2011. június 30., csütörtök

Az A38 Hajó 2011. júliusi programjai

Az A38 Hajó  2011. júliusi programjai
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Az A38 Hajó a nyári szezonban sem pihen, csak a hangsúlyok helyeződnek át. Júniustól némiképp csökkent a koncertek száma, ám a hajó, kihasználva mesés dunai fekvését, belső tereinek és teraszainak sokféleségét és változatosságát igazi, kellemes, barátságos nyári szórakozóhellyé alakult át.

Három szinten, több helyszínen lehet múlatni az időt, akár egy egész délutánon-estén-éjszakán  át. És hogy a megszokott, immár nyolc éve működő hajón az élet ne legyen unalmas és megszokott, új, nagyszabású partisorozatot is indítottunk: az A38 Colours az A38 Hajó nyári partisorozata, ami a budapesti elektronikus partiélet legfontosabb szervezőbrigádjainak együttműködéséből született. Az A38 két, koprodukcióban megvalósuló sorozatán, a Technokunston és a Decknologyn kívül a Bladerunnaz, a Monkey6, az NVC, a Hairy és Groovejack vesz részt az együttműködésben, de a korábban hatalmas sikert aratott Real Your Nature után új sorozattal jelentkezik (szintén az A38-cal karöltve) Cadik is. A cél pedig igen világos: létrehozni az idény legizgalmasabb nyári partisorozatát, ahol békésen megférnek egymás mellett a különböző műfajok, stílusok. Egyszerre szórakoztató és előremutató, laza és feszes, forró és hűvös: a londoni szcéna legfrissebb irányzataitól a magyar művészeti akadémiákig terjed a skála, élő koncertekkel, live actekkel, lemezlovasokkal, látványos vizuálokkal és a város legjobb hangrendszerével. Három bárpult, éjszaka is nyitva tartó étteremterasz, légkondicionált koncertterem, langy dunai szellővel hűsített tetőterasz, megújult külső hajóvilágítás, koktélakciók és minden egyéb, ami egy full extrás nyárhoz kell. Ez az A38 Colours, az A38 Hajó nyári partisorozata, minden csütörtök-péntek-szombat éjjel, júniustól szeptember közepéig.
01.p.23h
KONCERTTEREM
NAPT (UK), Tits & Clits, Pryus, Krueger
A38 Colours by Ninjabreakz
Elővétel: 1000 Ft, aznap: 1500 Ft.

20h
TETŐTERASZ
Kowalsky+Csányi Szabi akusztik
Belépő: 800 Ft.
22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: Elbow Room, Dean Olbricht
Díjtalan!
02.szo.20h
KONCERTTEREM
Mátyás Attila Band lemezbemutató
Elővétel: 1200 Ft, aznap: 1500 Ft.

22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: Broken Bits – DolbyRoll és vendégei
Díjtalan!
23h
KONCERTTEREM
4M!!! - Mastif, Munk, Mentalien, Markov
A38 Colours by Bladerunnaz
Elővétel: 800 Ft, aznap: 1000 Ft.

03.v.20h
TETŐTERASZ
Drum and Monkey pres. The Qualitons, Mindpilot (UK)
Elővétel: 500 Ft, aznap: 700 Ft.

07.cs.19:30
TETŐTERASZ
JR Brown, Budapest Riddim Band, DJ Bosi
Belépő: 500 Ft.
08.p.20h
TETŐTERASZ
Tours de France – Wombo Orchestra (F)
Belépő: 500 Ft.
14.cs.23h
KONCERTTEREM
Mindscape, Statik, Falcon, Sickboy
A38 Colours by Bladerunnaz
Elővétel: 800 Ft, aznap: 1000 Ft.

20h
TETŐTERASZ
DJ Bootsie Quartet
Belépő: 500 Ft.
22h
Bár DJ-k: Antropos.hu Summer Nights – Miss Cheeky vs. VODi
Díjtalan!
15.p.19h
KONCERTTEREM
Polyphony – Roy Paci & Aretuska (I), Bohemian Betyars
Elővétel: 3000 Ft, aznap: 3500 Ft.

19h
KIÁLLÍTÓTÉR
Ökopolitikai filmklub – Török Zoltán: Vad Magyarország filmvetítés
Díjtalan!
20h
TETŐTERASZ
Barabás Lőrinc Quartet, DJ Suhaid
Belépő: 500 Ft.
22h
TETŐTERASZ
Bár DJ: Suhaid
Díjtalan!
16.szo.23h
KONCERTTEREM
DJ Rolando – The Astec Mystic (USA), Isu, Dork
A38 Colours by Technokunst
Elővétel: 2000 Ft, aznap: 2500 Ft.

22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: C4, Stephan Olbricht
Díjtalan!
21.cs.23h
KONCERTTEREM
Julio Bashmore (UK), Joe90 (UK), Cadik, Crimson
A38 Colours by Decknology
Elővétel: 1000 Ft, aznap: 1500 Ft.

22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: Alloyed.net – Almond Lama, Reelow
Díjtalan!
22.p.23h
KONCERTTEREM
Proxima (NL), Mav (NL), Pamb & Harsh (NL)
A38 Colours by Bladerunnaz
Elővétel: 1200 Ft, aznap: 1500 Ft.

22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: Broken Bits – DolbyRoll és vendégei
Díjtalan!
23.szo.22h
KONCERTTEREM
Robot Koch  (D) live, Herrmutt Lobby (B) live, Slow, Headshotboyz, Cadik & Mango, Mr Master & Fantomaz
A38 Colours by Space Is Called
Elővétel: 1300 Ft, aznap: 1500 Ft.

22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: Elbow Room, C.R.E.C.C.A.
Díjtalan!
27.sze.21h
KONCERTTEREM
IHM, Óriás, Konyha
Belépő: 500 Ft.
28.cs.20h
KONCERTTEREM
Kolin, EZ Basic, We Are Rockstars, DJ Pipo
A38 Colours by On The Rocks
Elővétel: 1200 Ft, aznap: 1500 Ft.

22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: Miss Cheeky vs. LNF
Díjtalan!
29.p.23h
KONCERTTEREM
HotX, Collins, Skiztah, Subotage vs Zoidberg, Tolo, Nils vs Boncsair
A38 Colours by Beat Destroy
Elővétel: 1000 Ft, aznap: 1500 Ft.

22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: Stephan Olbricht, Dean Olbricht
Díjtalan!
30.szo.20h
KONCERTTEREM
ImPro School bemutatkozó  est – Workshops & Party: Chris.su, Amb, Paul Crossman aka General Midi, Fine Cut Bodies, Mongoose, iamyank
A38 Colours by Monkey6
Belépő: 1000 Ft.

19h
TETŐTERASZ
5Yards, Rakéta, AWS
Belépő: 500 Ft.
22h
TETŐTERASZ
Bár DJ-k: Alloyed.net – Almond Lama, Domyan
Díjtalan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...