2010. május 19., szerda

Fehér Vera: Fotografikus jegyzetek

1 A kép paradigmája, fejlődéstörténete


1.4/3 A szöveggel egy időben létező kép változásai a fotográfia megjelenéséig


A képi ábrázolásban tovább akartak lépni, például mozgást szerettek volna kifejezni. Ideá­lis példa erre Leonardo ábrá­zolás­módja, melyben annyira kiütközik a művész kétség­beesett törekvése arra, hogy a mozgást ál­lóképen bemutathassa. Az alkotók dinamikát su­gárzó megoldá­sokkal tudtak a lehető leg­kö­zelebb fér­kőzni e vágy kielégítéséhez. A dina­mikát fény-árnyék játék­kal, nézőpont-el­mozdí­tással (bé­kaperspektívával, madártávlattal) nyerik. Így az ábrázolt alakok egyetlen időpillanatba sű­rű­södnek bele. A szépség rene­szánsz időtlenségét tehát felváltja az időben-lét villanásnyi, punktuális szerkezete. Minél dinamikusabbak, összetettebbek ezek a képek, mozgások, annál kisebb a bennük érzékel­hető időintervallum. Ez az allegorikus, sűrí­tett idő átható pátoszt és felfokozott érzelmeket kölcsönöz a korszak művészetének.
A megújuló stílusokat, divatokat akkoriban a reproduktív nyomatok, a fametszet, a réz­karc tudták másolni, terjeszteni szerte a világban: így gyakorolhatott hatást Itália Északra, vagy Pá­rizs Európára. Bár a reprodukciók megjelenítették a dúckészítők vagy a metszők kéz­je­gyeit is, mégis ebben a korszakban egyedül ebben a formában volt a lehető leghitelesebb az informá­ció, amire az európai kultúra szomjazott. Rembrandt-ot, aki elsőként hasz­nálta a reprodu­káló techniká­kat önmaga kifejezésére, mostoha mód nem is értették meg a maga korában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...