://www.universes-in-universe.de/figueroa/start.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...