1.4/3 A szöveggel egy időben létező kép változásai a fotográfia megjelenéséig
A képi ábrázolásban tovább akartak lépni, például mozgást szerettek volna kifejezni. Ideális példa erre Leonardo ábrázolásmódja, melyben annyira kiütközik a művész kétségbeesett törekvése arra, hogy a mozgást állóképen bemutathassa. Az alkotók dinamikát sugárzó megoldásokkal tudtak a lehető legközelebb férkőzni e vágy kielégítéséhez. A dinamikát fény-árnyék játékkal, nézőpont-elmozdítással (békaperspektívával, madártávlattal) nyerik. Így az ábrázolt alakok egyetlen időpillanatba sűrűsödnek bele. A szépség reneszánsz időtlenségét tehát felváltja az időben-lét villanásnyi, punktuális szerkezete. Minél dinamikusabbak, összetettebbek ezek a képek, mozgások, annál kisebb a bennük érzékelhető időintervallum. Ez az allegorikus, sűrített idő átható pátoszt és felfokozott érzelmeket kölcsönöz a korszak művészetének.
A megújuló stílusokat, divatokat akkoriban a reproduktív nyomatok, a fametszet, a rézkarc tudták másolni, terjeszteni szerte a világban: így gyakorolhatott hatást Itália Északra, vagy Párizs Európára. Bár a reprodukciók megjelenítették a dúckészítők vagy a metszők kézjegyeit is, mégis ebben a korszakban egyedül ebben a formában volt a lehető leghitelesebb az információ, amire az európai kultúra szomjazott. Rembrandt-ot, aki elsőként használta a reprodukáló technikákat önmaga kifejezésére, mostoha mód nem is értették meg a maga korában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése