He's got the blues
A sajtóbuszosok körében – kimondatlanul ugyan, de – ő A FÉRFI. Szájából az amerikai filmekben unalomig csócsált legócskább dumák is jól hangzanak („If this goes on YouTube, man, I'll kill ya. Not jokin'.”). És egyébként minden mondata ilyen. Mintha egy road movie-ból kászálódott volna ki – körülötte a kisharsányi színpad és az előtte fekvő füves játszótér rögtön füstös kocsmává változik. A fene fog most értelmesen, intelligensen írni...Úgy döntök, beleugrok ebbe a filmbe. A díszlet nem rossz, a háttérben időnként villámlás, hosszú vonal fut végig az égen. Kezembe sört képzelek, és ott terem. Történeteket hallok Mr. Siegal életéből, egy 17 éves lányról, „she's got the devil in her”, libabőrözős feszültségfokkal "all night long". A figura úgy néz ki, mint aki megjárta Amerika összes kocsmáját, börtönét, minden országútját, illetve kiitta az összes whiskey-jét. Megegyezünk a barátnőmmel, hogy tuti befutó dumái és dalszövegei talán azért hangzanak jól, mert minden nyelvnek megvan a műfaja, vagy minden műfajnak a nyelve – az operának az olasz, a bluesnak meg az angol. Mondjuk. Mindenki „coolabbnak” érzi magát, ahogy épp a western desert-ben kóborol Panchoval, "nobody heard his dying words...but it's just the way it goes". Az egyik néző annyira „coolnak” érzi magát, hogy megosztja mindenkivel a Sinead O'Connorról szóló szám apropóján ("maybe she's crazy, maybe she ain't, but so was Picasso and so were the saints") vallásról alkotott nézeteit. Meg is kapja az énekestől a magáét: "Are ya for the pope? Cause you're a big f***ing idiot".
Egyre sűrűbben fénylik fel az ég. Amikor elkezd cseperegni, azaz mindenki mocorogni, attól tartok, elfelé szállingóznak a nézők. De meglepetésemre mindenki megindul a zápor elől menedéket adó színpad felé. Egész intimmé válik a környezet („You're f...ing freaking me out now, ya know!"). Odagyűlünk mindannyian, elfoglaljuk a színpadot is, úgyhogy Mr. Siegal innentől kezdve be van zárva, ki sem tud mozdulni. Na jó, akkor játszik még, de figyelmeztet, hogy megszívtuk, mert innentől kezdve ez nem a hivatalos program, most már azt játssza, ami neki tetszik. Előtte volt belevaló „country style”; hallottunk Tom Waits számot, szólt Dennis Hopperért egy nóta, és "igazi" bluest. Bármit, csak nem Bob Dylant!
Szemerédi Fanni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése