Mellékhatások
Már-már felelőtlenség, hogy a szervezőség a Katlant követő elvonási tünetekre nem hívja fel a figyelmünket. Spontán mononukleózisom (becenevén Pfeiffer-féle mirigyláz) okán megcsúsztam az utolsó napi írásokkal – hamu a fejemre.
Az utolsó napi írás kötelessége a búcsúzás lenne? Kimondatlanul is végeszag lengte be a vasárnapot, hagy’ ne tragedizáljam túl. Miközben sorban álltam a reggeli tejeskávémért, a boltos hölgyek lemondón ingatták a fejüket egy csokira vágyó kisfiúnak: nincs már nekünk semmink… Hamar foghíjasodott a kemping is – a hajnali szökevényekről csak a hátrahagyott, sátorsúlytól lelapult, megsárgult fű ad tudósítást. Balgák a hirtelen távozók, hiszen utolsó nap Nagyharsányt még az (úttest szélén segítségért óbégató, vak) angyalok is meglátogatták – a fotóból kiindulva Palkonyát pedig az ördögök. Dér Zsolt átváltozóvirtuóz.
A rétes zamata zárásig kitartott, így váratlanul betoppanó szüleimnek se beszéltem lyukat a hasába. Benéztek egy laza Danse Macabre-ra, egy tál (ropogós, rottyanós, robbanós – nem emlékszem) pecsenyére. Hamis a látogatás öröme – betolakodónak látok mindenkit, aki nem a nulladik perctől tapossa a baranyai fesztiválgyepet. Másik szemszög: 280 kilométernyi utazás 3 óráért – ez valamit csak-csak igazol. Mindenestre az utolsó esti hullócsillag-futamnál én erre használtam el egy kívánságot.
Szemessy Kinga
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése