Jazzország tetején
Ha Szakcsi Lakatos Béla piros baseball sapkát és pólót vesz, akkor nagyon forró és tüzes - mondja Elsa Walle édes szájízű akcentussal. Táncra is perdülnek egy-két csárdáslépés, meg pörgetés erejéig. A Jazz nagykövetei a Vylyan teraszra érkeztek.
Szőlő – ameddig a szem ellát. Lankák és lejtők zöldje hullámzik, mint Winand Gábor szaxofonfutamai. „Messzeségbenyugodottság”. Kamaszkori filozofálásokat mozgatnak elő a levelek és hangok.
Árnyék – boldog pokrócosok, Csepregi Gyula fuvolaszólójára vibrálni kezd a párok között a levegő, aztán ha nem figyelünk, minden ember között. Mint az együtt ugrálás a rock koncerten.
Napfény – fel lehet tenni a napszemüveget, nehogy látszódjanak a könnyek. Szakcsi Lakatos Béla és az elveszített, elhagyott, elmúlt szerelmek. "Beleklimpíroz" a legmélyébe.
A bezáró forma szerint, most Elsa Walléről jön egy bekezdés. Passzol hozzá a bor, ördögbor. Duzzad az életszeretettől, énekhangja szabadon szárnyal. A kubai és amerika standardok árad az örömzene. Az énekesnő cicázik, flörtöl, játszik a férfiakkal, ahogy az élettel. És a hallgatósággal. A számok között sem beszélni, nevetni szeret a mondatokkal. A hosszú taps utáni utolsó muchas gracias is nevetésbe hajlik. Lassan elhalkul, szétszéledünk, visszük magunkkal.
Hodászi Ádám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése