„Megemésztetlen múlt,
Öklendező jelen,
Felzabált jövő,
Magyar karma.”
Pócs Péter
MAGYAR KARMA
Kiállítás Pócs Péter, Orosz István és Ducki Krzysztof 1988 és 2009 között készült politikai, társadalmi és kulturális témájú plakátjaiból a Bakelit Multi Art Centerben (1095 Budapest, Soroksári út 164., 18-as épület) 2011. március 17-től április 15-ig.
A történelmi vonal
Ezek a műalkotások többet mondanak el Magyarország legutóbbi 20 évéről, mint bármelyik történelmi tanulmány: görbe tükröt tartanak elénk – szembesítenek saját múltunkkal. Megkérdőjelezték a diktatúra létjogosultságát és állást foglaltak az egyén szabadsághoz és méltósághoz való joga mellett.
Bár a plakátok 1988 és 2009 között készültek, többségükre mégis úgy emlékszünk, mint a rendszerváltás dokumentumaira, gondoljunk csak például Orosz István Tovarisi konyec! című munkájára, amely a rendszerváltás egyik emblematikus darabja mind a mai napig. A három képzőművész több plakátot is készített az 1956-os forradalom 50. évfordulójára is.
A művészeti vonal
A most kiállított félszáz plakát korábban soha nem szerepelt közös tárlaton, ezért különösen hálásak lehetünk a dán ötletgazdáknak ezért a kezdeményezésért. A magyar plakátművészet három legjelentősebb, világhírű képviselőjének alkotásait gyűjtötték csokorba és mutatják be a dán után a magyar közönségnek.
A dán vonal
A kiállítás ötletgazdája Heine Sveistrup Jensen Jütland és Fyn tiszteletbeli magyar főkonzulja, a magyar plakátművészet elkötelezett híve, a Skandináv Ház Alapítvány kuratóriumi tagja. A kiállítás 2009. október 23-án, a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának huszadik évfordulóján nyílt meg Dániában.
A kiállítás rendezője a Közép-dániai Régió.
A kiállított plakátok a Dán Plakátmúzeum tulajdonát képezik, így a gyűjtemény hazai megtekintésére utoljára a budapesti kiállításon nyílik lehetősége az érdeklődőknek.
Megnyitó: 2011. március 17. 20 óra
A megnyitón közreműködik Vicsek Viktor videóművész
A kiállítást megnyitja:
Heine Sveistrup Jensen, dániai magyar tiszteletbeli főkonzul
Gert Schou, a Dániai Regionális Tanács tagja
Per Nyholm, író, újságíró
Szakolczay Lajos, író, művészetkritikus
Peder Stougård, a Dán Plakátmúzeum igazgatója
A megnyitó kísérőrendezvénye 21 órától: Hetek Csoportja: Meddig még?! – előadói est Hervay Gizella és Szilágyi Domokos verseiből (Melkvi Bea és Dián Róbert előadásában)
1095 Budapest, Soroksári út 164. 18-as épület
www.bakelitstudio.hu www.skandinavhaz.hu
további információk: info@skandinavhaz.hu info@bakelitstudio.hu
“Undigested past,
Regurgitated present,
Devoured future,
Hungarian Karma.”
Péter Pócs
HUNGARIAN KARMA
Exhibition of posters of political, social and cultural topics created by Péter Pócs, István Orosz and Krzysztof Ducki between 1988 and 2009.
Bakelit Multi Art Center (1095 Budapest, Soroksári út 164., building 18.)
From 17. March to 15. April 2011.
The historical line
Although these works were made between 1988 and 2009, most of them are still remembered as the posters of the change of regime, for example, just think of the work of István Orosz: Tovarisi konyec! which is an emblematic piece of art to the present day. The three artists also made several posters to the 50th anniversary of 1956 Revolution. These works of art say more about Hungary's last 20 years than any other historical study, since a curved mirror is held before us - our past is brought face to face. They questioned the legitimacy of the dictatorship, and took a stand in favour of the right to individual liberty and dignity.
Although these works were made between 1988 and 2009, most of them are still remembered as the posters of the change of regime, for example, just think of the work of István Orosz: Tovarisi konyec! which is an emblematic piece of art to the present day. The three artists also made several posters to the 50th anniversary of 1956 Revolution. These works of art say more about Hungary's last 20 years than any other historical study, since a curved mirror is held before us - our past is brought face to face. They questioned the legitimacy of the dictatorship, and took a stand in favour of the right to individual liberty and dignity.
The artistic line
The currently exhibited fifty posters have never been presented together in a common collection, so we are especially grateful to the Danish partners for the initiative. Works of the three major, world-renowned Hungarian representatives of poster-art are now collected in a bouquet and presented to the Hungarian visitors after the Danish audience.
The Danish line
The idea of the exhibition was thought out by Heine Sveistrup Jensen, Hungarian Honorary Consul General of Jutland and Fyn, committed devotee of Hungarian poster-art, Board member of Nordic House Foundation. The exhibition was opened in Denmark 23. October 2009. on the 20th anniversary of proclamation of
the Republic of Hungary in 1989.
The exhibition was organized by the Central Denmark Region.
The posters are owned by the Danish Poster Museum, so the last opportunity to view the collection in Hungary will be at this exhibition held in Budapest.
Opening: 17. March 2011. 20.00
Video artist, Viktor Vicsek performs at the exhibition opening.
Exhibition is opened by:
Heine Sveistrup Jensen, Hungarian Honorary Consul General of Denmark
Gert Schou, member of Council of Central Denmark Region
Per Nyholm, writer, journalist
Lajos Szakolczay, writer, editor
Peder Stougård, director of Danish Poster Museum
Event included in the opening from 21.00: Group of Seven: How long more?!
An evening performance of Gizella Hervay’s and Domokos Szilágyi’s poems (performed by Bea Melkvi and Robert Dián)
1095 Budapest, Soroksári út 164 18-buildingwww.bakelitstudio.hu, www.skandinavhaz.hu
Further information: info@skandinavhaz.hu info@bakelitstudio.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése