A mi Magyarországunk! Híres képek – neves alkotók

A korábbiakhoz hasonlóan a jövőben is próbálunk egy-egy kiállítással nem csak mint ajánló foglalkozni, hanem bővebb terjedelemben, akár az alkotók bemutatásával, akár a kiállítás anyagának rövid elemzésével. Ennek az útnak egyik lépése következik, mivel Vajda János is csatlakozott a Kísérleti Adás publikálói közé, és az elkövetkező időszakban fotókiállításokról jelentkezik írásaival.

 A mi Magyarországunk! Híres képek – neves alkotók
A Cultiris Kulturális Képügynökség kiállítása a MÚOSZ új székházában

Azt hiszem, nemcsak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nyert azzal, hogy új székházba költöztek ez év elején, hanem a fotós társadalom is, hiszen az új főhadiszállás földszinti, oktatásra, kulturális rendezvényekre fent tartott terme kiállítások rendezésére is alkalmas. A márciusi debütálás óta immáron az ötödik megnyitót élhették meg a szép számban megjelent érdeklődők.

A Képügynökség két éve alakult a Kossuth Kiadó Zrt. háttérbázisaként. A megnyitón megjelent Kocsis András Sándor elnök úr szavai szerint 112 magyar fotográfus kb. 150 ezer képe van immár a kezelésükben. Ennek tükrében nem igazán irigyelhető a Kasza Gáborra – aki nemcsak a kiállítás kurátora, hanem az Ügynökség munkatársa és mindemellett még a FFS elnöke is – hárult feladat: ebből a képanyagból átfogó képet mutatni az Ügynökség repertoárjából, de valamiféle esztétikai szempontú áttekintést is arról, hogyan látják az országot a gyűjtemény fotósai a címnek megfelelően. Szóval volt ujj, ami felett lehetett bőven töprengeni a megharapás kérdésében. Minek is feleljenek meg, a kereskedelemnek, vagy az úgymond, művészetnek? A kiállításra válogatott szerzők névsora (lásd lentebb!) és képeik szerencsére inkább az utóbbi szempontot érvényesítik a falakra helyezett tablókon. Az előbbinek leginkább az installálás módja felel meg. A hat, nagyméretű plotteren, tematikusan szelektálva került falra a 78 kiállított kép. A legnépszerűbb természetnek két egész tabló jutott, míg a fenn maradókon az emberek, a város (elsősorban Budapest) és a vidék osztozott, a megmaradt utolsón pedig a kereskedelmi szemléletű, reklám- és tárgyfotók kaptak helyet.

A megoldáson a kiadói szemlélet tükröződik vissza, ami leginkább a szerkesztő érdeme kéne, hogy legyen, ám ez az a pont, ahol felmerülhetnek az emberben kifogások. Az ilyen jellegű bemutatásnak az Interneten, prospektusban, poszteren vagy óriásplakáton van inkább létjogosultsága. Egyet lehet érteni Szamódy Zsolt elnök úrral (MFSZ), aki – bár elismerte, hogy a digitalizálódás térfoglalása nemcsak a felvételezésben formálja át a fotográfiai szemléletet, de a tárlatok megoldásaiban is visszatükröződik – annak a véleményének adott hangot, hogy a kép azért mégis csak elkülönítve él igazán, függetlenül attól, hogy nyomtatva, vagy levilágítva van. Nemcsak én gondoltam úgy a helyszínen, hogy a néhol nagyon is jelentősen eltérő képméretek valamiféle szerkesztői rangsorolást jelentenek a tördelési kényszerűségek mellett. Ez kollektív kiállításnál azonban nem igazán szerencsés. Valószínűleg financiális szempontok is döntöttek a megoldás mellett, nemcsak a technikai újszerűségre törekedés. Azonban azt lehet gondolni, hogy ha már egyszer a kereskedelem a művészet szolgálatába állt, akkor ennek nagyvonalúbb prezentáció járhatna, akár a büfé rovására is. A kiállított anyag megérdemelte volna a képenkénti (kompromisszumként a szerzőnkénti) installálást. Ebben a tekintetben a hely adottságaira sem nagyon lehet hivatkozni. Jómagam májusban 80 db 40x50 cm-es keretben helyeztem el ugyanezeken a falakon a Népszabadság fotóriportereinek kiállítását.

Hiányolni lehetett a képek alól a szerzők nevét, még akkor is, ha ennek pótlására hangzott el ígéret. Az a tapasztalat, hogy egy kiállítás összközönségének majd’ a 40%-át teszi ki a megnyitón résztvevők száma. Nemcsak a szerzők lettek volna ezzel megtisztelve, de a jelenlevők is kaphattak volna valami kézzelfoghatóbb tájékoztatást a helyszínen osztogatott silabusz helyett, amiből nem is jutott mindenkinek. Mert valóban híres alkotók híres képeivel találkozhatunk a tablókon, de az ömlesztett tálalással nemcsak én voltam úgy, hogy nem minden képet tudtam beazonosítani, csak a legismertebbeket. El is gondolkodtam azon, vajon hányan tudták azt pl., hogy melyik kép Perényi Jánosé (Nimród Fotóklub elnöke)?

Mindezek ellenére dicséretes az Ügynökség törekvése, amivel egyre szélesebb teret igyekszik teremteni a fotósok képeinek értékesítésére. Legyen ez az eFestival-díjas honlapjuk, nemrég nyílt Médiacentrumuk és akár ez, vagy az ehhez hasonló kiállítások szervezése. Remélhetőleg emögött erőteljes marketing is áll, hiszen nem elég begyűjteni a képeket és várni a keresletet, elébe is kell menni. A fotográfus vagyona a képe, és ahhoz hogy minél hatékonyabban dolgozhasson tovább, szüksége van arra, hogy ezek önfinanszírozási tényezővé (is) váljanak.
Feltétlen köszönet illeti a MÚOSZ-t a tárlat helyszínének biztosítása miatt. Elsőre talán bátor vállalkozásnak tűnhetett az uborkaszezonra egy kereskedelmi célzatú kiállítást megszervezni. Nem is tudom, volt-e ilyen szándékkal valaki is a megjelentek között, de a fotók iránt érdeklődők bizony szép számmal. Van igény tehát a képekre, remélhetőleg nemcsak nézegetési szándékból. Talán néhányan még kedvet is kaptak a jelenlévők között, hogy csatlakozzanak a Cultiris-hez. Én például igen…

Vajda János

Kiállító alkotók:
Ács Irén - Balogh Zoltán - D. Németh Dániel - Egyed Péter - Eifert János - Escher Károly- Gink Károly - Gordon Eszter - Hász András - Hemző Károly - Inkey Tibor - Járai Rudolf - Jekkel Csaba - Kaiser Ottó - Kálmán Kata - Kasza Gábor - Keleti Éva - Kleb Attila - Korniss Péter - Lugosi Lugo László - Matyasi Gábor - Nagy Gergely - özvegy Bienenfeld Zsigmondné - Patyi Árpád - Palcsek István - Pécsi József - Perényi János - Rigó Tibor - Roboz László - Sugár Kata - Szalay Zoltán - Szabóky Zsolt - Szabó Zoltán - Szebeni András - Szilágyi Lenke - Tóth József Füles - Tóth Zsuzsanna - Zsila Sándor

A kiállítás szeptember 17-ig tekinthető meg, 9-19 óráig.

MÚOSZ új székháza
Budapest VI. Vörösmarty u. 47/A