2010. május 1., szombat

Sziget Fesztivál: UB40 mobillal

UB40 mobillal

„Nulladik” napi két koncertfolyamot, egy új főszponzort és megannyi innovációs megoldást jelentett be budapesti sajtótájékoztatóján a multikulturális fesztivál és a multinacionális távközlési vállalat két vezetője. A Vodafone egyedi, innovatív üzleti alapú megoldásokkal csatlakozik – a korábban is főtámogató Dreher mellé - főtámogatóként a Szigethez. A Vodafone a fesztivál alatt olyan mobil alapú, a sziget-lakók életét kényelmesebbé tévő szolgáltatásokat indít el, amelyek eddig még nem voltak elérhetők. A Sziget nulladik napján reggae örömünnep és Cseh Tamás emlékkoncert is lesz, s a számos újítás között idén már a szigetlátogatók mobillal is tudnak - percalapon - belépőt fizetni a Szigetre.
Sziget „nulladik”: Örömünnep és emlékezés
Két felejthetetlennek ígérkező megakoncerttel jelentkezik a Sziget a már hagyományos „nulladik” napon, azaz idén augusztus 10-én. A Nagyszínpadon a jamaicai zenék fiesztája, a Reggae-Ska Ünnep – Bob Marley születésének 65. jubileumát ünnepelve - zajlik majd, a műfaj itthoni alapvetéseivel és nemzetközi sztárokkal. A Világzenei Nagyszínpadon pedig a hazai világ-, és rock zenei színtér legrangosabb képviselői Cseh Tamás emléke előtt tisztelegnek, felidézve a tavaly elhunyt dalnok életművének legjelesebb állomásait. A Reggae-Ska Ünnep 14-órától a Cseh Tamás emlékkoncert 18 órától kezdődik majd. Mindkét koncert – csak úgy mint a mínusz egyedik napi Kispál búcsú – az ottalvós hetijegyeseknek ajándék, különben pedig félárú, azaz 6.000 forintos napijeggyel élvezhető.
Reggae örömünnep
Hatvanöt éve született minden idők legnagyobb reggae zenésze, Bob Marley, aki világhírűvé tette a reggae műfajt. Ennek apropóján, a születésnapot ünnepelve a Sziget is Reggae és Ska Ünnepeként szervez a fesztivál nulladik napján egy majd’ félnapos fiesztát, felvezetve azt a műfaj hazai képviselőivel, majd sorakoztatva a jeles nemzetközi sztárokat. Így a koradélután induló koncertet a hazai reggae alapvetése, az idén 25 éve örömzenélő Ladánybene 27, mely a magyarországi reggae-élet úttörőjeként írta be a nevét könnyűzenénkbe. 1991-ben megjelent bemutatkozó lemezük óta fáradhatatlanul járják a reggae birodalmát, s mi több, igazgatják is azt: tizennyolc éve működtetve az LB Nemzetközi Reggae Tábort. 1995-ben Jamaicába is eljutottak végre, és ebből az utazásból újabb hosszú menetekre való erőt tudtak meríteni – Van még a világon és Pozitív című – 1995-ben és 96-ban megjelent – korongjaik mellett egy Bob Marley-dalokból álló lemezt is készítettek, Bob Marley emlékére címmel. Azóta játszottak Carlos Santanával és a Wailersszel, a Reggae és Ska nagy ünnepén, a Szigeten pedig KRSA és a PASO Brass-szal kiegészülve vezetik fel a fieszta-hangulatot. Őket a színpadon a The Aggrolites követi. A Los Angeles-i csapat afféle stílusteremtő zenekara a kortárs reggae-nek: hozzá kötődik a „mocskos reggae” címke. A soul, a punk-rock, a ska és a reggae ötvözetéből születő zenéjével hét éve tűnt fel, és azóta megállás nélkül nő a rajongótábora. Ennek a mocskos reggae-nek ugyanis nem lehet ellenállni, mert ez olyan, mintha egyszerre szólna a Clash és Otis Redding. Három albumot már az asztalra tettek, és idén nyáron a Skatalites társaságában járják a világot, együtt keverednek hál’ Isten a Szigetre is. A Skatalites Jamaica függetlenné válása után, 1962-től afféle nemzeti tánczeneként robbant a ska, magába forrasztva a rhythm & blues, a dzsessz, az afrikai ritmusok és a calypso hagyományait. 1964-ben alakult, s az „arany” korszakában mindössze tizennyolc hónapig működött a zenekar, a hetvenes évek közepén azonban újra beindultak, s azóta töretlen a jelenlétük és a legendájuk, ugyan az évek múlásával nem egyszer végső búcsút kellett venniük egyik-másik társuktól. 2010-ben a Szigeten az eredeti felállásból négyen – Lester Sterling, Lloyd Knibb, Doreen Shaffer, Cedric Brooks – lesznek hallhatók, de hogy az összes nagy számukat lenyomják, arra így is mérget vehetünk.
A hatvanas évek kezdetén, mikor is a ska friss tüze égett Kingstonban, Frederic „Toots” Hibbert, Nathaniel „Jerry” Matthias és Raleigh Gordon zenekara, a The Maytals volt az első, amely a „reggae” szót használta a Do the Reggay című számában. A jamaicai ritmusok és ízek mellett ugyanakkor a gospel és a soul erős befolyása is érződött zenéjükön, sőt lényegében ettől váltak olyan jellegzetessé a roots-reggae színterén. A hetvenes években már Toots & the Maytals néven dolgozó együttes felállása bár gyakran változott, népszerűsége töretlen maradt. 2004-ben True Love, 2007-ben Light Your Light címmel jelent meg albumuk – 2010-ben pedig végre Magyarországon is bemutatkoznak. És természetesen egy ilyen jeles koncertfolyamból kihagyhatatlan a The Wailers, a világ legismertebb reggae-intézménye, mely világszerte több mint kétszázötvenmillió albumot adott el. Igaz, még azon a néven, hogy Bob Marley & The Wailers…
1964-et írtunk, amikor Bob Marley és néhány haverja a nyugat-kingstoni Trenchtown gettóban zenekart alapított The Wailin’ Wailers néven. Miután Marley megnősült és az Egyesült Államokba költözött, a formáció pályafutása megszakadt, 67-ben azonban Marley újra összehozta a Wailerst. 1972-ben Chris Blackwell kiadója, az Island Records szerződtette őket, és ezzel egy olyan út vette kezdetét, amely a reggae-ben azóta is példátlan. És bár a Wailers eredeti felállásából már csak a világ egyik legjobb reggae-basszusgitárosának tartott Aston „Family Man” Barrett játszik a zenekarban, a Wailers még mindig jönni, látni és győzni tud, s a legnagyobb slágereket a Szigetre is elhozza. Megvan annak a maga súlya, hogy a hetvenes évek végi Angliában arról a – UB 40 nevű és számú – formanyomtatványról nevezte el magát egy multikulturális felállású társaság, amellyel a munkanélküli segélyért lehetett folyamodni. Robin és Ali Campbell zenekarának a tagjai munkásszármazásúak voltak, de szerencsére úgy hozta a sors, hogy a segélyen kívül más választásuk is adódott: úgy döntöttek, hogy inkább zenekart alapítanak, gyerekkoruk óta tartó mániájuk, a reggae jegyében. 1980-ban megjelent albumuk kapásból az angol lista második helyére csöppent, és aztán a listán maradt hetvenegy hétig. Az ezt követő Present Arm ugyancsak a második helyen „végezte”, és harmincnyolc hetet töltött a listán. Ezt pedig már kirobbanó sikernek szokás nevezni a showbusinessben.
És még csak ezután következett (1983-ban) a Labour of Love című albumuk, melyen kedvenc dalaik reggae-változatát nyomták. Ez már listavezető volt, és tizennyolc hónapot töltött a legnépszerűbb korongok között. Ennek a három lemeznek a sikerét lehetetlen volt überelni, de arról szó nincs, hogy ezek sikeréből „élt volna” a későbbiekben a zenekar. A Labour of Love-nak történetesen még három lemeztestvére született. A 2005-ös Who You Fighting For? Grammy-jelölést is kapott, s mindeközben a legrangosabb fesztiválokon forgolódott a zenekar. Ennek a töretlen sztorinak az sem vetett gátat, hogy Ali Campbell 2008-ban szólópályára tért: a testvére, Duncan rögtön a helyére lépett, a 2010-es Labour of Love IV már vele készült. Egyszóval, nézhetjük bárhonnan, hatalmas buli előtt állunk…

Főhajtás Cseh Tamás előtt
A hazai világzenei és rockzenei színtér legrangosabb képviselői a szereplői annak a lemeznek, amely Eszembe jutottál – Főhajtás Cseh Tamás előtt címmel jelenik meg május 20-án és a Sziget nulladik napján, a Vilgzenei Nagyszínpadon élőben is megszólal. Cseh Tamás életművének súlya és jelentősége mellett nem szükséges érvelni, arról, hogy a magyar könnyűzene történetének egyik múlhatatlan fényű ikonja volt, tucatnyi lemez, színházi előadás és film vall. Művészete felülemelkedett az idő és az aktuális divathullámok szorításán, folyamatosan jelen volt az elmúlt harmincöt évben. Egyetlen út van csak, ami még ismeretlen Cseh Tamáshoz közelítve: nem tudjuk, hogy miben rejlik a hatása kortárs könnyűzenénk méltán népszerű előadói számára. Erről vall a – Marton László Távolodó szerkesztette – lemez, illetve az azt bemutató koncert. Olyan előadók közreműködésével, akik bár megannyi irányzatot képviselnek, mégis egyértelmű hitelességgel képesek feldolgozásaikkal a maguk képére formálni Cseh Tamás örökségét. Ők a Heaven Street Seven, a Csík zenekar, Péterfy Bori & Love Band, PASO, Másik János, a Napra, a Bin-Jip, a Kistehén zenekar, Lovasi András, Palya Bea, a Balaton, a Quimby, a Besh o droM, a Legát, Bognár Szilvia és Herczku Ágnes, az Etnofon Zenei Társulás valamint Tóth Evelin és Lantos Zoltán. A fellépő művészek tehát egy-egy Cseh Tamás dalt dolgoztak fel, s adnak elő egy-két saját szerzemény mellett, így egy közel ötórás koncertet élvezhetünk tehát a Sziget „nulladikon”.

Virtuális Sziget a Vodafone jóvoltából
A Vodafone és a Sziget között kötött együttműködési megállapodás keretében a mobilszolgáltató a Fesztivál „bemutatja” kategóriájú főszponzora lett. Ez logikus lépés a Vodafone életében, hiszen a cég a sport mellett a fiatalok körében oly népszerű zenei fesztiválokat, koncerteket támogatja nagy előszeretettel.
A Vodafone olyan mobilpénztárca (mobil payment), mobil média és „gép-gép közötti” (machine to machine) megoldások sorával jelentkezik majd a fesztiválon, amely mind a hazai-, mind a külföldi sziget-látogatók számára kényelmesebbé teheti a fesztiválozást. A Virtuális Szigeten elindul a Vodafone Sziget program mobilinformáció több nyelven. Ugyanakkor számos kifejezetten a Vodafone előfizetőinek kedvező szolgáltatást is napvilágot lát – például mobilon is vásárolhatnak majd napijegyet, vagy akár mobillal is fizethetnek egyes termékekért, elsőként a kávéért.
Beck György, a Vodafone elnök-vezérigazgatója hozzátette: „Az együttműködéssel kettős célunk van. Egyrészt aktívan hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy a PICK szalámi és a tokaji borok mellett hazánk egyik legismertebb hungarikuma, a Sziget Fesztivál tovább folytathassa térhódítását. Másrészt úgy gondoljuk, hogy a Fesztivál többszázezer látogatója egy olyan ’technológia rajongó’ (early adopter) közösséget alkot, amelynek segítségével a Vodafone sikerrel tesztelheti le a még titkos, fejlesztés alatt álló szolgáltatásait és termékeit.”

Innováció
Az új szolgáltatások sorával a Sziget igyekszik kényelmesebbé, egyszerűbbé vagy akár olcsóbbá is tenni a Sziget-létet. Így például lesz a fesztiválon - a parkolási fizetéseknél már közkinccsé vált szisztémához hasonló – perc alapú mobil fizetési lehetőség is. Eszerint a látogató, mobiljával aktiválva, majd a végén leállítva a rendszert, a belépéstől a Sziget elhagyásáig fizet, tehát ha csak kedvenc együttesének koncertjére kíváncsi, akár csak arra az időre vált belépőt. S hogy a beengedésnél az esetleges sorbaállás miatt feleslegesen ne ketyegjen az „óra”, a mobil fizetést választók számára a Sziget szervezők - a gyors bejutás érdekében - „expressz” kaput biztosítanak majd. Természetesen a tavaly bevezetett kedvezmények az idén is élnek: a csoportos diákjeggyel akár féláron is jöhetnek a Szigetre diákok, míg a későn beinduló bulizók este 11 órától féláron válthatnak majd napijegyet kedvenc fesztiválunkra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...