2011. 02.25.-26., péntek-szombat 21h
Belépő elővételben: 5000 Ft, a koncert napján: 5800 Ft. (Az egyik napra megváltott jegy a másik napra nem érvényes!)
Február 25.-én és 26.-án a rockzene nagy fekete pillanata érkezik el: két évvel ezelőtti A38-as koncertje után ismét Budapesten játszik a túlzás nélkül zseniális, egyben sajátos allűröktől sem mentes angolszász zenekar, a Sisters of Mercy. Az „egyszemélyes együttes”, Andrew Eldrich komor hangulatú, irdatlan mennyiségű színpadi füsttel megtámogatott zenekara immár harminc éves – a Sisters of Mercy ezt a jubileumot ünnpeli nagyszabású európai turnéval, amelynek budapesti állomásán, az A38 Hajón kétszer is fellép, két egymást követő napon.
A Sisters of Mercyt immár harminc éve, 1980-ban alakította meg a zenekar egyszemélyes motorja (énekese-zeneszerzője-
Nem sokkal később Craig Adams basszusgitáros és Ben Gunn gitáros (őt később a Dead or Alive-ból érkező Wayne Hussey váltotta) csatlakozott a zenekarhoz, Eldrich pedig az éneklésre koncentrált, ezért kiszállt a dobok mögül. Az élő dobot dobgéppel cserélték fel: azóta is ez a Doktor Avalanche-nek nevezett dobgép Eldrich egyetlen "hű társa" a Sisters of Mercyben
A Sisters of Mercy kacskaringós pályája során mindösze három sorlemezt készített, ezek közül az első, az 1985-ben megjelent First and Last and Always egyben az induló felállás utolsó albuma volt. A lemezhez kepacsolódó turné során a tagok úgy öszevesztek (egészen pontosan Eldrich veszett össze a többiekkel), hogy a Sisters of Mercy azonnal ketté is vált. A tagok nagy része The Sisterhood néven kezdett koncertezni (elsősorban a Sisters of Mercy számára írt, ám meg nem jelent számaikat játszva). Eldrichnek sem kellett több, ő is alapított egy Sisterhood nevű zenekart, gyorsan meg is jelentetett egy nagylemezt, így jogi úton tette lehetetlenné a többiek működését. Akik viszont válaszul The Missonre keresztelték együttesüket, és ezen a néven futottak be meglehetősen fényes karriert.
Ám Eldrich nem csak a jogi csűrcsavarokban alakított elsőrangút, hanem - mint azt következő lemezével bebizonyította - a zenében is. Az 1987-ben megjelent Floodland lemez azóta is a műfaj egyik csúcsteljesítménye: a háttérbe zorult gitárokat éteri billentyűsfutamok, hideg, feszes ütemek váltották fel, egyvalami maradt csak a régi: Eldrich komor hangulatú, jellegzetes éneke és szövegei.
A Sisters of Mercy a továbbiakban már csak egyetlen lemezt jelentetett meg, az 1990-es Vision Thinget, de ez nem jeleti azt, hogy megszűnt volna a zenekar. Andrew Eldrich, állandóan változó felállásban bár, de folyamatosan koncertezik a Sisters of Mercyvel, és - mint mondja - megtehetné, de nem sürgős számára az új lemez. Könnyen mondhatja: valóságos rock and roll-idolként egéz korszakokat határozott meg személyisége. Akik két éve ott voltak az A38 Hajó teltházas koncertjén, bizonyíthatják, hogy az eltelt harminc év alatt a Sisters of Mercy mit sem vesztett intenzitásából: letaglózó, misztikus, elemi erejű koncertjei épp olyan hatásosak, mint valaha.
A zenekar tagjai
Andrew Eldritch: ének, gitár, billentyűsök
Ben Christo: gitár, vokál
Chris Catalyst: gitár, vokál
Doktor Avalanche: dobprogram
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése